2024. március 28., csütörtök

A sánta katona és a gőgös nagyúr

Két új filmben, az Álom havában és a Kojotban is játszik Kovács Frigyes

Habár Kovács Frigyes művészi tevékenysége leginkább a színpadhoz, a színházakhoz kötődik, ezúttal két új filmalkotásban is láthatjuk, a nemrég Vajdaság-szerte bemutatott, Bicskei Zoltán rendezésében készült Álom hava történelmi témájú filmben és a Kostyál Márk rendezte Kojot című magyar akciódrámában.

A színművész számára a filmszínészet ugyan nem teljesen újdonság, de elmondása szerint sose érdekelte annyira, mint manapság. Ehhez hozzájárultak a forgatási élmények, amelyekről szót ejt az alábbiakban, de az is kiderül, mi vezetett oda, hogy kipróbálja magát kaszkadőrként is.

Valójában mikor kezdett el vonzani a filmezés gondolata?

– Alapjában véve gondjaim voltak a filmszínészettel. Magamról azt tartottam, hogy nem tudom ezt csinálni. Játszottam ugyan Bicskei Zoltán Nagyapáti Kukac Péter mennybemenetele című filmjében, Vicsek Károly Bolygótűzében és Cseh Károlyról készített tévéfilmjében, de ennyi volt az opusom. A filmezés először érdekes módon egy reklámfilm forgatásán kápráztatott el. Ehhez egészen kalandosan jutottam. Tamás fiammal üzengettünk egymásnak, és közölte, hogy egy kasztingiroda meghirdetett egy válogatást, egy külföldi cég Magyarországon kávéreklámot forgat, a rendezője Jean-Pierre Jeunet, és jelentkeznem kellene. Visszaüzentem, hogy szóba se jöhet. Erre Ákos fiam is írt, hogy már be is jelentett. Elmentem a válogatásra, mert a fiaim életem végéig azzal szekáltak volna, hogy nem mentem el. Végül megkaptam a szerepet, és a forgatáson teljesen elámultam. Nem hittem, hogy egy sok pénzből történő filmforgatás így néz ki. Egy hatalmas stáb dolgozott. Óriási körültekintéssel, pontossággal és precizitással készült a reklámfilm, két asszisztens csak velem foglalkozott és a testi épségemre vigyázott. Egy napig voltam a forgatáson, de óriási élményt nyújtott.

Az Álom havát viszont lélegzetelállító helyszínen forgattátok. Milyennek látod a filmbéli szerepedet?

– Az aracsi Pusztatemplomnak és környékének a hangulata valóban megigéző. Nagyon régen volt a forgatás, hosszú ideig tartott, legalább hat éven keresztül, és eközben folyton változott a szerepem. A katonát játszottam, akinek helyzetébe nehéz volt beleképzelnem magamat, mert nem szeretek katona lenni. Ha van bennem valami katonás, azt nem szeretem. Mégis ezt kellett előtérbe hozni, a családjától, hosszú ideig a szabadságától megfosztott embert megformálni, aki végre visszakapja a szabadságát, csakhogy ebben a szabadságban nincs tartalom.

Hogyan került sor arra, hogy a Kojotban is szerepelj?

– Felhívtak egy kasztingirodából. Azt mondták, készül egy film, egy első filmes rendezőről van szó, aki látni szeretne. Először nem értettem, hogyan jutottak hozzám, ez egy másik kasztingiroda volt, nem az, amelyik a reklámfilmre hirdette meg a válogatást. Kiderült, hogy rám kerestek a világhálón, miután valaki látott a Békéscsabai Jókai Színház Lear királyában, amikor a Vígszínházban vendégszerepeltünk. Elmentem a kasztingra, és teljesen magával ragadott, ahogyan a rendező, Kostyál Márk beszélt a filmről. A Kojot egyáltalán nem olyan drága, mint a fent említett egyperces reklám, de ugyanúgy rendkívüli pontossággal és odafigyeléssel készült. A rendező egyik operatőre is volt a filmnek, de emellett teljes figyelemmel tudott a színészek felé is fordulni.

Kit játszottál a filmben? Hogyan élted meg ezt a szerepet?

– Szojka Pált, Tűzkő „kiskirályát” játszottam, aki mindenkit a markában tart. Itt örököl Misi egy házat, de Szojka Pál is igény tart erre a földterületre, ezért egymásnak feszülnek Misivel. Szojka Pál tehát egy negatív karakter. Színészileg, szakmailag mindig hálásabb eljátszani a negatív karaktereket, habár a közönség nyilván nem őket szereti. Számomra nem is ez volt fontos, sokkal inkább az, hogy a figura által megmutassam az ilyen emberek jellemvonásait. Ez egyfajta lelki megtisztulást, megkönnyebbülést hozott számomra. Tükröt állítottam eléjük, és ezzel legyőztem őket. A művészi tevékenység varázsa, hogy miután évekig duzzadnak bennünk rossz dolgok, azokat – mint egy idegen testet – alkalomadtán kiirthatjuk magunkból. Ezért csodálatos művészettel foglalkozni.

Milyen volt számodra megformálni ezt a nem épp szerethető karaktert? A rendező segített ebben?

– A rendező egyik alapinstrukciója az volt, hogy egész nap maradjak a szerepemben, ne csak a forgatások közötti szünetekben. Tetszett nekem ez az instrukció, és megfogadtam, hogy így cselekszem. Amint reggel hatkor felvettem a jelmezemet, én voltam Szojka Pál, egész nap, akkor is, amikor ebédeltem. Egyszer „Szojka Pál birtokán” folyt a forgatás, és a stáb kijelölte, hogy hol nem szabad sétálni, mert az meglátszik a háttérben. Szojka Pálként viszont ez nem igazán érdekelt, elvégre a „saját birtokomon” arra járok-kelek, amerre akarok, így simán átvágtam a kamera horizontján. Jól összeszidtak, Márk viszont azt mondta, rendben volt az, hogy ilyen öntelt, dölyfös nagygazdaként végigvonultam a háttérben.

Hozott-e számodra újdonságot az, hogy akciófilmben szerepelhettél?

– Itt láttam először kaszkadőröket munka közben. Rengeteg erőszakos cselekmény van a filmben, az egyik jelenetben, mondhatni, a falra kennek. Figyeltem a kaszkadőrt, aki gondosan bemelegített, láttam az akciót, és félig viccelődve elkezdtem hősködni, hogy ezt én is megcsinálom. Több sem kellett a stábnak, beöltöztettek, köteleket akasztottak rám, felrántottak és nekicsaptak a falnak. Úgy éreztem, hogy ripityára tört a gerincem. Nagy sokk volt ez számomra. Lógtam a levegőben, és arra gondoltam: mi lesz, ha most nem tudok talpra állni? Mivel azonban minden rendben volt, megkérdezték, hogy lehet-e még egyszer. Ennyi hősködés után nem volt merszem nemet mondani. Szerencsére Márk meglátta rajtam, hogy végem van, és leállította az újabb akciózást. Azóta is hálás vagyok érte, nem tudom, mi lett volna, ha még egyszer odacsapnak a falhoz. Később kiderült, hogy bevágták a filmbe a vitézkedésemet, és erre nagyon büszke vagyok. A többi színész is bevállalós volt. Nagyon vagány csapat jött össze, azóta is ugratjuk egymást, tartjuk a kapcsolatot az interneten.

Mindezek után változtak-e az érzéseid a filmezésről? Teljesen más, mint a színházban való szereplés?

– Sose fogom elfelejteni ezt az élményt. Megszerettem a filmszínészetet, és várom a következő lehetőséget. Lelkileg és szellemileg talán most értem meg erre. Nagy önfegyelem szükséges hozzá. Előfordulhat, hogy a film elejét és végét egy napon vesszük fel. Ezt gondolatban össze kell tudnunk kapcsolni, elképzelni az ívet, amit a film elejétől a végéig bejár. Erősen kell koncentrálni arra, hogy egyik pillanatról a másikra olyan állapotba kerüljünk, amilyent elképzeltünk. A színpadon teljesen más, erre van egy fejlődési folyamat, hónapokig próbálunk a bemutató előtt, ez közelebb áll az ember természetéhez. Ott játszási téboly vesz erőt rajtam, mivel van egy nehezen fékezhető, indulatos természetem. Legyünk őszinték: szerepelni nem egy normális állapot.