2024. március 29., péntek
ASZTALITENISZ

A nőknél teljes a bizonytalanság

A C. zvezda és a Palánka, valamint az Obilić és a Novi Sad között dől el a bajnoki cím sorsa

A szerbiai Szuperligában a férfiaknál az alapszakasz harmadik és negyedik, a nőknél az első és második helyezett csapata jutott be a két győzelemig tartó döntőbe, melynek első mérkőzéseit ma rendezik Belgrádban, illetve Törökkanizsán.

A férfiaknál a Banat legyőzésével az idény legnagyobb meglepetését okozó Palánkára nem sokan fogadtak volna az elődöntőbe, s hasonló a helyzet a finálé előtt is, amelyben a Crvena zvezda toronymagas esélyesnek számít. Nemcsak azért, mert a belgrádi együttes első számú játékosa, Marko Jevtović remek formában van, hanem azért is, mert az alapszakasz során a Palánka a két mérkőzésen mindössze egy meccset nyert meg a piros-fehérek ellen. A C. zvezda az őszi idény során 4:0-ra nyert, tavasszal pedig idegenben is sima, 4.1-es győzelmet jegyzett. Nem szabad azonban leírni a palánkaiakat, hiszen az alapszakasz során a Banattól is kétszer kaptak ki, a 18., utolsó fordulóban például 4:1-re, de a pár nappal később kezdődött rájátszásban 48 óra leforgása alatt kétszer is 4:3-ra győztek. Ebből is látszik, hogy a Vlada Borčić, Zoran Savić, Luka Jovičić alkotta újoncot nem zavarja az idegenbeli szereplés, ugyanúgy képesek kihozni a maximumot magukból az ellenfél oroszlánbarlangjában is, mint saját közönségük előtt. A mai, belgrádi találkozón, ha Jevtović mindkét egyéni mérkőzését megnyeri, s a Crvena zvezda második számú játékosa, Vladimir Radonjić is az elvárások szerint szerepel, a belgrádiak nagy valószínűséggel megnyerik a párharc első mérkőzését, és jelentős pszichikai előnnyel utazhatnak szerdán Palánkára.

A Novi Sad (balról jobbra: Surján Szabina, Makszuti Anetta, Aleksandra Savić, Truzsinszki Viktória, Fenyvesi Anna Zsófia) nagy lépést tehet a címvédés felé, ha ma Törökkanizsán legyőzi az Obilićot

A Novi Sad (balról jobbra: Surján Szabina, Makszuti Anetta, Aleksandra Savić, Truzsinszki Viktória, Fenyvesi Anna Zsófia) nagy lépést tehet a címvédés felé, ha ma Törökkanizsán legyőzi az Obilićot

A nőknél egészen más a helyzet, hiszen az alapszakasz során a törökkanizsai Obilić és a Novi Sad is egy-egy vereséget szenved, azt is az egymás elleni találkozókon. Ősszel az Obilić saját közönsége előtt 4:1-re nyert, tavasszal pedig a Novi Sad bizonyult jobbnak 4:2 arányban, így az alapszakasz végeredményét is az egymás elleni eredmény döntötte el az Obilić javára, amely ma 17 órától pályaválasztó. A két csapat alapszakaszban lejátszott mérkőzésein Izabela Lupulescu mind a négy mérkőzését megnyerte (Fenyvesi Anna Zsófiát kétszer, Makszuti Anettát és Truzsinszki Viktóriát pedig egyszer-egyszer győzte le), ami számára is és az Obilićnak is jó előjelnek számít. Lupulescu klubtársa, a zentai Recskó Emma az elmúlt három évben csak két meccset veszített a Novi Sad ellen, azt viszont a két csapat legutóbbi, újvidéki mérkőzésén, amelyen Truzsinszkitől és Makszutitól is kikapott. A címvédő Novi Sad malmára hajtja a vizet, hogy – Surján Szabinát leszámítva – valamennyi játékosuknak igen nagy tapasztalata van már a play-off döntők terén, míg a törökkanizsaik közül ugyanezt csak Recskó mondhatja el: nemrég a felnőtt válogatottba bekerülő, az ifjúsági top 12-őn csak a hetedik helyet megszerzett Dragana Vignjevićnek a tavalyi után ez lesz a második fináléja, Lupulescu pedig először szerepel döntőben.

Míg a C. zvezda és a Banat küzdelmében a belgrádi együttes esélyesebb, addig a nőknél minden megtörténhet és, ahogy szokták mondani, még ennek az ellenkezője is. Mindkét nem esetében két győzelemig tart a párharc, s ha a második mérkőzések után 1:1 az állás, úgy a harmadik találkozón ismét a Crvena zvezda és az Obilić lesz a pályaválasztó.

SZUPERLIGA. – Döntő, férfiak: Crvena zvezda (3.)–Palánka (4.) – Belgrád, 18 óra.

Nők: Obilić (1.)–Novi Sad (2.) – Törökkanizsa, 17 óra.