2024. április 20., szombat

Prince hagyatékát hat testvére örökölheti

A bírósági dokumentumok szerint a hagyaték mintegy 200 millió dollárra rúg

Prince hat testvérét tette meg a zenész hagyatékának örökösévé egy minnesotai bíróság.

A pénteken nyilvánosságra hozott döntés szerint mivel Prince végrendelet nélkül hunyt el, vagyonát nővére, Tyka Nelson, és öt féltestvére örökli.

Az ügyben ítélkező Kevin Eide bíró ugyanakkor közölte, hogy az örökségre mások is benyújtották igényüket, amelyet elutasítottak, de ha a fellebbviteli bíróság másként dönt, meg fogja fontolni ezeket az igényeket is.

A bíró közölte, hogy Prince vagyonát érvényes bírósági döntés nélkül nem fogják felosztani, és semmit sem osztanak fel, amihez az örökségre igényt tartó fellebbezéseknek köze lehet.

Eide korábban kijelentette, mindaddig nem nyilvánítja ki, hogy a testvérek az örökösök, amíg nem dől el a fellebbezések sorsa. Pince testvéreinek ügyvédjei azonban nem akartak tovább várni, mondván, a késlekedés csak növelné a hagyaték kezelésének és hatékony működtetésének költségeit.

A sztár 57 évesen tavaly április 21-én hunyt el véletlen gyógyszertúladagolás következtében. A bírósági dokumentumok szerint a hagyaték mintegy 200 millió dollárra rúg. A szövetségi és állami adók ennek mintegy felét emészthetik fel.