2024. április 20., szombat

Egy lehetőség lányoknak

Tegnap Zentán az ún. Lányok Napja alkalmából az érdeklődő hetedikes vagy nyolcadikos lányok olyan vállalkozó nőkhöz látogathattak el, akik azzal a céllal fogadták őket, hogy megmutassák, elmagyarázzák nekik azt a foglalkozást, ami a szakterületük.

A hajgöndörítést figyelik a lányok (Horváth Homolya Ágnes felvétele)

A hajgöndörítést figyelik a lányok (Horváth Homolya Ágnes felvétele)

A Lányok Napja egy országos program, amit hetedik alkalommal szervez meg a Szerbiai Üzletasszonyok Egyesülete, minden év áprilisának utolsó csütörtöki napján, pályaválasztás előtt álló hetedikes és nyolcadikos lányok részére. Ez egyben a legnagyobb, lányoknak szóló pályaorientációs kezdeményezés, amely számos országra kiterjed, és egész Európában azonos napon rendezik meg. Az akció célja, hogy informálja a lányokat a különböző pályák előnyeiről. A kampány olyan pályaválasztási lehetőségekre hívja föl a lányok figyelmét, amelyekre általában nem gondolnak, és egyben ösztönzi őket, hogy ezen fontos döntésüket valós érdeklődési körükre és képességeikre alapozzák.

Zentán tegnap első ízben tartották meg ezt a napot, és az esemény megszervezését a helybéli Detki Eleonóra könyvelő, üzletviteli konzultáns koordinálta, ő kereste fel a zentai vállalkozó nőket, hogy fogadják az érdeklődő lányokat, és ő kérte fel az iskolaközpontot, hogy tájékoztassák a diáklányokat a kínálkozó lehetőségről. A programban Zenta területéről kilenc vállalkozó nő fogadta a lányokat, volt közöttük fogorvos, könyvelő, kozmetikus, fodrász, szabó-varró, látszerész és gyöngyfűző. Az érdeklődés ezúttal főleg a fodrászat és a kozmetika irányába terjedt ki, így a Women Secret Szépségcentrumban hat lány igyekezett betekintést nyerni a szalonban folyó munkába, de Detki Eleonóra szerint jövőre biztosan nagyobb lesz az érdeklődés, hiszen akkor nagyobb reklámot szentelnek neki, és előbb elkezdik a szervezést.

A szalonban megjelent lányok nagyon örültek a kezdeményezésnek, ők a Thurzó Lajos-iskolából érkeztek, és mindannyiukat érdekli a fodrászat.

Kazinci Kitti nyolcadikos diák elmondta, hogy az osztályfőnökétől hallott a lehetőségről, és nagyon örült neki:

– Én eredetileg magyartanár szeretnék lenni, de mellette egy fodrászkurzust is el szeretnék végezni, ezért jó alkalomnak láttam ezt a lehetőséget, hiszen több mindent ki is próbálhattunk, kérdezhetünk is.

Molnár Gábor Renáta, a szalonban dolgozó fodrász elmondta, hogy a göndörítést mutatta meg a lányoknak, ugyanakkor a fonatok készítésének alapjait is elmagyarázta, sőt egy nyírást is végignézhettek. A lányok szolgálatára volt Beszédes Adrianna műköröm-, műszempilla-építő és sminkes is, akitől szintén bátran kérdezhettek a lányok.

A szervezők a Lányok Napját igyekeznek itt a Tisza mentén is meghonosítani, ezért aki jövőre a pályaválasztáshoz ér, az már előre bejegyezheti naptárába ezt a kínálkozó lehetőséget, hiszen a kezdeményezéshez biztosan mind több vállalkozó nő csatlakozik majd.