2024. március 29., péntek

Mozgással az egészségért

A testmozgás világnapja alkalmából szerdán Mozogj az egészségért címmel szerveztek programot a szabadkai Jovan Mikić Általános Iskolában. A rendezvény gyakorlati részét megelőző sajtótájékoztatón a szervezők a mozgás fontosságára és egészségmegőrző hatására hívták fel a figyelmet.

A lelkes résztvevők akcióban (Fotó: Gergely Árpád)

A lelkes résztvevők akcióban (Fotó: Gergely Árpád)

Ezt követően Branislav Matejin, a palicsi AKA sportegyesület tulajdonosa és vezető edzője Doris Molnár edzővel közösen bemelegítő gyakorlatokat mutattak be, és közösen tornáztak az iskola hetedikes diákjaival, majd a hetedikes fiúk és lányok vegyes csapatokban röplabdáztak. Bognár András és Iso Planić, a Spartacus hegymászóklub tagjai szervezésében műsziklára mászásra került sor, ugyanis a sziklamászók egyesülete az iskolában tartja hetente kétszer az edzéseket a sziklafalon. Ezenkívül a nap folyamán relaxációs és energiaszint-növelő gyakorlatokat is bemutattak a diákoknak, relaxációként a bokszzsákon vezethették le a stresszt a fiatalok.

– Ezt a napot a mozgásnak és a sportversenyeknek szenteljük. Kívánom, hogy igazságosan játszatok, hogy az igazságos megmérettetést vigyétek át a mindennapi kapcsolataitokba, hogy megszüntessük az erőszakot. A sport kiváló lehetőség a helyes fejlődésre, hogy egészséges emberekké váljatok. Habár a mai nap a testmozgás világnapja, szeretném felhívni a figyelmeteket arra, hogy ne csak a mai napon sportoljatok, hanem tegyétek azt mindennapjaitok részévé – mondta a rendezvény megnyitóján Marija Milodanović iskolaigazgató.

– A sport erősíti a fizikumot és frissíti a szellemet. A mozgás pozitív hatása nagyon gyorsan érezhető, vidámabbak és jobb kedvűek leszünk, és sok betegséget megelőzhetünk a mozgás által – mondta dr. Zorica Dragaš, az Egészségvédelmi Intézet Egészségnépszerűsítő Központjának szakembere.