2024. április 20., szombat

Szerb egység szükségeltetik Koszovóban

Belgrád a politikai összefogást és az érdemi érdekérvényesítést támogatja

Aleksandar Vučić kormányfő, megválasztott államelnök és a szerbiai államhatalom csúcsvezetése tegnap Belgrádban a koszovói szerbek politikai képviselőivel találkozott. A tárgyalóasztal mellett a június 11-i rendkívüli parlamenti választások voltak a központi téma. A felek sorsdöntőnek nevezték a választásokat. Aleksandar Vulin szociálpolitikai miniszter szavai szerint a szerbek jövője majdani politikai érdekképviseletük erejétől és súlyától függ. Ha nem képviseltetik magukat kellőképpen a koszovói hatalmi struktúrákban, akkor például semmi nem gátolhatja meg a Koszovói Hadsereg megalakítását, emelte ki Vulin. Mint hozzátette, a Szerb Listát annak idején azért hozták létre, hogy biztosítsák a szerbek egységét és összefogását. A szerb kormány továbbra is a Szerb Listát támogatja, nyomatékosította Vulin, hozzátéve: „A kormány nem engedi meg a koszovói szerb politikum felaprózását. A szavazatoknak nem szabad szétszóródniuk. A szerbeknek a Szerb Lista keretében kell részt venniük a választáson. Mindenki Szerbia, a szerb nép és a szerb érdekek ellen tevékenykedik, aki megállapodást, vagy kompromisszumot köt az albán politikai erőkkel.”

Hasonló az álláspontja Oliver Ivanovićnak, a Szolidaritás, Demokrácia, Igazságosság (SDP) polgári kezdeményezés elnökének, aki szerint a nagyjából 100 ezer koszovói szerb szavazó voksát nem szabad hat szerb lista között felaprózni, mivel így egyik lista politikai súlya sem lesz megfelelő a majdani érdekérvényesítés szempontjából.