2024. március 28., csütörtök

Újabb életmentő ötlet

Csupán öt nap alatt kitisztulna a Palicsi-tó vize? – 250 000 eurót kér az újvidéki vállalat a beavatkozásért

A Palicsi-tó halálos beteg. Évtizedekig szennyezték, s lassan szintén évtizedek óta próbálkoznak a megmentésével. Eddig több ötlet is felmerült. Volt olyan elképzelés, hogy biomanipulációval mentsék meg a tavat: busákat kell telepíteni a tóba, hogy azok megegyék az algákat, s máris tisztább lesz a víz, mondták a szakemberek. Egy másik ötlet a vízibolhák telepítése volt. Ennek az elméletnek a lényege ugyanez: mivel a Palicsi-tó vizében sok a nitrogén meg a foszfor, emiatt az algák elszaporodnak. Literenként 22 ezer alga van a Palicsi-tó vizében. A nap sugarainak emiatt a víz áthatolhatatlan, ezért a magasabb rendű vízinövények nem élnek meg benne. Vízinövényeket meg vízibolhákat kell telepíteni a tóba, érveltek az elmélet szószólói. A vízibolhák ugyanis megeszik az algákat, a magasabb rendű növények „eleszik” az algák elől a táplálékot, s helyreáll a  biodiverzitás, a víz tisztulni kezd – állította 2009-ben a  Protego Környezet- és Építészetiörökség-védelmi és -fejlesztési Egyesület.

A Francia Tudományos Akadémia egyik tagja pedig azt állította: a Palicsi-tó baja, hogy magas a víz pH-értéke. Egészen pontosan 9,9, sőt néha eléri a 10-et is, s ezt nyolc évvel ezelőtt nyilvánosan egy méréssel demonstrálta is a sajtó előtt. Az ivóvíz pH-értéke hozzávetőlegesen 7. A vegyészmérnök szerint, ha stabilizálják a tó pH-értékét, az algák elhalnak, lemerülnek a tó fenekére, ott leborítják az iszapot és megszűnik a szerves anyag képződése a tófenéken. Ha vegyi úton kezelnék a 10 millió köbméter vizet, az fél év alatt kitisztulna. Ez a beavatkozás 500 ezer euróba kerülne. Az önkormányzat nem volt vevő erre a mentési módszerre. Az az ötlet is felmerült, hogy elektromágneses hullámokkal semmisítsék meg az algákat. Ezzel a megoldással az a gond, hogy a hullámok ugyan szétroncsolják a sejteket, az algák elpusztulnak, de lemerülnek a tófenékre és ott maradnak. Az iszapmennyiség nem csökken, márpedig egyik felmérés szerint 700 000 tonna iszap van a tóban. Ezt a belgrádi Jaroslav Černi Intézet állapította meg

A Jaroslav Černi Intézet évekig dolgozott a tó rehabilitációjának előkészítésén. Ezt követően arról kezdtek a beavatottak beszélni, hogy kotrógépekkel, szivattyúkkal kiszivattyúzzák, „kiporszívózzák” az iszapot a tóból, a parton pedig olyan fákat telepítenek, amelyek ezt az iszapot megtisztítják és hasznosítják. Ebből az ötletből sem lett cselekvés, pedig a haldokló tó 2009-ben végleg feladta a küzdelmet: 11 tonna hal pusztult el egyetlen nyáron. Azóta tilos a fürdés a tóban, illetve mindenki fürödhet saját felelősségére.

JÚNIUSBAN MÁR LEHETNE FÜRDENI

Most egy újabb ajánlat érkezett a Palicsi-tó megmentésére, ezúttal az újvidéki székhelyű Eko-sistem NS 1990 nevet viselő cégtől. Az újvidéki szakemberek azt állítják, hogy biológiai tisztítással csupán néhány nap alatt a tó vize megtisztítható. Az ajánlattevő arra hivatkozik, hogy ilyen módszerrel tisztították meg a Temzét meg a Szajnát is. A módszer lényege, hogy olyan biológiai beavatkozás történne, amely során biológiai kultúrákat meg baktériumokat juttatnának a vízbe, s ezek elpusztítanának mindenféle biológiai és vegyi szennyezettséget, sőt mi több, jótékony hatással lennének a fürdőzők bőrbetegségére is. Az újvidéki csapat május 25-ét jelölte meg a beavatkozás kezdetének, s azt ígérik, ha ez megtörténne, akkor júniusban már lehetne fürödni a Palicsi-tóban. A biológiai tisztítás ára 250 000 euró.

A SZAKMAI SZEMPONTOK

Hogy mennyire komoly ez az ajánlat, azt Michell Roman német hidrológustól kérdeztük, aki hat éve dolgozik Szabadkán a Palicsi-tó szanálásának előkészítésén.

– Az elmúlt években több ajánlat is érkezett a Palicsi-tó megmentésére, amelyeknek egy része hasznos volt, ám egyik-másik talán nem volt végiggondolva. Ez az ajánlat viszont már a javaslat szintjén problematikus. A Temze és a Szajna nem valamiféle baktériumos kezeléstől tisztult meg, hanem víztisztítót építettek, és az ökoszisztéma helyreállítása évekig tartott. A korábbi biológiai kezelési javaslatok kapcsán kértünk az ajánlattevőktől plusz információkat, hogy megértsük, milyen alapon működhetne ez a kezelés. Akkor nem tudtak nekünk szakmailag megalapozott válaszokat adni. Ez a javaslat sem tartalmaz semmilyen szakmai indoklást. Nekem az az érzésem, hogy ez ugyanaz a projektum, csak éppen meghallották, hogy új polgármester van, és ismét benyújtották az ötletüket. Žika Reh biológus, az önkormányzat környezetvédelmi tanácsosa, a sajtónak részletesen kifejtette, hogy hogy mi a gond ezzel az ajánlattal. Azt mondta, hogy az ajánlat „az alapvető kémiai, biológiai, környezetvédelmi és fiziológiai elvek” ismeretének hiányáról tanúskodik. Az olyan baktériumok használata, amelyek lebontják a szerves anyagokat, oxigént állítanak elő, megsemmisítenek mindenféle baktériumot meg vírust, továbbá két hónap alatt eltüntetik az iszapot a tóból, majd tartósan a tóban maradnak és  gyógyítják a pikkelysömört meg más bőrbetegségeket, ez az alapvető kémiai, biológiai, fiziológiai és környezeti alapelvek ismertének hiányára utal, mondta Žika Reh, és én ezzel maximálisan egyet értek. Szakmailag nem megalapozott az ajánlat. Szabadkán a szennyvíztisztítóban évek óta folyik a víz biológiai tisztítása. Az iszap nem tűnik el, hanem a megmaradt iszapot bioenergia előállítására használják, a tiszta víz pedig bekerül a tóba. De hangsúlyozom: ez egy zárt rendszer, ott ezt meg lehet csinálni – mondta Michell Roman hidrológus.

A TERVEK SZERINT

2014-ben a város kidolgozta Palics szanálásának tervét, amelyben egyebek között az szerepel, hogy meg kell szüntetni a tó vizének további szennyezését. Ennek érdekében ki kell építeni a szennyvízelvezető-rendszert Palicson, és védősávokat kell kialakítania Palicsi-tó meg a  Ludasi-tó körül a mezőgazdasági szennyezések megállítása céljából. Egy évvel később a német kormány a KfW bankon keresztül 6,5 millió euró vissza nem térítendő támogatást ajánlott Szabadkának, de voltak feltételeik, ezek között több olyan is volt, ami már a szanálási tervben szerepelt.

Ennek értelmében megkezdődött a védősávok kialakítása, tavaly tavasszal pedig próba lehalászást végeztek német halászok és szakemberek részvételével. 16 nap alatt több mint 16 tonna halat halásztak le. A becslések szerint 160 tonna hal van a Palicsi-tóban, ezek 98 százaléka ezüstkárász. A szakemberek ezt az arányt katasztrofálisnak nevezték. Tavaly azt ígérték, folytatják majd a lehalászást. A lehalászás biomanipulációs beavatkozás lenne, amellyel az invazív fajokat eltávolítanák, hogy visszaálljon a tó ökoszisztémája. Michell Roman azt mondta, jó úton halad a tó megmentése. Ha megszűnik a további szennyezése, akkor a szakember szerint várhatóan két éven belül megkezdődhet a tó biológiai egyensúlyának helyreállása.

VARÁZSPÁLCA NINCS

– Nem létezik semmilyen varázspálca, amellyel egyik napról a másikra kitisztítható lenne a tó vize. Meg kell teremteni a feltételeket, hogy semmilyen szennyeződés ne kerüljön a vízbe és a természet maga fog reagálni. A Vízművek előkészítette a csatornázás összes dokumentumát, hogy se a Palicsi-tóba, se a Ludasi-tóba ne kerüljön tisztítatlan szennyvíz. A védősávok kiépítésének befejezését az év végéig elvégezzük, ez folyamatos munka. Időközben augusztus végén, szeptember elején kezdünk hozzá a tó szanálásának programjához. Ez azt jelenti, hogy a KfW bank szakértője megvizsgálja a kanalizáció terveit, és hozzá lehet kezdeni a megvalósításhoz. Folytatjuk a lehalászást, ezt 2018 márciusára tervezzük – mondta német szakember.

 Szabadka város és a KfW bank közötti megállapodás szerint 2020-ban már alkalmas lesz a tó vize fürdésre és  rekreációs tevékenységekre. Michell Roman hidrológus szerint, ha nem szennyeződik tovább a tó vize, a természet fogja meggyógyítani a tavat. A szakember optimista, úgy gondolja, ehhez két- három év elég lesz.

CSAK AKKOR KELL FIZETNI, HA BEVÁLLT

Az újvidéki vállalat szerint viszont ehhez mindössze 5 napra van szükség. A Szabadka polgármesterének küldött ajánlatukban azt is kifejtik, hogy kedvezményes áron szeretnék a Palicsi-tó víztisztítását elvégezni, hogy ezt példaként használják és megkezdődhessen Szerbiában is a szennyezett vizek ilyen módszerrel történő tisztítása. Mert nem kell feltétlenül Európa legnagyobb pöcegödre mellett élni – ahogyan a norvég tudósok a DTD csatorna verbászi részét nevezték –, ugyanis van megoldás, állítják a biológiai kezelés hívei. Nikola Aleksić, az újvidéki ajánlattevő cég igazgatója azt nyilatkozta a sajtónak, hogy ajánlatuk korrekt, s csak akkor kell fizetni, ha a kezelésnek látható eredménye lesz.