2024. március 29., péntek

Tejüzemet építenek az ipari parkban Topolyán

A beruházás a környékbeli kistermelők számára is új perspektívát jelent – Az ipari park vezetősége még legalább tíz befektetőt szeretne idevonzani

A topolyai ipari park keretében jelenleg két cég működik, de a tágabb értelemben vett területen van még néhány gyártó- és feldolgozó kapacitás.

Fazekas Róbert (Tóth Péter felvétele)

Fazekas Róbert (Tóth Péter felvétele)

Még az idén elkezdődik a tejüzem megépítése, mely várhatóan már ősztől, de legkésőbb jövő tavasztól meg is kezdi a környék termelőitől felvásárolt tej feldolgozását.

Fazekas Róbert, az Első Vajdasági Ipari Park (VIP) – Logisztikai Központ Kft. helyettes igazgatója elmondta, hogy hamarosan egy tejüzem építését kezdik meg egy 1,8 hektáros területen. Fazekas szerint ez nem csupán az ott létesülő új munkahelyek szempontjából tekinthető jelentő előrelépésnek. A Topolya vonzásköréhez tartozó tejtermelők – azon belül elsősorban a kistermelők – szempontjából nagyon fontos, hogy ezzel egy olyan tejüzem létesül itt helyben, amely felvásárolja majd a megtermelt mennyiséget. A tejüzem megépítését a beruházó még ebben az évben el fogja kezdeni.

VÍZVEZETÉK ÉS SZENNYVÍZELVEZETŐ RENDSZER, ÚTÉPÍTÉS

Az ipari park területe, a távolban a szivacsmegmunkáló üzem és a siló (Herceg Elizabetta felvétele)

Az ipari park területe, a távolban a szivacsmegmunkáló üzem és a siló (Herceg Elizabetta felvétele)

Az igazgatóhelyettes azt is elmondta, hogy az ipari park területén a vízvezeték és a szennyvízelvezető rendszer kiépítésére a községi költségvetésben mintegy 40 millió dinárt különítettek el. Ez az összeg tartalmazza a tartományi kormány pályázatán nyert 13,8 milliós tételt is. A kivitelező a topolyai Komgrad közvállalat, és a cég emberei ezekben a napokban már meg is kezdték a munkát. Az 1700 méternyi vízvezeték-hálózat kiépítése nem csupán az ipari park szempontjából hoz minőségi változást, de az egész keleti városrész vízellátása is javulni fog majd. A mintegy 2000 méternyi szennyvízelvezető-hálózat viszont kizárólag az ipari parkot érinti. Útépítést is terveznek. Az erre vonatkozó közbeszerzési pályázat júniusban jelenik majd meg. A topolyai ipari park mintegy 25 hektáron terül el, és az önkormányzat tulajdonában van.

A keleti terelőút (Herceg Elizabetta felvétele)

A keleti terelőút (Herceg Elizabetta felvétele)

Fazekas szerint ez azért fontos szempont, mert így nem bérbe lehet venni, hanem meg lehet vásárolni az óhajtott területeket. Az ipari park szabadon álló területeinek négyzetmétere 2,5–3 euró, ami a környék áraival összehasonlítva a befektetők szempontjából kedvezőnek mondható. Várhatóan hamarosan megjelentetik majd a legújabb közfelhívást az ilyen földterületek megvásárlására, mivel egy feldolgozóipari tevékenységet folytató és egy elektronikai termékeket gyártó cég is jelezte telekvásárlási szándékát. Az igazgatóhelyettes szerint fontos még az ilyen esetekben kiemelni, hogy a telekvásárlás valamilyen ipari létesítmény felépítéséhez kötődik, ami azt jelenti, hogy ha a beruházó kötelezettséget vállal, hogy gyárcsarnokot épít, akkor azt meg is kell, hogy tegye. Nem odázhatja el a tevékenységet, közben parlagon hagyva, vagy más célokra használva a területet.

AZ IPARI PARKOKRA JELLEMZŐ ARCULAT

A Pöttker Kft. a termelésének 90 százalékát külföldre szállítja (Tóth Péter felvétele)

A Pöttker Kft. a termelésének 90 százalékát külföldre szállítja (Tóth Péter felvétele)

Fazekas Róbert azt is elmondta, hogy az előző évek során jelentős önkormányzati, valamint köztársasági és tartományi eszközöket fordítottak az úgynevezett keleti terelőút megépítésére. A város központjától két kilométerre, az Újvidéket Szabadkával összekötő autóúttól pedig másfél kilométerre elhelyezkedő ipari park ezzel nyerte el igazi arculatát. A geostratégiai szempontból is kiváló lokáció ezzel vált igazán vonzóvá a beruházók számára. Az igazgatóhelyettes azt is elmondta, hogy Radomir Kuzmanović igazgató úrral közösen azt tűzték ki célul, hogy mandátumuk lejártáig még legalább tíz befektetőt sikerüljön idevonzani. Elsősorban olyan 20–50 főt foglalkoztató cégekre számítanak, amelyek nem szeretnének nagy ipari központokban telephelyet létesíteni, itt viszont kedvező feltételek mellett megfelelő képzettségű munkaerő állna a rendelkezésükre. Ezzel 200–500 új munkahelyet hoznának létre néhány éven belül. Az ipari parkban a tervezett három transzformátor-állomásból kettő már megépült és van gázvezeték is. A vasútvonal és az autóút közelsége pedig további előnyt jelent az itt megtelepülni szándékozó cégek számára. Magyar és német érdekeltségű befektetők mellett egy szerb–orosz vegyesvállalat is érdeklődött már. Fazekas azt is elmondta, mindig hangsúlyozni szokták az érdeklődőknek, hogy nem minimálbéres, hanem versenyképes fizetéseket kínáló munkaadókra számítanak. Egyedül az ilyen bérezés szavatolhatja azt, hogy a szakemberek ne menjek külföldre, vagy nagyobb városközpontokba dolgozni, hanem itt maradjanak. Az önkormányzat stratégiai célja a munkahelyteremtés, és a Logisztikai Központ Kft. elsődleges feladatának tekinti a városvezetés és a potenciális befektetők közötti közvetítést. A munkahelyteremtés mellett a másik stratégiai szempont ugyanis az, hogy ezek az itt bejegyzett cégek itt adóznak majd, ami a községi költségvetés eszközeinek bővülését eredményezi. Több pénz juthat így a jövőben sportra, kultúrára, újabb infrastrukturális fejlesztésekre és egyéb közhasznú tevékenység finanszírozására.

A topolyai ipari park első fecskéi, a fémfeldolgozó és a szivacsmegmunkáló üzem már élvezik a lokáció nyújtotta előnyöket. A közelben található azonban a francia érdekeltségű Lohr vállalat és a magyar tulajdonban lévő Krivaja mezőgazdasági birtok silója, de szintén a közelben, illetve a tágabb területen még néhány üzem található, olyanok mint a Capriolo kerékpárgyár, vagy az Usluga temetkezési kellékeket gyártó és forgalmazó vállalat, az EM Commerce bútorgyár és az Öntöde. A Pöttker Kft. volt az első, a szivacsmegmunkáló SSA Pana Foamtec Kft. volt a második olyan cég, amely telephelyet létesít a topolyai ipari park területén.

Beretka Miklós (Tóth Péter felvétele)

Beretka Miklós (Tóth Péter felvétele)

AZ ELSŐ FECSKE JÓL ÉRZI MAGÁT

Nagy múltra tekint vissza a németországi Pöttker márkanév, amely egy 1930-ban alapított német fémipari gyárból fejlődött ki. Németországon kívül Lengyelországban is van gyártóüzeme, 2005-től pedig Szerbiában is jelen van. A konyhabútorok fémből készülő elemeinek gyártásával foglalkozó cég Topolyán 2005-ben indult be mindössze néhány dolgozóval, majd 2010-ben vásárolt – első befektetőként – egy kéthektáros telket az ipari parkban. Beretka Miklós, a Pöttker Kft. társtulajdonosa és ügyvezető igazgatója elmondta, hogy jelenleg 46 foglalkoztatottal működnek, de egy folyamatosan bővülő, jó perspektívákkal bíró cégről beszélhetünk. A hazai és a régió országaiban található bútorgyárak beszállítói, termelésük több mint 90 százalékát külföldön értékesítik. A jövőben is főként fiatalokat szeretnénk majd alkalmazni, mert a cég hosszú távra tervez.