2024. március 28., csütörtök

Brnabić érdemelte ki a Szivárvány Díjat

Az LGBT közösség gyakran szembesül gyűlöletbeszéddel

Ana Brnabić, államigazgatással és az önkormányzatokkal megbízott miniszternek ítélték oda a Duga (Szivárvány) Díjat, a homofóbia és transzfóbia leküzdése, illetve a Szerbiában élő LGBT közösség jogainak védelme érdekében tett törekvéseiért.

A Szivárvány Díjat a Gay Straight Alliance (GSA – meleg-szövetség) alapította, és 2013 óta minden év május 17-én, a homofóbia elleni küzdelem világnapján adnak át. Az idén Ana Brnabićnak ítélték oda, mondván, ő az első „más” miniszter. A szövetség ezt történelmi előrelépésnek nevezte az LGBT közösség társadalmi szerepvállalásában.

Az ünnepélyes díjátadón, amelyen többek között jelen volt Nagy-Britannia és Franciaország diplomáciai küldöttsége is, Kyle Scott, az Amerikai Egyesült Államok belgrádi nagykövete kiemelte, hogy az LGBT közösségnek a világ minden táján szembesülnie kell gyűlöletbeszéddel, fenyegetésekkel és erőszakkal is. Az USA és az Európai Unió is az alapvető emberi jogok megőrzését szorgalmazza, amiben a GSA, de más, a melegek jogai mellett kiálló szervezetek kulcsszerepet töltenek be.