2024. március 29., péntek

Fidesz: Botka is csak egy újabb adóemelő és nyugdíjcsökkentő szocialista

A Fidesz-frakció szóvivője szerint Botka László szegedi polgármester, MSZP-s miniszterelnök-jelölt is csak egy újabb adóemelő és nyugdíjcsökkentő szocialista.

Halász János szombati budapesti sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott, igaz lehet, hogy a történelem ismétli önmagát, úgy látják ugyanis, hogy a baloldalon semmi sem változik. Gyurcsány Ferenc és Bajnai Gordon után most itt van Botka László, és a szocialisták továbbra is félrevezetik az embereket, hazudnak - mondta.

Feltette a kérdést, hogy vajon mikor mondott igazat az MSZP jelenlegi miniszterelnök-jelöltje: a szocialisták kormányzása idején, amikor az összes megszorítást megszavazta a parlamentben, vagy az elmúlt hetekben, amikor az ellenkezőjét próbálta állítani, és "mindenkinek megígért fűt-fát". A Fidesz szerint Botka László ugyanott folytatná, ahol Gyurcsány Ferenc abbahagyta.