2024. április 20., szombat
THEALTER U21, SZEGED

Vajdaságiak a kisfesztiválon

Születésnapot ünnepel a szabadkai Kosztolányi Dezső Színház Urbi et Orbi című előadása

Május 19-én kezdődik a VII. THEALTER U21 plusz kisfesztivál, amelyen az eddigi hagyományokhoz hűen újra tehetséges fiatal alkotók és jól ismert társulatok szerepelnek a programban. Tíz nap alatt 8 előadást láthat a közönség. A Scherer Péter-rendezte Soha, senkinek a családon belüli erőszak tabusított témájáról szól, a Kaposvári Egyetem IV. éves hallgatói a Rómeó és Júlia egyedi adaptációjával érkeznek, a DART táncosai két rövidebb produkcióval mutatkoznak be Szegeden. A tavalyi THEALTER óta nagy szakmai és közönségsikert arató Egy őrült naplója a Kisszínházban lesz újra látható, de az előadás már telt házas. Három fiatal színész áll majd a színpadon Csokonai Vitéz Mihály Karnyónéjában, aminek alcíme – nem véletlenül – bohózat úszósapkában, majd a Színház- és Filmművészeti Egyetem Túlóra című produkciója következik, ami szintén fiatal alkotók munkája. Az aradi középiskolásokból, a Csiky Gergely Főgimnázium tanulóiból alakult KAMASZK mutatja aztán be legújabb, És Willi És Vihar című előadását, Balog József rendezésében. A kisfesztivált a Tiszta vicc zárja majd, az Utolsó Vonal abszurd produkciójában ezúttal a Kaposvári Egyetem végzett színészosztályának tagjai játszanak. Május végén a szabadkai Kosztolányi Dezső Színház lesz újra a MASZK vendége: május 29-én Szegeden ünnepli 10 éves „születésnapját” az Urbi et Orbi, Urbán András rendezése. Az előadás bemutatója 2007. május 29-én volt a Régi Zsinagógában, és azóta is műsoron van Szabadkán, a KDSz egyik meghatározó munkája. Másnap, május 30-án ér véget a tavaszi programsorozat a Furcsa hurokkal, a társulat mozgásszínházi előadásával, amelynek rendezője a vajdasági Döbrei Dénes. A fenti programok mellett egy másik vendégjátékkal is készül a MASZK: május 5-én Mundruczó Kornél társulata, a Proton Színház Utolsó című előadása látható a Kisszínházban, Rába Roland rendezésében. Ahogy egy kritika írja: „Rába szörnyen fordulatos, humoros és akciódús jeleneteket, életmód-realisztikus horrort állított színpadra. Olyan mikro-történeteket fűzött össze, melyek ismerősek ugyan, mégis szívesen átéljük őket újra és újra.” Az előadások megtalálhatóak a MASZK Egyesület honlapján, illetve Facebook-oldalán a jegyárakkal és a jegyvásárlási tudnivalókkal együtt.