2024. március 29., péntek
84. Újvidéki Nemzetközi Mezőgazdasági Kiállítás

A vásár régi fénye a megújulás bizonyítéka

Megnyitotta kapuit a 84. Újvidéki Nemzetközi Mezőgazdasági Kiállítás

Ünnepélyes keretek között számos külföldi magas rangú vendég, a diplomáciai kórus tagjai, üzleti partnerek jelenlétben szombaton délelőtt Ivica Dačić, a köztársasági kormány alelnöke hivatalosan megnyitotta a térség legnagyobb és legfontosabb mezőgazdasági rendezvényét – a 84. Újvidéki Nemzetközi Mezőgazdasági Kiállítást.

– A mezőgazdaságnak nagy szerepe van. Ez az ágazat az egyetlen, amely a legnehezebb időkben sem mondott kudarcot. Az agrárium előtt számos kihívás áll, többek között a klímaváltozás, a munkaerő hiány, ezért a köztársasági kormány úgy döntött, hogy támogatni fogja az agráriumot és a feldolgozó ipart, mondta Daćić. Hozzáfűzte, az idei mezőgazdasági kiállítás partnerországa Bosznia és Hercegovina, ami a regionális együttműködést segíti elő. Elmondta, hogy a két ország közötti áruforgalom értéke elérte a másfél milliárd eurót.
Igor Mirović, a tartományi kormány elnöke hangsúlyozta:
– Már az az adat is, hogy a kiállítók száma növekedett az elmúlt évhez lépest, elsősorban a külföldi országokból érkező vállaltokra vonatkozik, ez, bizonyítja, hogy a vásár visszanyeri régi fényét, mondta Mirović, majd hozzátette azt is, hogy ez ugyanakkor tanúskodik arról is, hogy megkezdődött az ország iparának és mezőgazdaságának a megújulása, ami nem a véletlen műve, hanem a köztársasági kormány átgondolt gazdasági tervének az eredménye: „ A reccesszió ideje mögöttünk van, a gazdasági felemelkedés miden kétséget kizárva – megkezdődött”, hangoztatta a tartományi kormány elnöke. Elmondta még, hogy a mezőgazdaság a tartomány fő fejlődési és gazdasági tényezője, Vajdaságnak 1,75 millió hektár megművelhető termőföldje van, valamint vízkészlete 1,2 millió hektár föld öntözéséhez, emellett szorgalmas, szakképzett és hagyományosan a mezőgazdasághoz kötődő lakossága, jelentette ki Mirović, majd pontosította, hogy a tartomány az eddigieknél kétszer magasabb támogatásokat nyújt a kis-ás közepes gazdaságoknak.
Ezután a vendégek vásári körsétára indultak, beszélgettek a kiállítókkal, megkóstolták termékeiket. Bosznia – Hercegovina, a partnerország standjánál Ivica Dačić nyilatkozott a benyomásairól:
– Jó alkalom mutatkozott most, hogy személyesen is meggyőződhessek a mezőgazdasági termékeink minőségéről, megkóstoljam őket, még akkor is, ha az én vonalamnak ez a kóstolgatás nemigen tesz jót, mondta Dačić.
Végül, a megnyitó után a nap is előbújt, a reggeli esős, komor idő után kedvezett a látogatóknak, politikusoknak, egészen délután 4 óráig, amikor újabb zápor rontott bele a sokat hangoztatott régi fénybe.