2024. március 28., csütörtök

Kósa Lajos: Soros György ügynökei szervezik a különböző megmozdulásokat

Kósa Lajos szerint Soros György ügynökei szervezik a különböző megmozdulásokat - erről a Fidesz frakcióvezetője az M1 aktuális csatornának beszélt hétfőn.

Azt mondta, Magyarország egy demokratikus ország, ahol szólás- és gyülekezési szabadság van, ezért bárki tüntethet, aki a megfelelő jogszabályokat betartja és nem agresszív, még akkor is, ha értelmetlen célért teszi. Példaként említette, hogy a CEU-t senki sem akarja bezárni.
Azok a szervezetek és aktivisták szervezik ezeket a tüntetéseket, akiket Soros György pénzel, illetve az ő ügynökeiként különböző ügyeket képviselnek - jelentette ki Kósa Lajos.
Hozzátette: Soros György régóta képviseli, hogy Európának évente több millió migránst kellene befogadnia és ehhez fel kellene venni 100 milliárd eurónyi hitelt. "Nyilván tőle, mert ezen jól lehet keresni" - jegyezte meg.
Szerinte Soros György különböző eszközökkel minden olyan kormány ellen küzd, amelyik a migrációt meg akarja állítani. Európában ennek élharcosai a visegrádi négyek, ezen belül pedig Magyarország - indokolta, hogy a Fidesz álláspontja szerint Soros György miért támadja a magyar kormányt.
Azzal összefüggésben, hogy az MSZP a nap folyamán nyújtja be azt az európai mentőcsomagnak nevezett javaslatát, amellyel az ellenzéki párt szerint választ adnak az Európai Parlament határozatának kifogásaira, Kósa Lajos azt mondta: az ügynek "még csak a vádemelési szakában vagyunk, az MSZP már az ítéletet akarja végrehajtani". Szerinte ezzel még várni kellene, hisz a LIBE jelentése még nem készült el, még nem álltak neki a munkának. Az ellenzéki javaslat elnevezését a Fidesz frakcióvezetője hangzatosnak nevezte, és - mondta - bár Európa számos vonatkozásban reformra szorul, "nem lehet akkora bajban, hogy a szocialisták mentsék meg".