2024. április 18., csütörtök

Az USA nagykövete Zomborban

Az elmúlt hétvégén Zomborba látogatott Kyle Randolph Scott őexcellenciája, az Amerikai Egyesült Államok belgrádi nagykövete. Vendéglátójával, Dušanka Golubović polgármester asszonnyal a város gazdasági és kulturális lehetőségeiről tárgyaltak.

A város szabadságlevelének másolatát kapta ajándékba a nagykövet (Fotó: Fekete J. József)

A város szabadságlevelének másolatát kapta ajándékba a nagykövet (Fotó: Fekete J. József)

A nagykövet első ízben járt Zomborban, és elmondása szerint kellemes benyomásokat keltett benne a „zöld város”.
A polgármester asszony azokat az előnyöket ecsetelte, amelyek Zombor mezőgazdaságát és iparát jellemzik. Kifejtette a térség gazdasági fellendítésére vonatkozó terveit is.
– Sok mindent láttam és hallottam ma az önök városáról – nyilatkozta a nagykövet, – miután visszautazom Belgrádba, módom lesz szerbiai beruházásokat tervező amerikai üzletemberekkel tárgyalni, és javaslom majd nekik, hogy befektetéseiket Zomborba irányítsák.
Újságírói kérdésre megerősítette, hogy az amerikai Exide cég érdekelt a zombori akkumulátorgyár privatizálásában, de elmondása szerint a részleteket nem ismeri.
– Jó jelnek tartom a nagy nemzetközi cég részletekbe menő érdeklődését. Az önök akkumulátorgyártás terén szerzett tapasztalatai fontos tényezők a termelés újraindításában – mondta a nagykövet.
– Az amerikai nagykövetség munkatársai előtt rámutattunk az eddigi jó kapcsolatok eredményeire. Ismertettük városunk lehetőségeit, oktatási és kulturális potenciálját, és kiemeltük annak előnyét is, hogy Zomborban számos nemzetiség él egymás mellett. Tárgyaltunk a nagykövetséggel való szorosabb együttműködés lehetőségeiről is.
Kyle Scott munkatársaival és vendéglátóival egyetemben részt vett a Művészetek terén szervezett koncerten, amelyen a Wings of Dixie amerikai katonazenekar és a Szerbiai Hadsereg Stanislav Binički elnevezésű zenekara lépett közönség elé.