2024. március 28., csütörtök

Vasárnap orgonaszentelés Csantavéren

Példaértékű a csantavéri hívők összefogása

A csantavéri Szent Antal-templomban vasárnap a délelőtt tízórási misén kerül sor az új orgona szentelésére, ahol vendégelőadók ünnepi programmal teszik emlékezetessé ezt a szép eseményt. Fellépnek a Cor Jesu zentai kamarakórus, mgr. Borbély Zoltán orgonaművész, valamint két magyarországi vendégelőadó: dr. Terék Blanka szólóénekes Nádasdiné Jaross Beáta kíséretével.

Az új orgona (Fotó: Gergely Árpád)

Az új orgona (Fotó: Gergely Árpád)

A csantavériek nagyon büszkék templomukra, ugyanis a római bazilikára emlékeztető háromkupolás templomot a hívek – a mostani csantavériek nagyszülei és dédszülei – adományaiból építették fel 1929-ben. Az akkori plébános a hívőktől családonként egy ökör árát kérte a templom felépítésére, a gazdagabbak ennél többet is adományoztak, azok, akiknek szűkösebbek voltak a lehetőségeik, munkával járultak hozzá a templom felépítéséhez. A templom belső berendezése, az 1960-as években a templom festése, 1984-ben a tető és kupolafestés, valamint a tetőablakok javítása, 1987-ben a toronyórák felújítása is a hívők adományából valósult meg, a legutóbbi közösségi összefogás szép példája pedig a templomi elektromos orgona megvásárlása a hívők adományaiból.

Utcai Róbert atyával, a csantavéri Szent Antal-templom plébánosával a hívők példaértékű összefogásáról, valamint a hétvégi programról beszélgettünk.

Utcai Róbert atya (Fotó: Gergely Árpád)

Utcai Róbert atya (Fotó: Gergely Árpád)

– A múlt nyáron már nem tudtuk használni a régi orgonát, ugyanis bedagadt a faszerkezet, szintetizátorral próbáltuk helyettesíteni. Egy szakember szerint a régi orgona felújítása több mint hatvanezer euróba került volna, ezért más megoldást kellett találni. Ekkor jött a képbe Rácz Szabó István a Cor Jesu kamarakórus koordinátora, aki egy magyarországi orgona megvásárlását ajánlotta fel. Akkor én még nem láttam az orgonát, de az egyik pap ismerősöm igen, elmondta, hogy a csantavéri templomnak méltó orgonája lehetne a most már megvásárolt orgona. Az orgona hatezer euróba került, de sajnos a plébánia a múlt év tavaszán ezt az összeget nem tudta volna elkülöníteni, ezért kihirdettem a szentmisén az orgonavásárlási lehetőséget, mondván, ha egyszer lesz rá pénzünk, megvásároljuk. A szentmise után az egyik hívő felajánlotta, hogy ezt az összeget kölcsönözni tudná a plébániának, ennek köszönhetően meg tudtuk venni az orgonát. Az orgonavásárlás után minden szentmisén kihirdettem, hogy mennyi pénz jött össze a hatezer euróból, és mindössze négy hét alatt összejött a pénz a hívek adományából, miként annak idején, amikor a templomépítésre gyűjtöttek közös erővel. A három manuálos hatalmas hangszer kellő hangszínárnyalatokkal tölti be ezt a hatalmas templomot – mondta büszkén a csantavéri templom plébánosa.

A csantavéri Szent Antal-templom (Fotó: Gergely Árpád)

A csantavéri Szent Antal-templom (Fotó: Gergely Árpád)

Az új hangszer jövetelével a karzat átformálására is sor került. A templom belterében tervezett és elvégzett munkálatokról Utcai Róbert atya a következőket mondta:

– Az egyházi képviselőkkel megbeszéltük, hogy átformáljuk a kórust, a karzatot, lehoztuk a régi orgonát, valamint a felújításnak az első szakaszán is túl vagyunk, lecsiszoltuk a hajópadlót és újralakkoztuk, felvittük a karzatra az új orgonát. Az elkövetkező időszakban az orgonához álsípokat készítünk, hogy megmaradjon a templomnak a hangulata, ezek a sípok csupán dekorációként szolgálnak. A régi orgona helyének felszabadulásával, a templom homlokzatán kívülről, a karzaton belülről nézve lévő óriási vitrázsablak is láthatóvá vált. A sípokat úgy szeretnénk elrendezni, hogy az ablak is látható maradjon.

A hangverseny megszervezésének ötlete még a múlt évben megfogalmazódott, de a megvalósítására május 7-én délelőtt tíz órai kezdettel kerül sor.

Anyák napi rendezvény

A csantavéri Szent Antal-templomban szombat este hétkor anyák napi rendezvényt tartanak, melyen a csantavéri tehetséges gyermekek mutatják meg értékeiket, hogy megörvendeztethessék az édesanyákat, nagymamákat. Ezen a rendezvényen dr. Terék Blanka szólóénekes Nádasdiné Jaross Beáta kíséretében lép fel. A csantavéri nyolcadikosok készítettek ajándékokat az édesanyáknak, ezzel is szeretnénk kedveskedni minden jelenlévőnek.

A csodálatos vitrázsablak  (Fotó: Gergely Árpád)

A csodálatos vitrázsablak (Fotó: Gergely Árpád)

– Amikor az orgonát vásároltuk, már akkor felvetettük egy koncert megszervezését, egy orgonaszentelőt, a zentai Cor Jesu kamarakórus szereplésével templomunkban, én természetesen már akkor örömmel támogattam az ötletet. A vasárnapi misén fellép dr. Terék Blanka szólóénekes, aki a télen volt Csantavéren, és az egyik ismerősömnek elküldte a csantavéri templom előtt készült szelfijét, aki pedig nekem továbbküldte a doktornő üzenetével, hogy szívesen fellépne templomunkban. A vasárnapi koncert megszervezésénél Rácz Szabó István felvetette az ötletet, hogy a koncert után felléphetne dr. Terék Blanka is, így jött össze ez a színvonalasnak ígérkező program – mondta Utcai Róbert atya.

A Cor Jesu magyar kamarakórus a zentai Jézus szíve templomban alakult 2012-ben, koordinátora Rácz Szabó István, aki röviden bemutatta a kórust, majd a vasárnapi programról szólt.

– A Cor Jesu fellépett Magyarországon, Ausztriában, valamint Vajdaságban. A kórus vezetője és karnagya Miklós Réka okleveles egyházzenész és zenepedagógus. A vasárnapi szentmisén a csantavéri templomban liturgiai szolgálatot énekelünk, a Mercedes misét adjuk elő. Az új orgonát mgr. Borbély Zoltán orgonaművész, az Újvidéki Művészeti Akadémia tanára szólaltatja meg. A fellépők között szerepel majd dr. Terék Blanka, szabadkai születésű, Budapesten élő, klasszikus zenei tanulmányokat végzett orvos, aki Magyarországon tagja az Orvos Muzsikusok Egyesületének, kísérője pedig Nádasdiné Jaross Beáta tanárnő, klasszikus zenész, a Diósdi Zongoraiskola tanárnője lesz – mondta Rácz Szabó István.