2024. március 28., csütörtök

Édesanyám ünnepi asztalánál

Anyák napi kiállítás a Művelődési Ház kiállítótermében
Fotó: Kiss Zoltán

Fotó: Kiss Zoltán

A Nagyapáti Kukac Péter magyar hagyományőrző társulat aktivistái anyák napja alkalmából idén is kiállításra invitálják a topolyaiakat, immár tizenegyedszer. Megnyitóbeszédében Simon Julianna, a társulat koordinátora köszöntötte az egybegyűlteket, és kóstolóra is meghívta a jelenlevőket. A tagság ugyanis a kézimunkák mellett bemutatott néhány hagyományos süteményt is, amelyek nem hiányozhattak elődeink ünnepi asztaláról: a kútbakelt, a gurábli vagy a csöröge.

Most először a Vox Humana is részt vett a szervezésben.

– Remélem, hogy ez a jövőben is így lesz, és még több érdeklődő számára tudjuk közelebb hozni az édesanyák ünnepét, felidézve a régi hagyományokat – mondta Sípos Piroska, az egyesület vezetője.

A megnyitót a Gorica óvoda Alma csoportja tette emlékezetessé műsorával Fekete Edit óvónő vezetésével. A szervezők alkalmi ajándékkal köszönték meg a legkisebbeknek a szereplést, majd süteményekkel kínálták a közönséget. A hangulatosan összeállított tárlat április 29-éig látogatható a Művelődési Ház kiállítótermében.