2024. április 20., szombat
KOSÁRLABDA

A Fenerbahçe első és Obradović kilencedik trófeája

Története első végső sikerét aratva a férfi kosárlabda Euroliga fináléjában a házigazda Fenerbahçe 80:64-re legyőzte az Olympiakoszt. A mérkőzés elején Szpanulisz büntetőivel még ugyan fordított az Olympiakosz, nem sokkal később azonban már 13:6-os Fener-előnyt mutatott az eredményjelző, innentől kezdve pedig végig vezettek a törökök, és simán nyertek. A hazaiaknál Bogdan Bogdanović és Nikola Kalinić is 17 pontig jutott, a vendégek részéről Khem Birch volt a legeredményesebb, 14-gyel.

A török együttes trénere, Željko Obradović kilencedszer hódította el a trófeát edzőként.

Örülök, hogy ismét győzhettem, nem lehetek elég hálás ezért a játékosaimnak, minden gratuláció elsősorban őket illet. A Fenerbahçe ma történelmet írt. Jövőre Belgrád rendezi a négyes döntőt. Minden igyekezetemmel azon leszek, hogy Szerbiában is győztesként hagyhassuk majd el a pályát!” – mondta a döntő után Obradović.

Abronzmeccsenacímvédő,éshétszeresgyőztesCSZKAMoszkva9:7utánállvahagytaakilencelsőségévelrekorderRealMadridot,ésazelsőnegyedvégénmár13ponttalvezetett(23:10).Akövetkezőkétnegyedbennemnőttakülönbség,avégénazonbanalaposankinyíltazollóafelekközött,aCSZKA94:70-renyert.

FérfiEuroliga,FinalFour,elődöntők:CSZKAOlympiakosz78:82,FenerbahçeRealMadrid84:75.A3.helyért:RealMadridCSKA70:94,adöntő:FenerbahçeOlympiakosz80:64.