2024. március 29., péntek

Szerbia legjobbjai az adai lányok

A Cseh Károly Általános Iskola csapata nyerte meg az országos iskolai kézilabda-bajnokságot

A szerbiai Kladovón rendezték meg május 9-én és 10-én, vagyis kedden és szerdán az általános iskolás diáklányok országos iskolai kézilabda-bajnokságának döntőtornáját, amelyen az adai Cseh Károly Általános Iskola lánycsapata megszerezte az első helyet, miután a döntőben 16:14 arányban nyert a belgrádi Sopot csapata ellen.

A bajnokcsapat az adai iskola előtt (Csincsik Zsolt felvétele)

A bajnokcsapat az adai iskola előtt (Csincsik Zsolt felvétele)

Az adai lányok Sípos Oszkár és Nagypál Tibor testnevelő tanárok vezetésével szerezték meg az országos bajnoki címet. Nagypál Tibor elmondta, hogy a döntőtornán a körzetek győztesei vettek részt. Összesen nyolc csapat versenyzett, amelyek két négyes csoportban játszották le a csoportmérkőzéseket. Az adai lányok mindhárom csoportmérkőzésüket fölényesen megnyerték a Vranje, a Radenac és a Priljepolje ellen, és csoportelsőként jutottak a döntőbe.

– A lányok folyamatosan kiváló teljesítményt mutattak föl, és teljes odaadással küzdöttek. Nagyon erős volt a csapatszellem, amelynek mindegyik játékos alárendelte magát a mérkőzések során. Az országos bajnoki cím megszerzése a csapat közös sikere, a csapatjáték eredménye. Köszönet a Halász József Női Kézilabdaklubnak, amelyben a lányok már évek óta kézilabdáznak, kiváló edző vezetésével, kiváló munka folyik, amit ez a siker is bizonyít. Mi Sípos Oszkár kollégámmal összefogtuk a csapatot, amit tudtunk, hozzátettünk, de a munka legnagyobb részét a kézilabdaklubban végezték el – közölte Nagypál Tibor, aki hozzátette, hogy tavaly az iskola lánycsapata második helyezést ért el az országos diákbajnokságon. Ennek a csapatnak nagy az esélye, hogy jövőre ismét megszerezze a bajnoki címet, mivel ötödikes, hatodikos és hetedikes lányok alkotják. A csapat tagjai: Zaj Klára, Fehér Ivonn, Jovana Mrkšić, Kovács Flóra, Gordos Ágnes, Vastag Tekla, Túri Marianna, Koós Kata, Süveg Nikoletta, Cvitkó Anna, Szügyi Csenge.