2024. április 20., szombat

Értékeket felmutatni

Kishegyesen lezajlott az óvodás színjátszók találkozója – Háromszáz gyermek lépett színpadra – Óvodáskortól oda kell figyelni, hogy a gyerek megmaradjon a magyar hagyományokban – vallja az e

Tegnap délelőtt a kishegyesi színházteremben lezajlott a XXII. Vajdasági Magyar Óvodás Színjátszó Találkozó. A rangos eseményen 13 csoport vett részt, nyolc településről.

A házigazda kishegyesi ovisok fellépése (Lakatos János felvétele)

A házigazda kishegyesi ovisok fellépése (Lakatos János felvétele)

Az idén képviseltette magát Csóka, Zenta, Magyarkanizsa, Topolya, Horgos, Szenttamás, Bácsfeketehegy és természetesen a házigazda Kishegyes. A találkozót ez alkalommal is a Vajdasági Magyar Óvodapedagógusok Egyesülete szervezte, s többek között jelen volt Puskás János, a Vajdasági Pedagógiai Intézet igazgatója és Szűgyi István, Kishegyes község képviselő-testületének elnöke. Az eseményt Hajnal Jenő, a Magyar Nemzeti Tanács elnöke nyitotta meg. Hajnal beszédében kiemelte, hogy olyan találkozóról van szó, ahol értékeket szeretnének felmutatni.

– Azt az értéket és sok-sok szépséget kell megtalálni, ami a fellépő gyermekek csokrában is megmutatkozott. Ez a találkozó a továbbadásról, a hagyományőrzésről szól, hiszen huszonkettedik éve kerül megrendezésre. A legnehezebb időszakban indult útjára, és tudjuk, hogy mára mivé nőtte ki magát. Egy tucatnyi óvodáscsoport mutatkozik be, felmutatva egy év eredményét. Bármekkora is a gond a jelenben, látva ezeket a gyerekeket, a bizakodás és a remény az, ami megfogja az ember szívét – mondta nyitóbeszédében Hajnal, majd hozzáfűzte, hogy hálával tartozik Szőke Anna fő szervezőnek és a találkozót többi szervezőjének, amiért évről évre megszervezik ezt az eseményt.

Az idén háromszáz gyermek lép színpadra a találkozón – számolt be lapunknak dr. Szőke Anna fő szervező, és arról is szólt, hogy az idő múlásával módosult az esemény célja.

– Némileg változott a célkitűzésünk a 22 évvel ezelőttihez képest: megmaradt az, hogy az anyanyelvünket kell ápolni, a beszédkészséget fejleszteni, de ma már a nemzeti öntudatot is erősíteni kell. Mondhatni, sokkal jobban, mint 22 évvel ezelőtt. Nagyon nagy az elvándorlás, ezért igyekszünk arra ösztönözni a szülőket, hogy magyar tannyelvű óvodába, iskolába adják a gyerekeket. Ezzel önbizalmat adunk nekik, és a találkozónak is ez a célja. Óriási megtiszteltetés, hogy jelen van Hajnal Jenő, az MNT elnöke és Puskás János, a Vajdasági Pedagógiai Intézet igazgatója. Ez azt jelenti, hogy számukra is sokat jelent, hogy hogyan iskolázzák be a gyerekeket, és hogy mennyire maradnak meg a magyar néphagyományban. Erre már óvodáskortól oda kell figyelni – mondta el Szőke, majd arról is szólt, hogy az idén képviseltette magát először a magyarországi emberi erőforrások minisztériuma.

A találkozón fellépő gyermekek egy-egy oklevéllel térhettek haza, felkészítőik pedig könyvcsomagot kaptak. Az eseményt támogatta a Magyar Nemzeti Tanács, az emberi erőforrások minisztériuma és a kishegyesi helyi közösség. A többi potenciális támogatótól még nem kaptak visszajelzést a szervezők.