2024. március 29., péntek
CÍMLAPTÖRTÉNET

A zene az életcélom

Tijana Bogićević: Szerbiába hazajövök, Amerikába hazamegyek

Tijana Bogićević újvidéki énekesnő életében már gyermekkorától fontos szerepet játszott a zene. Mégis valójában akkor vált ismertté, amikor Vlado Georgiev népszerű szerb énekes vokalistájaként lépett fel a zenekarral. Ugyanakkor Shanene nevű saját együttese az egyik legismertebb klubzenekarrá vált. Számos hazai énekessel dolgozott együtt. Ezúttal ő képviseli Szerbiát az Eurovíziós Dalfesztiválon az In Too Deep című zeneszámmal. Nem első alkalommal vesz részt az európai megmérettetésen, hiszen 2011-ben vokálénekesként már szerzett tapasztalatokat. Ma már Bostonban él, ugyanis Amerikában találta meg élete szerelmét, a szintén zenész Mark Robertsont.

A fiatal tehetséget mi is szerettük volna megismerni.

Gyermekkora óta vonzza a zene. Mi döntött arról, hogy a zene lesz az életútja?

– Nem volt semmilyen konkrét döntő pillanat, egyszerűen tehetséges voltam, és ebből természetes módon következett, hogy zenével fogok foglalkozni.

Mikor és miként vált a zene a hivatásává?

– Valójában mindig is hivatásként tekintettem a zenére. Annyira spontánul vált a zene szerelemből hivatássá, hogy már nem is emlékszem, hogy bármikor is másként tekintettem volna rá. Az iskolai fellépésektől a demófelvételekig vagy éppen az abban az időben népszerű dance-szenzációknak való „hangkölcsönzésig”, Vlado Georgiev zenekarától a saját dalok felvételéig mindig ugyanúgy éreztem magam, boldog voltam, hogy ilyen csodálatos dolgot csinálhatok.

Kipróbálta magát háttérénekesként, de saját zenekarral is fellépett. Melyik szerepkör jár nagyobb felelősséggel vagy több munkával?

– Azóta, amióta szólistaként dolgozom, több munkám és nagyobb felelősségem van, de ez több szabadsággal is jár, a magam ura vagyok.

A tengerentúlon is bemutatkozott. Az Amerikai Egyesült Államokban él és dolgozik. Miben különbözik a munka itt és ott?

– A konkurencia nagyon nagy, és nem támaszkodhat az ember csak a tehetségére. Csak kemény munkával lehet eredményeket elérni.

Milyen érzés volt visszatérni Szerbiába, hogy Ukrajnában, Kijevben képviselje az országot az Eurovízión?

– Csupán két éve élek Amerikában, és évente legalább kétszer hazajövök. Vagyis nem érzem úgy, hogy az Eurovízió miatt jöttem volna vissza. Énekléssel foglalkozom, és ha hívnak, én megyek.

Már alkalma adódott részt venni az Eurovízión, igaz, vokalistaként. Milyen érzésekkel készül erre a zenei show-ra?

– Izgatott vagyok, és boldog, hogy képviselhetem az országom. Az Eurovízió nagyon sok szép pillanatot szerzett nekem.

Mit vár a kijevi fellépéstől? Segíthet a későbbi karrierjében?

– Természetesen igen. Valahogy mindenki, aki egy ilyen versenyben képviseli az országát, a történelme részévé válik, és már ez a tény csodálatos érzéssel tölt el. Azzal pedig, hogy Európa minden részéből sok hasonló érdeklődésű emberrel ismerkedhetek meg, a munka könnyebbé válik, ám csak rajtam múlik, hogyan fogom ezt a későbbiekben kihasználni.

Fél a fellépéstől?

– Még mindig nem, de biztos vagyok benne, hogy úrrá lesz rajtam az izgalom a nagy színpadtól és a sok embertől. Szerencsére az izgalom rám nincs negatív hatással.Tetszik önnek a dal, amivel fellép? Milyen üzenetet hordoz, illetve milyen üzenettel adja ön elő?

– Nagyon tetszik, de nem is vagyok olyan, aki bármilyen dallal részt venne az Eurovízión.

Voltaképpen ez egy szerelmes dal, amit mi a színpadi jelenetekkel kicsit kibővítettünk. Egy nagyon szerelmes lányról szól, aki ebben a kapcsolatban elveszíti önmagát, az ép gondolkodását. Ezt az állapotot rá tudjuk vetíteni az élet bármely területére, ahol túl sok időt töltöttünk, és nem volt ránk pozitív hatással. A színpadi játékkal rámutatunk, hogyan lehet ezt a szakadékot elkerülni, és kimenekülni onnan.

A dal eredetileg angol nyelven íródott, és ebben a verzióban adjuk elő. Természetesen van szerb nyelvű változat is, amit a kijevi út előtt hallgathatnak meg az érdeklődők. Ez a verzió más hangzást kap.

A zene mellett van még valamilyen hobbija?

– Igen. Szeretek varrni. Jön a nyár, és biztos, hogy előveszem a varrógépem. Ugyanakkor nagyon szeretek utazni is, az Eurovízió emiatt is külön élményt jelent.

Hol az otthona: Szerbiában vagy az USA-ban?

– Itt is, ott is. Amikor Szerbiába jövök, hazajövök, Amerikába pedig hazamegyek. Furcsa érzés, de abból még nem történt baj, ha valamiből több volt.

Mi a legnagyobb vágya, amit meg szeretne valósítani az életében vagy zenei karrierjében?

– Azt szeretném, ha az az albumom, amely az idén jelenik meg, olyanná válna, amit szívesen hallgatnak újra és újra. Jó lenne, ha a következő albumom is ilyen lenne. Vagyis a legnagyobb vágyam, hogy a zenével foglalkozzam egész életemben.