2024. április 20., szombat

Terepszemlét tartott a szenttamási polgármester

Terepszemlét tartott a községben Neško Čestić szenttamási polgármester. Megtekintette a határban épülő sárrázó utakat, a turiai híd felújítási munkálatait és a kihágási bíróság épületének tatarozását.
A község első embere elégedettségét fejezte ki, hogy minden egyes beruházás jó ütemben halad és a terveknek megfelelően. Mint mondta, fontos, hogy a beruházott eszközök az itt élő polgárok javát szolgálják.
‒ Kiváló az együttműködésünk a tartományi kormánnyal és a titkárságokkal, ennek köszönhetően az elmúlt hat hónapban jelentős összegeket sikerült megpályázni a község számára. Előteremtettük például a szenttamási utazó diákok és egyetemisták ösztöndíjának egy részét, továbbá eszközöket kaptunk a zömmel ingázó diákok utazási költségeinek a pótlására, vagyis a gyerekek továbbra is kedvezményesen utazhatnak. Ezenkívül több igen fontos beruházás folyik a község területén. Az egyik a turiai Nagy híd felújítása, amely lassan a vége felé közeledik. A híd teljesen új megvilágítást és korlátot kapott, de hamarosan sor kerül a homlokzat és a konstrukció felújítására is. A harmadik beruházás a szenttamási határban lévő dűlőutak rendbetétele és sárrázó utak építése. A munkálatok jó ütemben haladnak, az első fázis hamarosan befejeződik. Végül, de nem utolsósorban el kell mondani, hogy csaknem teljesen kész a kihágási bíróság épületének a tatarozása. A kivitelező csaknem három hónapja végzett a belső felújítási munkálatokkal, de hátravan még néhány apróbb munka a külső homlokzaton – sorolta Neško Čestić.
A kérdésre, hogy mennyire elégedett a látottakkal, elmondta, a legfontosabb, hogy minden a közbeszerzési folyamattal összhangban és az itt élők igényeit szem előtt tartva történik.