Több mint százzal száguldunk egy agyongyötört Ford Transit minibusszal a kelet-moldovai országúton. A meglepően jó úton csak úgy hasít a valamikor Svájcban használt kis jármű. Néhány megfáradt arc és egy turista szemléli a szegény, lepukkadt posztszovjet tájat. Minden ötödik udvarban ásott kút van, az árokparton tehenek legelésznek, a házikók előtti kis padokon bácsik és nénik néznek némán előre a fényes jövőbe.
Egyszer csak megáll a marsrutka. Jobbról-balról katonák. Katonai ellenőrzőponthoz értünk a Moldovai Köztársaság és a szakadár Dnyeszteren Túli Terület határán. Transnistria, passport control – szól a sofőr. A terület függetlenségét egyetlen ENSZ-tagország, de még Oroszország sem ismeri el. A gyors útlevél-ellenőrzés után megkapom a migránskártyám. Bevándorló lettem egy banánköztársaságban. Tíz órám van, hogy elhagyjam az országukat. Nem marad másra idő, csak Tiraspol, az el nem ismert főváros bejárására.
Az orosz tőke erőteljes beáramlása lépten-nyomon megfigyelhető. A városba vezető út mellett terül el több hektáron a helyi labdarúgócsapat pályája, a Sheriff-komplexum. Szinte minden utcában épülnek vasbeton konstrukciók. Számos épületet felújítottak már az elmúlt 25 évben, a Moldovától való függetlenség kikiáltása óta. De az átlagpolgár élete korántsem ilyen fényes. Sokan állami intézményekben, pénzváltókban dolgoznak, fatörzset és útpadkát meszelnek fehérre, csinosítják a Pobeda parkot, vagy jegyet árulnak 5 rubelért (10 dinár) a kiöregedett trolibuszokban. Senki sem koldul, látszatra nincsenek nincstelenek, mindenki dolgozik. Mint a keleti világban szinte mindenhol, számomra a piac volt a legnagyobb élmény.
Mindenféle árut külön csarnokokban (ún. korpusz) árulnak, a korpuszok között pedig ott az igazi helyi zsibvásár. A piaci árak jóval alacsonyabbak, mint nálunk, a boltiak viszont az európai szinten vannak. Természetesen rubel a fizetőeszköz, és mindenütt cirill írásmódot használnak. Az ország lakosságának harmada vallja magát orosznak, másik harmada ukránnak, a többiek pedig moldávok, azaz románok.
Tiraspolnak több új ortodox temploma van, jellegzetes pravoszláv haranglábakkal. A főutca helyenként száz méter széles. Ezen a részen tartják a propagandafelvonulásokat, nagygyűléseket, koncerteket. Az Október 25-e sugárút végén áll a városháza, amit Dom Szovetovnak hívnak. Tornyán ötágú csillag ül, előtte Lenin mellszobra emlékeztet minden hazafit és arra tévedt turistát a dicső szovjet múltra.
A tiraspoli oroszbarát vezetőség két évtizede azon munkálkodik, hogy a félmillió lakosú keskeny földsáv, a kalinyingrádi területhez hasonlóan, az Orosz Föderáció exklávéja legyen. A Nyugat nem akar piacot és presztízst veszíteni, az oroszok pedig minden kopejkát ki akarnak sajtolni erről a kis területről. Tiraspol és az egész Dnyeszteren Túli Terület lakossága a nagyhatalmak égisze alatt és talán beleegyezésével tovább csencsel a szomszédos Ukrajnával és a Fekete-tengeren keresztül az egész világgal.
