2024. április 23., kedd
ÖRÖMHÍR

Akiben nem csalódunk

Boldog vagy-e? – kérdeztem egy kedves személyt. Butaságot kérdezel! – válaszolta, majd következett a felsorolása mindannak, ami boldogságának akadálya. Mindaz, ami nem úgy történik, ahogy szeretné, illetve mindenki, aki nem úgy viselkedik, ahogyan ő azt elvárná.

„Az lesz boldog, harmonikus ember, aki tudja az önelfogadást megélni, aki szereti magát belsőleg és külsőleg is” – olvasom a hazipatika.com honlapon –, és hogy hibás eszközökkel mérjük magunkat, amikor másoktól várjuk önmagunk megerősítését, amikor aszerint értékeljük magunkat, van-e jó munkánk, sikeres karrierünk, mennyi pénzünk van, és vonzó-e a külsőnk.

Boldogok szeretnénk lenni, de a boldogsághoz elegendő, hogy magunkat belsőleg és külsőleg szeressük?

Gyakran megkísérti az embert az érzés, hogy a világmindenség középpontjának tartsa magát, azt higgye, az életét csak ő szabja meg, ő építi, hogy boldog, ha gazdag, sikeres, szép… Pedig a sok pénz, nagy hatalom pillanatnyi kábítószer, minket birtokol, és arra biztat, hogy minél telhetetlenebbek legyünk, és megfeledkezzünk másokról. S ha már vagy még nem érezzük magunkat boldognak, akkor másokban keressük a bűnbakot: családtagokban, főnökökben, munkatársakban, politikusokban, társadalomban, illetve a rossz körülményekben…

Megpróbáljuk „holnaptól” újrakezdeni az életünket úgy, ahogy egyes szakemberek ajánlják, és amikor nem sikerül elérnünk egykettőre azt, amit szeretnénk, azzal vigasztaljuk magunkat, hogy végső soron nem is vagyunk olyan rosszak, mint mások.

Magunkat csapjuk be: másokat hibáztatunk nyugtalanságunk, boldogtalanságunk okáért. Nem vagyunk nyugodtak, elégedettek, boldogok… Vagy ha ideig-óráig igen, egykettőre elrontunk mindent. Mert minden rossz, gonosz belülről származik (vö. Mk 7,21–23). Állandóan érezzük a bűn hatását, éspedig: ellenállunk Istennek, kételkedünk létezésében, tagadjuk jóságát, megszegjük törvényeit. Magunkra gondolunk, a magunk igényeire, boldogságára. Észre se vesszük, amikor önzőek vagyunk családtagjainkhoz, barátainkhoz, kollégáinkhoz, találunk igazolást, amikor megsértjük, levegőnek nézzük, vagy legorombítjuk őket, nem is gondolunk arra, hányszor irigykedünk örömeikre, sikereikre, ahelyett hogy büszkék lennénk rájuk, és biztatnánk jó céljaik elérésére. Zűrzavaros életünkkel, kiszámíthatatlanságunkkal romboljuk testi-lelki-szellemi egészségünket, és idegesítjük azokat, akikkel együtt kellene szépen élnünk, együttműködnünk, dolgozunk. Mohóságunk és nemtörődömségünk megsemmisíti a természet szépségét, gazdagságát, szennyezi a környezetünket.

Jézus ismer bennünket, minden gondolatunkat, vágyunkat. Emberi természetünk önzéseit, gőgjeit. A nehézségeket, amelyekkel naponta küszködünk. De neki hatalma van mindezt legyőzni. Ha ő segít, magunk mögött hagyhatjuk múltunkat. Akármilyen volt az életünk, Isten mindent megbocsát, elfelejt. Soha többé nem kell visszatérnünk régi életmódunkhoz.

Immár kétezer éve sok millióan megértették, mit tett értük Isten szeretetből: „úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy mindaz, aki őbenne hisz, el ne vesszen, hanem örök élete legyen” (Jn 3,16).

Aki bízik Jézusban, annak megújul az Istennel való viszonya, őszintébbé válik az emberek iránti szeretete, nagyobb lesz a türelme, bátorsága és reménye a nehézségek idején. Tapasztalja Isten szeretetét, aki bűneit megbocsátotta, és a keresztény a szabadság, az öröm, a boldogság olyan mértékét éli át, amilyenre semmi más módon nincs lehetőség.

Megismertük a szeretetet, amellyel Isten szeret bennünket, és hittünk benne – mondja első levelében Szent János (1Jn 4,16). Maga Isten szól hozzánk Jézus szava, élete, feltámadása által, azt üzeni: velünk van, fontosak vagyunk neki.

Aki elhiszi, hogy Isten az örök szeretet, az örök élet, rá építi életét. Ha Krisztust tesszük életünkben az első helyre, bele helyezzük a reményünket, nem fogunk csalódni. A hit fordulatot hoz az életünkbe. Kivesz bennünket a középpontból, és ezt a középpontot átadja Istennek. Belemárt bennünket Isten atyai, gondoskodó szeretetébe, aki biztonságot, erőt, reményt ad, Jézus pedig hűséges, megbízható barátunk lesz.

Istenben élünk, mozgunk és vagyunk…, az ő gyermekei vagyunk (vö. ApCsel 17,28). Ha elfogadjuk a bűneinkért meghalt és feltámadt Jézust Urunknak, Megváltónknak, teljesen új életünk, távlatunk lesz. Ha tanítása szerint élünk, akkor nem állandóan magunkkal foglalkozunk, hanem megszabadulunk önzésünk börtönéből, a bűntől, és semmi sem gátol abban, hogy jót tegyünk másokkal. S akkor majd eltölt bennünket a mérhetetlen boldogság, amire vágyunk.