Rejtőzködő irodalom

Arcok a XIX. századvég irodalmi életéből (4.)

Mák Ferenc

2017. május 16., 18:58 >> 2017. május 21., 08:41

Kommentek száma 0  A cikkhez tartozik képgaléria  Megjelent nyomtatásban

 

 

 Összeroskad minden, ami egykor üdvös volt

 

Csernyei Mór

 

Az Újvidéken megjelenő helyi magyar hírlap, az Újvidéki Napló 1913. augusztus 3-ai számának első oldalán egy bizonyos K. P. vezércikkben értekezett a város áldatlan és elmaradott kulturális állapotáról. „Itt vagyunk a határszélen – írta a szerző nem leplezett elkeseredésében. – A Kelet kapuja Újvidék. Gazdag, intelligens a közönsége, melynek minden jóra megvan a hajlama, csak nincs, aki tespedéséből fölrázza.” Majd fölidézte azt a történetet, amikor példátlanul csúnya módon leégtek az Újvidékre látogató festőművészek, akiknek a kiállítást követően annyi bevételük nem volt, hogy a helyiséget és a látogatásuk költségeit ki tudnák volna fizetni. Nagy szorultságukban Zenta városa váltotta ki őket. Zenta – amely Újvidékhez képest egyszerű falu – jobban megbecsüli művészeit, mint a gazdag, előkelő város – méltatlankodott a cikk szerzője. „Oka ennek az, hogy itt nincs – és ha van, nagyon kevés – műérzék”, a város polgárait feltűnően kevésbé érdekli a művészet és a tudomány. „Nem lelkesedünk a szépért.” Lám, múzeuma sincs a városnak, pedig a kultúra haladását, a műveltség fejlesztését a régi tárgyak, érmek, okmányok, könyvek, fegyverek, pénzek gyűjteménye is elősegíti. „A mi vidékünk ezekben rendkívül gazdag”, alakuljon hát azonmód kezdeményező bizottság az Újvidéki Múzeum létrehozására.1 Hogy ki volt a szerző, aki ennyire szívén viselte Újvidék művelődési életének színvonalát, bajos lenne kideríteni, az elhanyagoltság nyomán támadt hiányérzet azonban önmagáért beszélt. Volt tehát teremteni valója a magyar értelmiségnek a XX. század első éveiben Újvidéken, a Kelet felettébb nagyra becsült Kapujában.

Csernyei Mór lapja, az Újvidéki Napló első száma a Duna-parti város első magyar sajtójának, Frankl István igen színvonalas Újvidék című politikai, társadalmi, közgazdasági és közművelődési hetilapjának 1907-ben történ megszűnése után másfél évvel, 1909. október 30-án jelent meg. A szerkesztőség jegyezte Beköszöntő felettébb harsányra sikerült: „Az újvidéki magyar társadalom lelki támaszra szorul – írta feltételezhetően maga Csernyei Mór. – Vezérszerepe, melyre hivatott, hanyatlófélben [van]. Melléje sorakozunk, hogy ős ereje ismét feltámadjon. Szinte bántotta a lelkiismeretünket, hogy ez a derék magyar társadalom teljesen a tespedésre van kárhoztatva, mert nincs igazi szószólója, mert nincs, ki melléje állva az érdekét védené. Mit látunk, és mit tapasztalunk? Sötét felhők borultak ránk. […] Az Újvidéki Napló a közönség védője és szószólója, tanácsadója, biztatója: a jóra, nemesre és hasznosra nevelője lesz. Pártfogója a kereskedelem[nek] és iparnak. A társadalmi béke állandósítója, az erkölcsnevelés, az ifjúság vezetésének irányítója. Minden hasznos munkának elismerője, [de] kérlelhetetlen üldözője mindannak, ami a becsületes munka kerékkötője akar lenni. Ezzel a tisztességes programmal köszöntjük Újvidék közönségét! Az Újvidéki Napló szerkesztősége.”2 A vasárnap megjelenő újság alcíme szerint társadalmi és városi közügyeket szolgáló hetilapként határozta meg magát. A címlapján felelős szerkesztőként dr. Tibor Dezső, szerkesztőként pedig Csernyei Mór neve szerepelt, de mintha a lap még kereste volna önmagát: 1910 márciusában Tibor Dezső felelős szerkesztő mellett Csernyei Mór neve már laptulajdonosként szerepelt, három héttel később, április 3-án már dr. Elschléger Dezső az újság első embere, de csak néhány szám erejéig irányíthatta a lapot, mert hamarosan Vermes Imre jegyezhette felelős szerkesztőként a továbbra is Csernyei Mór tulajdonában lévő Újvidéki Naplót. Ám ismét csak rövid ideig: 1910. május 12-én újra Elschléger Dezső a felelős szerkesztő, mi több a megváltozott címoldal szerint az Újvidéki Napló szerkesztősége és kiadóhivatala mostantól kezdve dr. Elschléger Dezső ügyvédi irodájában, a Petőfi Sándor utca 5. szám alatt volt. Az alatta megjelent rövid közleményben pedig Csernyei Mór bejelentette a laptól történő távozását: „Az Újvidéki Naplótól a mai napon elbúcsúzom – írta nem leplezett csalódottsággal. – E lapot alapítottam, vezettem és ápoltam, anyagilag teljesen függetlenné tettem. Miután most már biztos pilléreken nyugszik az Újvidéki Napló jövője, bátran átadhatom. Addig e laptól távoznom erkölcsi lehetetlenség volt, míg anyagilag nem rendeztem. Utódomnak már könnyű lesz a munkája. Teljesen nyugodtan szentelheti minden idejét a lap szellemi részének. Újvidéken kell egy városi érdekeket szolgáló, tisztességes hírlap. Az Újvidéki Napló marad továbbra is a város polgárságának szószólója. Pártolja a t. közönség továbbra is az Újvidéki Naplót, hisz jó barátját támogatja. Engem pedig tartson meg becses jó emlékében, kinek egyéb nagy elfoglaltsága nem engedi, hogy az Újvidéki Napló ügyét, mint kiadó vagy szerkesztő szolgáljam. Csernyei Mór.”3 S hogy a lapszerkesztő távozása komoly elhatározás nyomán született meg – s mint ilyen, véglegesnek tűnt –, bizonyítja az ugyanabban a számban az ötödik oldalon megjelent hirdetés, miszerint: „Hadapród iskolára sikeresen előkészít Csernyei Mór tanár. Újvidéken, Rákóczi út 35.”4 Ez is azonban csak amolyan köztes állapotnak bizonyult; három héttel később – 1910. június 15-én – Csernyei Mór neve újfent, mint laptulajdonos szerepelt az Újvidéki Napló első oldalán, 1910. július 10-én pedig a cím alatt ez állt: felelős szerkesztő dr. Elschléger Dezső, szerkesztő Csernyei Mór, laptulajdonos Csernyei Mór. Nyomatott Fuchs E. és társánál Újvidéken.

Hogy kit is kellene az utókornak Csernyei Mór, a titokzatos újvidéki szerkesztő és laptulajdonos személyében tisztelni, azt máig nehéz kideríteni. Pályája szinte csak addig követhető nyomon, amíg az Újvidéki Napló megjelent, a hírlap 1917-ben történt megszűnését követően alakját elnyelte a homály. Honnan jött, hová sodorta a fölbolydult történelem? – ennek kiderítése sajtótörténetünk nagy adósságainak sorába tartozik. A hirdetés alapján elismert tanárként működött Újvidéken, aki hadapród iskolára is képes volt felkészíteni a tanulóit. Egy másik, 1910 szeptemberében közölt hirdetése szerint azonban „Csernyei Mór gyorsírástanár magyar és német gyorsírási tanfolyama már megkezdődött”.5

A hírlap körüli talányok sora azonban változatlan hévvel folytatódott: 1910. augusztus 28-án nyolc oldalon megjelent a Vasárnapi Élet, az Újvidéki Napló szép reményekre följogosító heti melléklete. Feltűnő volt azonban, hogy a mellékletet Budapesten Elek Lipót könyvnyomdájában nyomtatták, ami nem árulkodott valami bölcs átgondoltságról. S valóban: a Vasárnapi Élet ezzel az egy számával meg is szűnt.6 Nem úgy Csernyei Mór vállalkozói kedve, amely töretlennek bizonyult. Miközben a lap élén Elschléger Dezsővel váltakozva szerepeltek szerkesztőként, főszerkesztőként és felelős szerkesztőként, a világháború harmadik évében, 1916 karácsonyán az Újvidéki Napló ismét újított: Balkán címmel újabb heti mellékletet jelentetett meg, első oldalán a hangzatos megfogalmazással: „A magyar ipar és kereskedelem fellendítése és erősbödésének érdekeit előmozdító újság”. Ám ennek is mindössze két, egy-egy oldalas száma látott napvilágot.7

Miközben az Újvidéki Napló című újság megjelenésének kilenc éve során mindvégig, szüntelenül kereste önmagát, hatalmas erőfeszítéseket tett sajátos arculatának kialakítására, Csernyei Mór – Csernyei M., Cs. M., Cs., vezeték és keresztneve két utolsó betűjének fölhasználásával Ir, vagy ir jelzéssel – szinte egyedül írta a lapot. Írt mindenről, ami szeretett városában, Újvidéken eseménynek számított. A hírlap indulásakor ő maga köszöntötte az olvasót, ő hirdetett programot, ő jelentette be a szarajevói merényletet,8 s bizonyára ő írta tele és szerkesztette meg az Újvidéki Napló 1917. június 18-án megjelent Rendkívüli számát, mellyel a jobb sorsra érdemes lapja meg is szűnt.9

Az Újvidéki Napló nem volt igazán jó és olvasmányos hírlap. Indulásakor hetente egyszer, előbb vasárnap, majd szerdán jelent meg, 1915-ben olykor kétszer is – csütörtökön és vasárnap –, igazi hírlappá azonban nem nőtte ki magát. Hat oldalát a negyediktől kezdve hirdetések töltötték ki – ami ékes bizonyítéka annak, hogy megjelenésének költségeit a közölt reklámokból fedezte –, nagyobb fogyatékossága volt azonban, hogy a vezércikken kívül igazából rovatai sem voltak. Egy belpolitikai (rendre újvidéki kötöttségű) cikke után rendre már csak egy gazdasági témájú írás szerepelt, majd – amennyire futotta a szerkesztő erejéből – a beküldött és az ollózott hírek sokasága következett az első hirdetésig. Az Újvidéki Naplónak nem volt irodalmi rovata sem, tárcával is csak a legritkább esetben ajándékozta meg a vásárlóit, ezért a kései olvasó hiába keresi lapjain az újvidéki magyar irodalomról szóló híreket. 1912-től, a Balkán-háborúk, majd 1914-től, az első világháború kitörésétől kezdve azonban rendszeresen közölte a frontról érkező beszámolókat, tudósításokat. Minden bizonnyal ennyire tellett a pályáját magányos befutó Csernyei Mórtól.

Pedig Csernyei rajongott az irodalomért és a művészetekért. Az Újvidéki Napló 1913. január 19-ei számában Évforduló című írásában arról értekezett: negyedik éve már annak, hogy Újvidéken megjelent a mozi. Rengeteg alaptalan előítélet és méltatlan gáncs előzte meg a mozgó-színház újvidéki megalapítását, „mindenki a rossz oldalát kereste, de a jót, a kultúra vívmányait nem magasztalta”. Még maguk a megalapítók, Königstädter Ottó és Adamovits István is szorongva kezdték a vállalkozásukat, hiszen lépten-nyomon tapasztalhatták a közönség ellenszenvét. Az elmúlt négy esztendő azonban bebizonyította, hogy a mozi a kultúra és a tudomány szolgálatába szegődött. „Négy év alatt az Apolló-színház finomította a műízlést, gyarapította az ismereteket. Elismerés illeti tehát azokat, kik az alapját vetették meg a néma művészetnek, mely többet beszél, mint a világ legjobb társulata. […] A vásznon az igazi élet tárul elénk.”10

Hasonló lelkesedéssel üdvözölte Cs. M. Újvidéken a magyar színtársulatot, Thury Elemér évente visszatérő magyar színházát, amely eseményt, színt és hatalmas művészi élményt hozott a város magyar közönségének az életébe. Thuryéknak „általános elismerés, tiszta, színigaz szeretet” jutott Újvidék művelt, intelligens közönségétől. Nélkülük „sivár az egész társadalmi életünk: hiányzik a lélekemelő szórakozás. Nincs meg az a nívós élvezet, amelyet a színház nyújt.”11 Csernyei Mór mindig magas hőfokon szólalt meg, ha Újvidék érdemeit kellett számba venni. 1913 nyarán az újvidéki kórházban Brezovszky dr. főorvos elvégezte az ezredik sikeres műtétjét, s az eseményről hírt adó újságíró így lelkendezett: „A humanizmus hajléka az újvidéki kórház. Humánus orvosok tették azzá, kik hivatásuk magaslatán állanak.”12

1916 szeptemberében azután az Újvidéki Napló első oldalán közölte a hírt, miszerint szép kiállításban megjelent -Ir- (Csernyei Mór) Újvidéki séták című kötete, amely minden könyvkereskedésben és a tőzsdében kapható.13 1915. október 3-án a Hírek rovatban névtelenül jelent meg a szerkesztő Újvidéki séták című cikksorozatának első darabja, az Újvidéki rémnapok című beszámolója, amelyet hétről-hétre újabb követett: az Újvidéki állapotok (1915. december 12.), a Látogatás a maximális árnál (1916. január 9.), a „Gyurure” (1916. január 16.), melyekben a háborútól szenvedő város mindennapjairól adott hírt. Az eseményeknek inkább a groteszk jellegére és nem a tragédia valódi mélységeire mutatott rá, 1916. május 28-án a cenzúra mégis töröltette az Újvidéki séták újabb fejezetét, s ez a szerzőt módfelett elbizonytalanította. S bár cikksorozatát 1917-ben is folytatta azok tartalmi lényege, a mindennapi élet keserves megpróbáltatásainak bemutatása elveszett.

Könyvében a szerző újvidéki körsétára hívta az olvasóit. Ígérete szerint a mindennapi élet azon megnyilvánulásait igyekezett följegyezni, amelyek „Újvidéken a háborús korszakban” az emberek életét meghatározták. „Kis füzetbe gyűjtöttem össze sétáimat – írta rövid, pár soros bevezetőjében a publicista –, fogadja a közönség szívesen, és tegye el háborús emlékei közé, mert ez is egyik fejezete a háborús naplónak, melyből visszatükröződik, mit kellett ostorozni, és mit megosztani, hol kellett buzdítani és hol gáncsolni.”14 Az Újvidéki Napló kiadóhivatala – a kis könyvecske gondozója és kiadója – még hozzátette: -Ir- az Újvidéki Napló hasábjain hétről-hétre nyomon követi a háborús élet eseményeit, figyelmét nem kerülik el a nyomor legapróbb részletei sem. Az utcán, a piacon, az intézményekben járva „lecsap a háborús hyénákra, ostorozza a bűnt, és mint a társadalom fekélyét, kiirtja [azt] Újvidék testéből”. Balzsamos hangjával, együtt érző szavaival „segít a csüggedőn, megvigasztalja a bánatost”, ezért, mint gyógyulást hozó mirákulumot ajánlják az olvasók szíves figyelmébe. „Miről lehet ma beszélni? – teszi fel a kérdést az újságíró. – A drágaságról és a háborúról. A béke, a küzdelem és győzelem mellett a háború alakjairól, szereplő személyeiről is beszélgetek bolyongásaim alkalmával.”15 Ezután következik az a huszonöt levél, amely a kínokra ígért megváltást. A megváltás azonban elmarad: szó esik ugyan a kötetben a nyomorról, az árdrágítókról, a nyerészkedőkről, az elpiszkolódó városról, a tisztviselők kilátástalan helyzetéről és a piac farkastörvényeiről, de mindez csupán az anekdotázás, elmés csillagszórás formájában történik. Amikor félelmetes arcokról beszél, kiderül, hogy mindösszesen az Újvidéki Napló sikertelen segélyezési akciójáról van szó, s még az éhezés is közönséges operett-jelenet formájában mutatkozik meg. Pedig létezik a társadalmi feszültség, és az egyéni elkeseredés, amelynek nyomába szegődve megrendítő képet lehetne festeni a nagyváros háborús hétköznapjairól. Annyit maga is lát, hogy: „Lamentálunk, jajgatunk, de mihelyt a legkisebb fáradságot kellene végeznünk, akkor azt mondjuk: miért éppen én, menjen, tegyen más is valamit, és ekkor senki sem tesz semmit. Dugába dől minden hasznos, üdvös intézmény, vállalkozás. Kár Újvidéken valamit kezdeni, mert rendszerint aki elkezdi, az az oka mindennek.”16 Ez pedig mindösszesen is csak egy anekdota a noteszbe följegyzettek közül. Kötetét anekdotikus versikével zárta a szerző: „Az én »drága« jó Újvidékem / Szélsőségek közt forog… / Egyszer zajos, máskor pedig / Csak a kutya háborog.” Ennél többet, részletesebbet vagy kimerítőbbet az Újvidéki Napló újságírójától nem tud meg az olvasó. És ez bizony megbocsáthatatlan bűne a korszak tanújának, aki mellett láthatóan úgy mennek el a történelmi események, hogy ő maga azokat még értelmezni sem volt képes. A szerző ígérete ellenére nem írta le, nem gyűjtötte össze, nem tapasztalta meg, és nem rótta krónikákba a Duna-parti kereskedő-város bukását, tragikus napjainak eseményeit.

Csernyei Mór semmit sem kockáztatott, hiszen lapszerkesztő és hírlapíró pályája során megtapasztalhatta a cenzúra szigorát, mi több, 1913. március 9-én Politizálás című írásában kifejezetten a politika és a sajtó viszonyát taglalta. Néhány nappal korábban ugyanis, 1913. március 6-án az újvidéki törvényszéken négy sajtóper zajlott le. A bíróság szerint Ivkovics György tekintélyes nyomdász lapja a Trgovačke Novine A helyzet és a Nyugodjatok meg című írásaiban politikai véleményt fogalmazott meg. Vele egyidőben Živanac Jovant, a Sloboda kiadóját Katonai diktatúra és Háború esetén című cikkei miatt ítélték el. A háborús helyzet, a katonai előkészületek és a mozgósítás különösen éberré tette a bíróságot.17 Csernyei Mór mindezt szem előtt tartva, valószínűtlen derűvel járta újvidéki sétáit, s ha olykor fölháborodott, vagy kétségbe esett, félelmeit és szorongásait mélyen magába rejtette. Az Újvidéki séták volt Csernyei Mór egyetlen könyve, amelyben hírlapírói ténykedése legjavát igyekezett összegyűjteni.

1 K. P.: Múzeumot Újvidéknek; Újvidéki Napló, 1913. augusztus 3. 1. p.

2 Beköszöntő; Újvidéki Napló, 1909. október 30. 1. p.

3 Csernyei Mór: [Az Újvidéki Naplótól a mai napon elbúcsúzom]; Újvidéki Napló, 1910. május 12. 1. p.

4 [Hadapród iskolára]; Újvidéki Napló, 1910. május 22. 5. p.

5 [Csernyei Mór gyorsírástanár]; Újvidéki Napló, 1910. szeptember 11. 1. p. Egy másik hirdetés szerint Csernyei Mór okl. gyorsírástanár a Gyorsírási és kereskedelmi szakiskola tanára volt; Újvidéki Napló, 1912. október 13. 6. p.

6 Vasárnapi Élet – Az Újvidéki Napló heti melléklete; Újvidéki Napló, 1910. augusztus 28.

7 Balkán – Az Újvidéki Napló heti melléklete.; Újvidéki Napló, 1915. december 19. I. évf. 1. szám [Csernyei M. beköszöntő írása egyetlen oldalon]; Balkán – az Újvidéki Napló heti melléklete. II. évf. 1. szám, 1916. január 2. 1 p.

8 Cs. M.: A szarajevói gyilkos merénylet – A trónörökös halála; Újvidéki Napló, 1914. július 5. 1. p.

9 Rendkívüli szám; Újvidéki Napló, 1917. június 18. (az utolsó szám) 4 p. – A nyolcadik magyar hadikölcsön, 1. p.

10 Cs. M.: Évforduló; Újvidéki Napló, 1913. január 19. 3. p.

11 ir: Újvidék és a magyar színészet; Újvidéki Napló, 1913. május 11. 3. p.

12 Cs. M.: Az újvidéki kórház; Újvidéki Napló, 1913. július 20. 2. p.

13 Újvidéki séták; Újvidéki Napló, 1916. szeptember 17. 1. p.

14 Újvidéki séták. Írta, gyűjtötte, tapasztalta, rótta: Ir. Újvidéken a háborús korszakban. Kapható az Újvidéki Napló kiadóhivatalában; Újvidék – Szövetkezeti könyvnyomda, 1916. – Bevezetés, 3. p.

15 U. o. 31. p.

16 U. o. 48. p.







 Irodalom

 

Ir. [Csernyei Mór]: Újvidéki séták. Írta, gyűjtötte, tapasztalta, rótta: Ir. Újvidéken a háborús korszakban. Kapható az Újvidéki Napló kiadóhivatalában; Újvidék – Szövetkezeti könyvnyomda, 1916. 64 p.; Bevezetés, 3–4. p.

(Vége)


!A cikkhez nem kapcsolódik más írás.


Mielőtt hozzászólna a cikkhez, kérjük olvassa el a moderálási alapelvet!

! Hozzászóláshoz be kell jelentkeznie:
Facebook belépés
Listázás:

  • HETI ROVATOK
  • Kerekeken
  • Napsugár
  • Nyugdíjasok oldala
  • Vonalkód
  • MELLÉKLETEK
  • Sportvilág
  • Üveggolyó
  • Magvető
  • Képes Ifjúság
  • Tarka Világ
  • Kilátó
  • Hétvége

Magyar Szó© 2003 - 2017     Impresszum | Adatvédelem | Előfizetés | Kapcsolat | Marketing | Közbeszerzés (Javna nabavka) | Dokumenti i pravilnici

Development & Hosting by: CNT | Design by: Plakatila