Amikor a matéria lélegezni kezd

Szögi Csaba

2017. május 16., 15:08 >> 2017. május 21., 08:44

Kommentek száma 0  A cikkhez tartozik képgaléria  Megjelent nyomtatásban

Öt évig éltem Gödöllőn egyetemistaként, mégis „sikerült” elkerülnöm Magyarország egyik legnagyobb barokk épületét, a Grassalkovich-kastélyt. Persze kívülről olykor vetettem rá egy-egy pillantást, hiszen a mellette elterülő parkot a mai napig imádom, különösen a csendjét, árnyas ösvényeit, napsütötte tisztásait… a kastélyba viszont be nem tettem a lábamat, őszintén szólva eszembe sem jutott. Pedig éppen akkor kerültem a Pest megyei kisvárosba, amikor 1994-ben elkezdték felújítani ezt a patinás épületet. Utóbb viszont két ízben is végigbarangoltam minden zugát, amikor vajdasági diákcsoportokkal odalátogattunk. Mit mondjak? Végül is nem unatkoztam. Túlságosan.

(Illusztráció)

Felújított, múzeummá alakított kastély kontra terebélyes városi park. Sosem gondolkodnék egyetlen pillanatig sem, merre vegyem az irányt, ha egy városba vetődöm. Tó- vagy tengerpart, erdő, vízesés, hegység, barlangrendszer. Párizsban egész biztosan a Szajna-part vagy a Montmartre utcácskái felé kanyarodnék legelőbb, aztán ha valaki hozzám vágna egy belépőt a Louvre-ba, bizonyára elcsábulnék, de nem dobnék tőle hátra szaltót, csak mértékkel lelkesít a gondolat. Azt szeretem, ami él és lélegzik. Az emberi társadalom konzervált értékei teoretikusan érdekelnek ugyan, de sosem hoztak lázba igazán.

Meg például jobban bele tudom élni magam, ha egy könyvben olvasok róluk. Persze azon is sok múlik, ki vezet végig az adott tárlaton, múzeumon. A gödöllői élmény egyik alkalommal sem volt különösebben megrázó, aztán amikor ugyanazzal a csoporttal a budapesti Terror Háza Múzeumot is meglátogattuk, és valamiért sietnünk kellett, hogy időben odaérjünk az Országházba is, s ezért meg kellett szakítani az előbbit, akkor – nem egyedüliként a társaságból – rendesen duzzogni kezdtem! Mert a Terror Háza munkatársa olyan érdekfeszítően mesélt, hogy a termek ugyan továbbra is csak kulisszák maradtak körülöttem, ám a múlt valóban megelevenedett. Mintha egy jó regényt olvastam volna! (Utána az Országházban? Az volt a legizgalmasabb, hogy az őrök gyanakodva méregettek a rőfös szakállam láttán, meg hogy összefutottam egy képviselővel, aki anno a 90-es években az évfolyamtársam volt. Utána itt is jártam még egyszer. Harmadszor be nem mennék. A Grassalkovichba se. A Terror Házába bármikor. Ennyit a szakemberi tényezőről.)

Évente hányszor látogat el múzeumba?

Többször: 25 (12,6%)

Néhányszor: 54 (27,1%)

Soha: 120 (60,3%)

Az én „múzeumom” az antikvárium. De az sem úgy, hogy áhítattal simogatom első kiadású Jókai-regények dombornyomású borítóit, hanem nyálcsorgatva kutatok megvásárolható zsákmány után… Irodalom-, film-, zene- vagy színháztörténeti múzeumok? Biztosan be lehetne csalni mindegyikbe, de egyáltalán nem viszketek, hogy ez valaha megvalósuljon. (Persze, ha a zenetörténetiben például meg lehetne szólaltatni a kiállított hangszereket, akkor már egészen más lenne a leányzó fekvése…) Festmények, szobrok? Végigsétálok az ilyen jellegű kiállításokon, ha valahol felfedezek valami bravúrt, elismeréssel megállok előtte néhány másodpercre, és ennyi. (Szökőévenként egy-egy képzőművészeti alkotás mélyebben is megérint. Szívesen írok hozzá egy lírai kisprózát. Már megint ez a fránya „praktikum”…) Természettudományi múzeumok? Inkább igyekszem eljutni természetközeli élőhelyekre. A többi a könyvekben is konzerválva van, egy kitömött borz láttán csak a szívem fájdul meg… Tájházak? Üzemel-e ott jó büfé? Milyen a konyha?

Évente hányszor látogat el múzeumba? Magam az arany középutat választottam szavazáskor, mert részint soha nem mondom, hogy soha, részint Zentának is van múzeuma, amit – ahogyan a helyi kultúrközpont minden részegységét – imádok. Persze az állandó természettudományi, néprajzi tárlatát nem látogatom rendszeresen, viszont remek galériájában havi, sokszor heti rendszerességgel megfordulok, hiszen úgy kiállításmegnyitók, mint izgalmas ismeretterjesztő előadások zajlanak itt! És akkor még nem is beszéltünk a Múzeumok Éjszakájáról, amikor szintén extra tartalmakkal telik meg a patinás épület, s ezekben igyekszem aktívan is részt venni.

Egy szó mint száz, a múzeum mint intézmény kizárólag akkor mozgatja meg a fantáziámat, amikor valami élővé teszi az ott elhelyezett anyagot, amikor a matéria lélegezni kezd – legyen ez az életadó mozzanat egy érdekfeszítő tárlatvezetés, izgalmas előadás vagy performance, vagy egyszerűen csak egy avatott társ, akivel végigbarangolod a termeket. A holt tárgyak magukban hidegen hagynak.


Mielőtt hozzászólna a cikkhez, kérjük olvassa el a moderálási alapelvet!

! Hozzászóláshoz be kell jelentkeznie:
Facebook belépés
Listázás:

  • HETI ROVATOK
  • Kerekeken
  • Napsugár
  • Nyugdíjasok oldala
  • Vonalkód
  • MELLÉKLETEK
  • Sportvilág
  • Üveggolyó
  • Magvető
  • Képes Ifjúság
  • Tarka Világ
  • Kilátó
  • Hétvége

Magyar Szó© 2003 - 2017     Impresszum | Adatvédelem | Előfizetés | Kapcsolat | Marketing | Közbeszerzés (Javna nabavka) | Dokumenti i pravilnici

Támogato: Bethlen Gábor alap