2024. március 28., csütörtök

Itthon továbbtanulni

Az érettségizők pályaválasztásáról, az egyetemi iratkozásról beszélgetünk dr. Halasi Szabolcs tartományi felsőoktatási és tudományos kutatási segédtitkárral

Milyen felsőoktatási intézményt válasszon érettségi után a diák?

– A fiatal azt a hivatást válassza, amit igazán szeret, amihez van tehetsége, amit szívesen végezne hosszú időn keresztül, amiben megtalálja magát, és abban tudja a maximumot nyújtani.

Szerbiában 8 állami alapítású egyetem 86 karán 1205 tanulmányi program és 65 749 hely várja a leendő hallgatókat az első évfolyamon. Jelenleg 9 magánegyetem rendelkezik akkreditációval, 37 karon 377 tanulmányi programot kínál 17 965 diák részére. 5 felsőoktatási akadémián 28 tanulmányi program közül választhat 1999 hallgató, 60 szakfőiskolán 444 tanulmányi programjára 26 088 hallgató iratkozhat. Minderről pontosan tájékozódhat az érdeklődő az Akkreditációs és Minőség-ellenőrző Bizottság szerb és angol nyelvű honlapján (www.kapk.org). A listán azok a tanulmányi programok szerepelnek, amelyeket 2017. április 21-éig akkreditáltak. Éppen ezért a diákok ügyeljenek arra, hogy csak a már akkreditált tanulmányi programokat válasszák, ne pedig azokat, amelyek „akkreditációja még folyamatban van”.

Milyen lehetőségek vannak Vajdaságban?

– Alapképzésen a karokon a 2017/2018-as tanévben 5005, osztatlan egyetemi képzésen 365, ezenkívül alapozó szaktanulmányokon 95 hallgató tanulhat állami költségen az Újvidéki Egyetem 14 kara egyikén. Mesterképzésre 2739, doktori képzésre pedig 233 hely lett előirányozva a költségvetés terhére. A 9 szakfőiskolán 1075-en tanulhatnak az állam költségén.

Hol tanulhatnak tovább anyanyelvükön a magyar diákok?

– A következő felsőoktatási intézményekben tanulhatnak magyarul a hallgatók: a szabadkai Magyar Tannyelvű Tanítóképzőn és Műszaki Szakfőiskolán, az újvidéki Bölcsészettudományi Kar Magyar Nyelv és Irodalom Tanszékén, az idén Újvidéken, a Művészeti Akadémia Dráma Tanszékén színészetet, valamint kurzusokat hallgathatnak magyarul, továbbá a szabadkai Közgazdasági Karon, Építőmérnöki Karon, Óvó- és Edzőképző Szakfőiskolán.

Mit kell tudniuk a végzősöknek az iratkozás feltételeiről?

– A jelentkezők a felsőoktatási intézmények első fokozatú képzéseire (egyetemi alapképzés, szakfőiskolai alapképzés, osztatlan egyetemi képzés) a négyéves középiskolai tanulmányok elvégzése után iratkozhatnak be. A jelöltek felvételi vizsgát tesznek, illetve képességvizsgát, ha azt feltünteti a pályázatban a felsőoktatási intézmény. A jelölteket a felvételi, illetve képességvizsgákon elért eredmény szerint, illetve a középiskolai tanulmányi eredmények alapján rangsorolják. A rangsor az előírt szabályok alapján születik meg, a jelöltnek legfeljebb 100 pontja lehet. A tanulmányi átlag így legalább 16 és legfeljebb 40 pont lehet.

A diák a felvételi és képességvizsgán maximum 60 pontot gyűjthet össze. A művészeti képzések esetében maximum 80 pontot. Ha valaki nem kerül be az állam költségén, de elegendő pontszámot gyűjt össze, önköltségen folytathatja tanulmányait 50 000–160 000 dinárért, amit minden kar/szakfőiskola engedélyez, hogy részletben fizessen ki.

Felvételizhetnek-e anyanyelvükön a diákok?

– A vajdasági képviselőház határozata alapján az érettségizők felvételizhetnek az Újvidéki Egyetem valamennyi karán anyanyelvükön, azaz magyar nyelven is. Erről majdnem minden egyes kar/szakfőiskola gondoskodik. A 2015/2016-os tanévben 159-en felvételiztek magyar nyelven, míg a 2016/2017-es tanévben 185-en felvételiztek valamely nemzeti kisebbség nyelvén, ebből már 169 diák magyar nyelven, tehát 10-zel többen, mint előző évben. Bízunk benne, hogy ez a folyamat tartható lesz, és azok a felsőoktatási intézmények is lehetővé teszik majd, amelyek ettől elzárkóztak.

Az újvidéki Jogtudományi Karon ez 2012 óta nem lehetséges. Változott-e a helyzet?

– A VaMaDisz (www.vamadisz.com) 2015 decemberében keresettel fordult az Újvidéki Felső Bírósághoz a Jogtudományi Kar diszkriminatív magatartása miatt, mivel a kar nem alkalmazta azt a képviselőházi határozatot (VAT Szolgálati Lap 14/2015), amely szerint Vajdaság területén valamennyi kar köteles megszervezni a felvételi vizsgát a nemzeti kisebbségek nyelvén is, ha erre igény mutatkozik. A keresetlevél szerint a Jogtudományi Kar több előírást is megszegett azzal, hogy hátrányosan megkülönböztette a magyar nemzetiségű felvételizőket, mivel nem tette lehetővé számukra, hogy olyan nyelven tegyenek felvételi vizsgát, amely egyébként a Vajdaság Autonóm Tartomány területén hivatalos használatban van. Adott esetben az eljárás diszkrimináció megállapítása és az elkövető elmarasztalása miatt folyik.

Fontosnak tartom elmondani, hogy a tartomány területén már 2001 óta a Vajdasági Képviselőház határozata alapján a nemzeti kisebbségeknek lehetőségük van anyanyelvükön felvételezni a felsőoktatási intézményekbe. Egyesek részéről már korábban is kételyek merültek fel, hogy az ilyen szabályozás az egyetemek autonómiájával nem egyeztethető össze, így az Alkotmánybíróság előtt eljárást kezdeményeztek felülvizsgálat céljából. Ennek az eljárásnak a hozadéka az lett, hogy az Alkotmánybíróság kimondta, hogy a kar csak a vizsgakérdéseket és a vizsgázás módját szabhatja meg, a felvételi nyelvét nem, erre az alapítónak, pontosabban a tartományi képviselőháznak van joga. Való igaz, hogy a hatályos idevágó képviselőházi határozat egy új határozat, amely 2015-ben került elfogadásra, az elv azonban ugyanaz, mint a régebbi határozatban, amely az Alkotmánybíróság előtt megmérettetett, és elégségesnek bizonyult. 2016-ben az Újvidéki Felső Bíróság eljáró bírája – tekintettel a folyamatban levő diszkrimináció megállapítására vonatkozó eljárásra – ideiglenes intézkedést hozott, amellyel arra kötelezte a Jogtudományi Kart, hogy a 2016/17-es tanévre vonatkozó felvételi során tegye lehetővé a magyar nemzeti kisebbséghez tartozó személyek számára a magyar nyelvű felvételizést. A Jogtudományi Kar ezt a döntést megfellebbezte, és az Újvidéki Fellebbviteli Bíróság hatályon kívül helyezte a szóban forgó ideiglenes intézkedést. Így a diákoknak a 2016. évi felvételi időszakok során sem volt lehetőségük magyar nyelven felvételizni. A bíróság első fokon elutasított a keresetet, bízunk azonban abban, hogy másodfokon a bíróság ezt a hibát orvosolni fogja.

Végül, a felvételiről való tájékoztatás után, minden diáknak, tekintet nélkül arra, hogy melyik karon felvételezik, sikeres felvételt, és pihenéssel eltöltött hosszú nyarat kívánok a felsőoktatási tanulmányok megkezdéséig!

Egyéb kérdéseikre a végzősök választ találnak a számukra érdekesnek tűnő karok honlapján és felvételi tájékoztatóikból, továbbá ajánljuk –

http://www.uns.ac.rs/index.php/rs

http://www.mnt.org.rs/oktatas/ertesites-szerb-nyelvi-felzarkoztato-kepzesek-megszervezeserol

http://breki.mnt.org.rs/intenziv-szerb-nyelvi-tanfolyam

http://www.mnt.org.rs/aktualis/osztondijprogram

http://www.mnt.org.rs/szallaslehetosegek-ujvideken

http://www.mnt.org.rs/kozerdeku-informaciok/felsooktatas

http://prijemni.infostud.com

http://obrazovanje.rs