2024. április 20., szombat
BIRKÓZÓ-EB – ÚJVIDÉK

Minden súlycsoportban orosz döntős

A magyar és a szerbiai versenyzőknek nem sikerült éremközelbe jutniuk

Magyar szempontból jól sikerült az Újvidéken zajló felnőttbirkózó-Eb nyitónapja, mert Veréb István révén megszületett az első érme az északi szomszédok csapatának. Jimmy a bronzmeccsen a grúz Dato Marszagisvilivel találkozott, de nem tisztelte ellenfele olimpiai érmét és kontinensbajnoki titulusát, hanem bátran, ugyanakkor okosan és óvatosan vette fel a küzdelmet, kivárta a pillanatát a második menetben, amikor eldobta ellenfelét, ezzel eldöntötte a medál sorsát.

Holtfáradt vagyok… Nekem az volt a dolgom, hogy birkózzak, és a sérülésemen is felülkerekedtem, nem foglalkoztam vele. Nagyon sok dolog adott pluszenergiát, hogy ez a mai nap ilyen jól sikerüljön. Elsőként szeretném megköszönni a feleségemnek és a születendő gyermekünknek, hogy ennyi erőt adtak nekem. Szeretek Szerbiába jönni, itt általában jól birkózom, és ez most sem történt másképp. Már a harmadik bronzérmemet szereztem világversenyen, de mindennap azon dolgozom, hogy ebből a bronzból egyszer majd ezüst- vagy aranyérem legyen. Birkózásban nagyon nehéz érmet szerezni, olyan erős az orosz nyomás, számos országban oroszok birkóznak. Ami pedig a grúzt illeti, három évvel ezelőtt Finnországban már megvertem Marszagisvilit, amikor a bronzért küzdöttünk, és éppen ez jutott eszembe, hogy ha egyszer sikerült, akkor most miért ne jöhetne össze újra. Nem engedtem, hogy az elején sok pontot érjen el, és amikor kellett, megcsináltam a saját akciómat. Ezzel tudtam nyerni” nyilatkozta a daliás versenyző a sikere után. Az első nap krónikájához még hozzátartozik, hogy az azeri színekben versenyző Marija Sztadnik igen könnyen nyerte meg 7. Európa-bajnoki titulusát, a lengyel Monika Michalik pedig 37. születésnapján örvendeztette meg magát élete első Eb-aranyérmével. A férfiaknál Giorgi Ediserasvili 2013 után tudott ismét a trónra kerülni, az orosz Daruen Kuruglijevnek pedig ez az első Eb-aranyérme.

Lukács Norbertnek már túl nagy falat volt az ukrán Oganneszjan

Lukács Norbertnek már túl nagy falat volt az ukrán Oganneszjan

A második versenynapon is szerepeltek magyarok, de nem különösebben dobta fel őket honfitársuk előző napi bronzérme. Esélye csak Sleisz Gabriellának (60 kg) volt, aki sokáig tartotta magát a többszörös Európa-bajnok Grigorjeva ellen, de a lett végül betusolta. Sajnos, a vigaszágon már sima vereséget szenvedett az ukrán Liszaktól (7:0), és kiesett. Meccset nyert, de utána kikapott Lukács Norbert (65 kg). Az első körben 5:1-re győzte le az izraeli Gaszanovot, majd 10:0-s technikai tusvereséget szenvedett az ukrán Oganneszjantól. Szmik Attilának (97 kg) sem sikerült a bemutatkozás, a moldovai Ceban 9:0-ra verte.

Felléptek szerbiai versenyzők is: 65 kg-ban Perica Dimitrijević a grúz Jakobisvilitől, 97 kg-ban pedig Marko Jovanović a macedón Nurovtól szenvedett technikai tusvereséget, ugyanilyen sorsra jutott Ana Ranđelović (53 kg) is, akit az orosz Maliseva csomagolt be pillanatok alatt.

Csak még egy adat: az oroszoknak a tegnapi összes súlycsoportban volt döntősük…

Az első versenynap győztesei, szabadfogás, 57 kg: Giorgi Ediserasvili (azeri). 86 kg: Daruen Kuruglijev (orosz), … 3. Veréb István (magyar). Nők, 48 kg: Marija Sztadnik (azeri). 63 kg: Monika Michalik (lengyel).