2024. március 29., péntek
ASZTALITENISZ

A döntő döntője

Sok drámai mérkőzést láthattunk az elmúlt 10-15 év döntőiben, de olyanra, amit a Novi Sad és az Obilić produkált a nőknél, még nem volt példa. A finálé első, törökkanizsai mérkőzése 3 óra 50 percig tartott, s a Novi Sad győzelmével ért véget. Ekkor kevesen gondolták, hogy a második találkozó még ennél is hosszabb lesz. Szerda este, de nyugodtan írhatjuk, hogy éjszaka az Obilić Újvidéken 4:3-ra nyert a Novi Sad ellen: ez a találkozó 18 órakor kezdődött és 23 óra 20 perckor ért véget, vagyis majdnem öt és fél órán át tartott. A hét meccsből négy az ötödik játszmában dőlt el, s ez a találkozó is bővelkedett hihetetlen fordításokban, még mérkőzéseken belül is. Ilyen szempontból a Truzsinszki Viktória–Recskó Emma-találkozó viszi a prímet, Truzsinszki ugyanis 2:0-ra vezetett, Recskó azonban egyenlített, majd az ötödik szettben 7:3-as és 9:6-os előnye volt, mégis Truzsinszki győzött.

Az Obilić nagyon összekapta magát a második mérkőzésre, amelyet úgy nyert meg, hogy a legrutinosabb játékosa, Recskó, mindkét egyénijét elveszítette. A két vereség ellenére Recskó nem kímélte magát, a hetedik mérkőzésen is asztalhoz állt, s ezúttal ő és Lupulescu nyerték meg a párosok küzdelmét Makszuti Anetta és Surján Szabina ellen.

Sajnos a második mérkőzésen nem sikerült megismételnem a hétfői teljesítményemet, amikor két találkozót nyertem, ezúttal mindkettőt elveszítettem, de nem vagyok szomorú, hiszen csapatjátékos vagyok, és az a fontos, hogy nyertünk” – mondta a mérkőzés után Recskó, hozzátéve, hogy két incidens is történt a meccsei során:

Előbb a közönség soraiból sértegettek, hogy kizökkentsenek, majd a hatodik meccs előtt, amikor 3:2-re vezettünk, a bíró a törülközőmbe törölte a kezét” – nyilatkozta az Obilić csapatkapitánya, aki kitért a hétfői vereség okaira is: „Izabelával korábban még nem játszottam párost, emiatt hétfőn görcsösek voltunk. A két egyéni vereségem ellenére Nicolae Lupulescu edző bízott bennem és ezúttal is asztalhoz álltam a döntő meccsen” – mondta Recskó, aki nagy küzdelmet és az Obilić győzelmét várja a mai találkozón.

Nicolae Lupulescu, az Obilić edzője tudta, hogy az első, nyert helyzetből elveszített mérkőzés után nagyon nehéz dolguk lesz:

A hétfői találkozón 2:1 után görcsösen játszottunk, különösen Izabela Lupulescu Makszuti ellen. Most, a pihenő után hozni tudta a formáját, és bebizonyította, hogy jelenleg Szerbia legjobb játékosa, akit formája teljében nagyon nehéz legyőzni. Vignjević is meglepett, vissza kellett hoznia a mérkőzésünket, rég láttam őt ilyen jól játszani. A második meccsen győzött az asztalitenisz, kiváló mérkőzéseket és szép pontokat láthattunk”.

Makszuti Anetta, a Novi Sad első számú játékosa szerint a harmadik mérkőzésen az lesz a legfontosabb, hogy ki bírja jobban az idegek harcát. A zentai játékos elmondta, hogy egész évben Truzsinszkival készült a párosra, de mivel a bajsai játékos beteg volt, így Surjánnal az oldalán állt asztalhoz a hétfői meccsen, s őt is meglepte, milyen jól és eredményesen játszottak:

Kényszerhelyzetben voltunk, így jött létre a Makszuti/Surján kettős, s miután Törökkanizsán nyertünk, rövid töprengés után úgy döntöttünk, hogy az újvidéki találkozón sem változtatunk a győztes pároson. Idegenben nagyon nehéz volt nyerni, amikor sikerült, abban a pillanatban fel sem fogtuk, hogy megvan az előnyünk. Tegnap már szerettük volna megnyerni a bajnokságot, saját közönségünk előtt ünnepelni, ez azonban nem jött össze. Jobban kell figyelnünk, mert az Obilić bizonyította, hogy még úgy is képes a győzelemre, hogy Recskó két mérkőzést veszít” – mondta Makszuti, aki hozzátette, egyelőre közülük mindenki bírja a terhelést, nincs gond az erőnléttel.

Nehéz meccs vár ránk, még egyszer idegenben kell asztalhoz állnunk és nyernünk, de ha egyszer sikerült, miért ne sikerülne még egyszer?” – nyilatkozta Makszuti, aki az újvidéki mérkőzésen nem is foglalkozott az idő múlásával, s amikor rádöbbent, hogy öt és fél órán át tartott a találkozó, akkor ő sem akart hinni a szemének.

A ma 17 órakor kezdődő találkozó előtt nagyon hálátlan feladat lenne jósolni, ugyanis a két csapat eddig négy mérkőzése közül kettőt az Obilić, kettőt pedig a Novi Sad nyert meg. A törökkanizsaiak a hazai pálya előnyében bízhatnak, míg a vendégek abban, hogy ezúttal is – úgy, mint hétfőn – sikerül idegenben győzniük. A vendéglátók felállítása biztosan nem változik (Lupulescu, Recskó, Dragana Vignjević), s valószínű, hogy a Novi Sad is abban a felállásban áll majd asztalhoz, amelyen a szerdai mérkőzésen szerepelt, vagyis Fenyvesi Anna Zsófia helyett Truzsinszki kezd.

A férfiaknál szerda este Palánkán bajnokot avattak, miután a Crvena zvezda (Marko Jevtović, Vladimir Radonjić, Danijel Toađer, Robert Fišer) 4:2-re nyert a város nevét viselő együttes ellen, amely így sem lehet elégedetlen, hiszen újoncként egyből döntőt játszott. A Slobodan Tasković vezette Crvena zvezdának sorozatban ez volt a harmadik országos csapatbajnoki címe.

Szuperliga, döntő, második mérkőzés, férfiak: Palánka–Crvena zvezda 2:4 (Savić–Jevtović 2:3, L. Jovičić–Radonjić 0:3, V. Borčić–Toađer 3:1, Savić–Radonjić 3:2, V. Borčić–Jevtović 0:3, L. Jovičić–Fišer 0:3). Országos bajnok a Crvena zvezda, 2:0-s összesítéssel.

Nők: Novi Sad–Obilić 3:4 (Makszuti–Vignjević 3:2, Truzsinszki–Lupulescu 1:3, Surján–Recskó 3:1, Makszuti–Lupulescu 2:3, Surján–Vignjević 2:3, Truzsinszki–Recskó 3:2, Makszuti/Surján–Recskó/Lupulescu 1:3) – a párharc állása 1:1.