2024. március 29., péntek

Megújult a pacséri református templom

A munkálatok a magyar kormány támogatásának köszönhetően valósulhattak meg

Hálaadó istentiszteleten köszönte meg a pacséri református gyülekezet a temploma megújulását. A rendezvény egyben a falu 231 éves újratelepítése és az anyák napja a jegyében is zajlott.

Az ünnepséget záró koszorúzás a templomkertben (Kazincy Paszterkó Diana felvétele)

Az ünnepséget záró koszorúzás a templomkertben (Kazincy Paszterkó Diana felvétele)

Csányi Erzsébet, a gyülekezet lelkipásztora prédikációjában a reformáció 500. évfordulójára emlékezve az istenben való megújulás fontosságára hívta fel a figyelmet.

– Köszönjük az anyaország anyagi és erkölcsi támogatását, ami nélkül a pacséri templom külső-belső állapotán a mind erősebben fogyatkozó gyülekezet képtelen lett volna javítani – tette hozzá a lelkésznő.

A magyar kormány nevében ünnepi beszédet mondott Káldi Gyula építész, a Teleki László Alapítvány kuratóriumának tagja, aki maga is tanácsokkal látta el a kivitelezőket. Üzenetében rámutatott, hogy Magyarország szívén viseli nemcsak a pacséri, de a határon túl élő összes nemzettárs sorsát is.

– A pacséri református templom a klasszicista építészet gyönyörű példája. Helyreállított tisztaságával, rendjével utat mutat. Sok mindent meg kellett oldanunk, például a mennyezeten keletkezett gondokat és a falak vizesedését is. Az épület az első támogatását a 2000-es évek legelején kapta, több szakaszban körülbelül 10 millió forintba kerültek a munkálatok.

Most csak képletesen teszünk pontot a felújítására, hiszen egy műemléki épület állapotát folyamatosan fenn kell tartani, soha nem lehet véglegesen befejezettnek tekinteni – mutatott rá Káldi Gyula építészmérnök, aki egy zománctáblát ajándékozott a gyülekezetnek, a felújítási munkálatoknak emléket állítva.

A pacséri református gyülekezet ősei előtt tisztelegve az anyák napi istentiszteletet kisújszállási vendégek körében ünnepli immár évek óta. Ennek az oka, hogy az elődök 231 évvel ezelőtt a Kunság ezen városából költöztek a Bácskába. Kecze István, Kisújszállás polgármestere köszöntötte az ünnepi gyülekezetet. Szombathy Zoltán, Pacsér helyi közösségének tanácselnöke rámutatott a jelen kor kihívásaira, amiben nehéz kapaszkodókat találni.

– Nehéz időket élünk, és nehéz efelett elsiklani, még ha ünnepelni is gyűltünk össze. Reméljük, hogy lesz egy-két évszázad múlva is közösségünknek képviselője, aki majd köszöntheti a kisújszállási vendégeinket.

Az ünnepségen megjelent Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke is, aki a sajtónak tett nyilatkozatában rámutatott a vajdasági magyar politikum és az egyházak együttműködésének fontosságára, hiszen ez a közösségünk megmaradásának a záloga.

Hajnal Jenő, a Magyar Nemzeti Tanács elnöke örömét fejezte ki, hogy miközben az egész közösségünk nehéz helyzetben van, Pacsér megmutatta, hogy lehet és kell megújulni.

Az istentiszteletet énekükkel tették ünnepélyesebbé a pacséri gyülekezet Csemete játszóházába járó ovisok, illetve a helyi általános iskola hittanos diákjai. Az ünnepség a templom előtti parkban felállított kopjafa koszorúzásával zárult.