A VASÁRNAPI FEKETE MELLÉ

Mondanivaló

Csordás Árpád

2017. május 20., 09:30 >> 2017. május 21., 07:25

Kommentek száma 0  A cikkhez tartozik képgaléria  Megjelent nyomtatásban

Egy interjú minősége általában attól függ, hogy a megkérdezett tud vagy akar-e egyáltalán érdemlegeset mondani. Felteheti az újságíró a legravaszabb és legtalálóbb kérdéseket, ha azokra nem kap választ, akkor az alanytól nem tudhatjuk meg, amit éppen szeretnénk, inkább azt olvashatjuk ki a sorok között, hogy mi is lehetne az, amit elhallgatott vagy nem tartott közlésre érdemesnek. Hiába a szándék és a tudat is, hogy a beszélgetőtárs igenis hozzájárulhatna a legnehezebb újságírói műfaj érdekességéhez és színvonalához, gyakran olyasmit kapunk, ami csak nagy általánosságokkal foglalkozik, s ami talán közlésre érdemes sem lenne.

Sajnálatra méltó módon a sportolók között nagyon sok olyan akad, akit komolyabb kérdésekkel nem is érdemes zaklatni. Tapasztalatból tudom, hogy e tekintetben az edzők a leghálásabb alanyok, a tisztségviselőknél kérdezősködni pedig még reménytelenebb, mint a sportolóknál, hiszen azok zöme éppen azért került funkcióba, mert minden hájjal megkent, és még véletlenül sem lehet kiszedni belőle olyasmit, ami az olvasót valóban érdekelné, ami révén beláthatna a sport függönyei mögé.

Éveken át nekem is voltak kedvenceim, elsősorban az edzők között. Kemény Dénessel, Speár Miklóssal, Dejan Stanojević újvidéki vízilabdaedzővel, Ratko Rudićtyal, Dušan Ivkovićtyal stb. mindig élmény volt beszélgetni, nemkülönben Rátgéber Lászlóval, Kamaszi Ferenccel, Lazar Grozdanović volt röplabdaedzővel és Stefan Edberg volt mesterével, Tony Pickard-ral, hogy csak a legfontosabbakat említsem. A funkcik között Artur Takačon kívül nagyobbára az asztaliteniszben foglalatoskodókkal sikerült legtöbbre menni, míg például Miljan Miljanić a nagyon szívélyes és tartalmas kezdés után az első csiklandósabb kérdésre azonnal bezárkózott, s bár egyáltalán nem volt kellemetlen, nagyon rövidre és semmitmondóra fogta, arcáról pedig könnyen leolvasható volt, hogy minél előbb befejezné az egészet.

A sportolókkal gyakran nehezen ment. Többségüket, főleg a szerbiaiakat, senki sem tanította a nyilatkozás művészetére, saját fejükkel pedig leginkább közhelyekre korlátozódtak. Olyasmire, hogy „jól ismerjük az ellenfelünket, nagy harc lesz, mindent beleadunk, s hű szurkolóinktól nagy támogatást remélünk, vagy pedig ahogyan Ana Ivanović kezdte minden nyilatkozatát éveken át, főképp a vereségek után: Nagyon izgatott voltam, nem éreztem magam jól a pályán, ő pedig nagyszerűen játszott.

Mindebből kiindulva számomra élmény volt elolvasni a napokban lapunkban közölt interjút Györe Lászlóval. A fiatal zentai teniszező rövid válaszai is tartalommal teliek voltak, érthetően elmondta, hogy mit lát fontosnak és kevésbé annak a tenisz bonyolult világában, olyasmiket egy profi életéből és lelkivilágából, amit az olvasó és szurkoló még véletlenül sem tudhat magától. Csak remélni merem, hogy e tulajdonságát legalább lapunk olvasói iránt megtartja, amivel, vitathatatlan tehetsége és győzelmei mellett, számos új tisztelőt szerez magának.


Mielőtt hozzászólna a cikkhez, kérjük olvassa el a moderálási alapelvet!

! Hozzászóláshoz be kell jelentkeznie:
Facebook belépés
Listázás:

  • HETI ROVATOK
  • Kerekeken
  • Napsugár
  • Nyugdíjasok oldala
  • Vonalkód
  • MELLÉKLETEK
  • Sportvilág
  • Üveggolyó
  • Magvető
  • Képes Ifjúság
  • Tarka Világ
  • Kilátó
  • Hétvége