2024. április 19., péntek

Népzenekedvelők találkozója

Második alkalommal jöttek össze Bajsán

Hétvégén második alkalommal került megrendezésre a Borús Sándor Népzenei Találkozó Bajsán. A népzenekedvelőket tömörítő eseménynek ez alkalommal is a Testvériség Művelődési Egyesület volt a szervezője, a helyszíne pedig az általános iskola tornaterme. Kókity Erika, a művelődési egyesület elnöke számolt be lapunknak az eseményről.

A helyi fiatalok fellépése a találkozón (Lakatos János felvétele)

A helyi fiatalok fellépése a találkozón (Lakatos János felvétele)

– A találkozón rajtunk, házigazdákon kívül még négy csoport szerepelt. Ez egy lehetőség a fellépésre, bemutatkozásra, tanulásra, valamint a problémák megbeszélésére. Meg tudjuk vitatni a gondokat, de a lehetőségeket is megosztjuk egymással. Pacsérról, Bácskossuthfalváról és Zentagunarasról érkeztek hazai csoportok, valamint voltak vendégeink a magyarországi Kelebiáról is – mondta el Kókity.

A találkozón a vendégek mellett a házigazda Testvériség Művelődési Egyesület mind az öt szekciója fellépett, így igen tartalmas műsort láthatott a közönség. Az elnök azt is elmondta, hogy a találkozó tartalmát egy kiállítás is gazdagította: a művelődési egyesülethez tartozó íjkészítők az általuk készített íjakból állítottak össze egy kiállítást a faluházban, és ennek a kiállításnak részét képezték a Fürge Ujjak kézimunkacsoport alkotásai is. Kókity arról is beszámolt, hogy a Borús Sándor tiszteletére indított találkozót szeretnék hagyományossá tenni és bővíteni.

– Nagyon fontos számunkra, hogy tovább éltessük a lángot és hogy a gyermekeket és a fiatalokat is bekapcsoljuk. További tervünk az is, hogy más helységekből is hívjunk csoportokat, hogy minél tömegesebb legyen a találkozó – mondta el az elnök.

A II. Borús Sándor Népzenei Találkozót Topolya község önkormányzata és a bajsai helyi közösség támogatta.