2024. április 18., csütörtök
EGY EZOTÉRIAI TANÁCSADÓ NAPLÓJÁBÓL

Szerelembevonzás az elhidegült házasságba

A rovatban részleteket találhatnak azokból a beszélgetésekből, amelyeket az eltelt 20 év folyamán jegyeztem fel. Minden történet valós, csak a neveket változtattam meg, a klienseim diszkréciója miatt. Bizonyára mindenki találhat majd valami hasznosat saját maga számára is.

– Zsülike a nevem, nagyon izgatott vagyok, néhány hete beszéltünk a szerelmi problémáim miatt. Mihelyt a kristályt elkezdtem használni, és felraktam a bagua tükröt az érintett területre, óriási változás állt be. A délnyugati részbe odatettem egy nagy térképet és egy tájképet, amelyen naplemente van. Az összecsapások megritkultak, s a párom meglepett a kijelentésével, hogy megérdemelnénk egy kis kiruccanást kettesben, egy hétvégi üdülést, mit gondolok, volna-e kedvem? Eddig nemcsak, hogy eszébe sem jutott kikérni a véleményemet bármiről, de arra már igazán nem emlékszem, hogy mikor volt életünkben utoljára egy kis utazás, pénzköltés, szórakozás. Ezek gyökeres változások. Készen állok a következő lépésekre, mit kell még teljesítenem, hogy a helyzet tovább javuljon?

– Örülök, hogy ilyen jól alakultak a dolgok, ez az, amire számítottunk. Most pedig, kérem, jegyzeteljen, hogy mi mindent tegyen még meg. Tehát, a hálószobában is kell egy kis változás. Mi a helyzet az ággyal? Egy nagy ágy, mondjuk franciaágy, vagy két külön ágy van a hálószobában?

– Két külön ágy, de egymás mellett vannak. Kellene új matrac beléjük, mert eléggé meggyötörtek már. Épp a minap beszéltünk róla – veszekedés nélkül, ha hiszi, ha nem, mert én is alig hittem, hogy így is lehet beszélgetni. Az én ágyam van a fal felől.

– Ön felől is meg lehet közelíteni az ágyat, vagy egészen a falhoz van téve?

– Egészen a falnál van. A párom már sokszor alszik, amikor lefekszem. Rajta keresztül kelek, fekszem, közlekedek az ágyban.

– Bizonyára ez a pozíció azt az érzést kelti önben, hogy „sarokba van szorítva”, hogy a párja dominál. Igaz, hogy védelmet is nyújt, ez az érzés is meg kell hogy legyen, de valahogyan mintha minden „csak rajta keresztül” valósulhatna meg.

– Nahát! Hát ezt csak úgy, ebből megállapította?

– A tények sokszor maguk beszélnek. Ezek energiák, és ők így működnek. Aki falhoz van szorítva, az úgy is érzi magát, igaz?

– De hát akkor mit tegyek? A dolgok elindultak pozitív irányba, igaz még mindig érzem, hogy ő az, aki uralkodik, ő a családfő, én ezt eddig is elismertem, mégis támaszt és védelmet nyújt, de ha még javítani lehet a dolgokon, hát akkor megpróbálok mindent megtenni.

– Nem véletlen az, hogy pont most beszélgettek ilyesmiről. Az energiák így bontakoznak ki. A kristály, a tükör, a naplemente kép, a térkép nem mozog, nem beszél, de rezgései bevonzzák az ön otthonába, az ön életébe a változásokat, s ők pont a szerelmi élete javulására hatnak ki. Ezért vonzották az önök gondolataiba is az új matrac vagy ágy megvásárlását. Tehát, ha az új ágy megérkezik, új energiák érkeznek, amelyek fölváltják azokat, amelyeket most sugaraz a jelenlegi ágy minősége és pozíciója. Ha megtehetik, vegyenek egy új ágyat, olyat, amelynek egyben van a matraca. Lehet ez franciaágy vagy kihúzhatós rekamié, fotelágy, kanapé, s ezt helyezzék el úgy, hogy mindkét felől meg lehessen közelíteni. Ez az elhelyezés egyenjogúságot ad a kapcsolatban. Az pedig, hogy a matracok most külön vannak, az az eltávolodáshoz vezet. Még rosszabb lenne, ha ön az egyik, a párja meg a másik szobában aludna, mert az elhidegülés érzése még erősebb lenne. Sajnos sok, huzamosabb időn át együtt élő pár ezt teszi, mert az egyik horkol, vagy mert..., a kifogások sorolhatóak, de az eredmény az elhidegülés. Ha mégsem vennének új ágyat, csak matracot, akkor az így egybetolt két ágyra is tehetnek dupla vagyis egy óriási matracot, ez az összemelegedéshez vezet, csak valahogyan vegye rá a párját, hogy más elrendezés legyen, hogy ön felől is meg lehessen közelíteni az ágyat.

– Jó, ez most megvalósulhat, mert már volt róla szó. Van-e még valami?

– Nos, igen. Az egész hálószoba is a párkapcsolatra hat ki. Vigyen bele három színt, méghozzá barackszínt, ez a boldogságot, örömérzetet váltja ki az emberekben. Legyen ott rózsaszín is, mert ez a gyöngédséget, romantikát, érzelmeket jeleníti meg életükben. Ne feledkezzen azonban meg a piros színről sem, mert az fontos a nemi életre, erősíti a vágyat, a vonzalmat, tüzet, szenvedélyt hoz. Ám a túl sok piros bevitele – a sok tűzelem miatt – agresszióhoz, álmatlansághoz, idegességhez is vezethet, ezért óvatosan kell vele bánni.

– Hogyan vigyem be ezeket a színeket?

– Legyen kreatív. Ha legközelebb festik a szobát, legyen rózsaszínű vagy barackszínű, legalább egy fal, esetleg a zöld szín is megfelel, mert a szívcsakra színe zöld. Ha módja van rá, tegyen ilyen színű függönyt, piros kiegészítőkkel. Ha nem festhet most, és függönyt sem vásárolhat, akkor helyezzen két piros vagy rózsaszínű díszt a függönyre. Azért kell kettő, mert a párkapcsolatban is ketten kell legyenek, tehát ez egy jelkép. Lehet ez két pillangódísz, vagy két piros katicabogár, vagy két szív, akár piros, akár nem, mert a szív már magában is a szerelem jele. Akaszthat oda akár egy pár szív alakú fülbevalót is. Ezenkívül a hálószobában legyenek páros dolgok, tehát két egyforma terítő, csipke a hálószoba éjjeliszekrényén, vagy két kép, két gyertya, főleg, ha az egyik rózsaszínű, a másik piros. Bármilyen olyan dolog is számításba jöhet, ami az ön számára a szerelmet jelenti. Egy szerelmespár képe, vagy önök, amikor boldogok voltak. Még ha külön fényképen is vannak, csak az a fontos, hogy ne fordítsanak hátat egymásnak a képen. Két galambocska, páros figurák, tyúk meg kakas, de főleg a kacsáknak, libáknak van szerelemjelentésük, ám kettő legyen belőlük. Valamilyen jelképet tegyen ki a hálószoba délnyugati részére is. Tehát most a hálószoba közepéből szemlélje, hogy merre van délnyugat, s oda tegye, ez a hálószoba legerősebb része. Még csak annyit, hogy tilos a hálószobában tükröt tartani, ha éppen muszáj bent lennie, ne látszódjanak benne az ágyban alvók. Növény se legyen bent, víz sem, még a képen sem. Egy pohár víz – éjszakára bekészítve – megengedett. Ez a néhány tiltott dolog a hűség megőrzését erősíti. Az otthon délnyugati részén pedig, ahol a múltkor már beiktatta a változásokat a tűz és föld elemével, most tegyen meg néhány olyan változást, ami a szerelem jelképét vezeti be. Tehát két gyertya vagy szerelmes kép, ám a jelkép és elem kombinációja a telitalálat. Ez például lehet két különböző virág egy cserépben. Tehát a kettő a szerelem jelképe, a cserepes virág a föld eleme, s ezek kombinációja óriási energiát hordoz. Vagy két madár képe – ismét a kettes szimbolika –, egy négyzet alakú – ez a föld eleme – képen, s a kép piros keretben legyen – ez a tűz eleme. Ön is kitalálhat hasonló kombinációkat. Sok sikert, és szép hétvégi üdülést!