2024. március 29., péntek

Pellengérre állítva

Hét évvel ezelőtt még a csőd szélén állt Magyarország, s azóta az Orbán-kormány az Európai Unió egyik legdinamikusabban fejlődő tagállamává tette. Gyorsan „kiebrudalta” a Nemzetközi Valutaalapot, az intézkedések folytán a külföldi bankok és némely cégek zsebe kissé laposabb lett, a rezsicsökkentéssel viszont javítottak a lakosság szociális helyzetén, a munkanélküliség már jóformán elenyésző…

Léphaft Pál karikatúrája

Léphaft Pál karikatúrája

Kézenfekvő lenne, hogy a gazdaság fejlődését és az életföltételek javulását elismerően nyugtázza és példaként állítsa mások elé az Unió. Hiszen akkor erős a közösség, ha a tagállamai erősek. Ehelyett – mert az adatokat nem lehet elmaszatolni – a héten azzal állították pellengérre Magyarországot, hogy a kormány intézkedései sértik az Unió alapértékeit, az emberi jogokat és a jogállamot. Egyebek mellett veszélyben vannak a romák, a zsidók, a homoszexuálisok és természetesen a migránsok. Összelapátoltak mindent egy nagy kupacba, mert valami úgyis igaz belőle, más meg a hazugságot is elhiszi. A lényeg: meg kell regulázni a kormányt, mert migránskérdésben más szemléletet képvisel, mint a balliberálisok; meg azért is, mert rálátást szeretne az ezt a politikát kiszolgáló gépezetre (a külföldről finanszírozott civilek, avagy nemkormányzati szervezetek) pénzügyeire. A balosoknak és a liberálisoknak pedig már végképp elegük van a nehezen megrendíthető kormányból, az eddigi uniós támadásokat sorra kivédte, nincs más hátra, mint készülni a jövő évi választásokra. Éppen idejében következhet majd egy újabb ledorongolás, így talán „átriad” a szavazók egy része a baloldalra, és szerencsés esetben jöhet az új szemléletű kormány. És jöhetnek a migránsok is korlátlanul.

De vajon néhány évtized múltán ki fogja majd diktálni az európai értékrendet?