2024. április 20., szombat

Küzdelem a túlsúllyal

Adán bemutatták a zlatibori Čigota szakkórház gyerekeknek összeállított fogyókúrás programját

Az adai Duga civil szervezet a községi önkormányzattal és a helyi egészségügyi intézménnyel együttműködve szerdán bemutatót tartott Adán a sportpanzióban, a zlatibori Čigota szakkórház szakemberei, dr. Snežana Lešović és dr. Jelena Šefkušić ismertették azt a gyerekeknek összeállított fogyókúrás programot, amelyet az intézményben végeznek.

A rendezvény résztvevői (Csincsik Zsolt felvétele)

A rendezvény résztvevői (Csincsik Zsolt felvétele)

A bemutatón azok a helybeli fiatalok és szüleik vettek részt, akik már megjárták a zlatibori egészségügyi intézményt, továbbá azok a gyerekek, akik szeretnének részt venni a programban. A program célja az egészséséges életmód népszerűsítése a fiatalok körében, valamint a túlsúlytól való megszabadulás. Az állam által finaszírozott program, illetve gyógykezelés segít a gyerekeknek, hogy megszabaduljanak a fölösleges kilóktól, valamint a vele járó egészségügyi kockázatoktól és esztétikai problémáktól, ami a modern, mozgásszegény és egészségtelen életmód következménye. A rendezvény résztvevőit köszöntötte Vesna Civrić, a Duga elnöke, Zoran Dragin Ada polgármester-helyettese, dr. Balog András, az adai egészségház igazgatója és Branko Anušić tornatanár. A bemutatón elhangzott, hogy a Duga civil szervezet már kilenc éve közreműködik a vajdasági önkormányzatokkal és az egészségügyi intézményekkel a program megvalósításában. Vesna Civrićtől megtudtuk, hogy legutóbb decemberben járt egy csoport gyerek Adáról a Čigota szakkórházban, és szeretnék, ha júniusban ismét negyven helybeli gyerek látogatna el Zlatiborra, és részt venne a programban.