2024. április 18., csütörtök

Etiópiában 7,7 millióra növekedett az élelmiszersegélyre szorulók száma

Etiópiában az év eleje óta több mint 2 millióval, 7,7 millióra növekedett az aszály miatt élelmiszersegélyre szorulók száma - közölte csütörtökön Debebe Zevdi, az etiópiai katasztrófavédelmi bizottság szóvivője.

Az ENSZ januárban olyan segélyfelhívást intézett a nemzetközi közösséghez, ami szerint több mint 900 millió dollárra van szükség az ismételt szárazságok által sújtott kelet-afrikai állam megsegítésére.

Oromia, Amhara, illetve a Déli nemzetek, nemzetiségek és népek (SNNPR) szövetségi államok egyes térségeiben súlyos ivóvízhiány alakult ki, emellett pedig helyenként a termés is kimaradt az idén - mondta Zevdi az etiópiai hírügynökségnek. "Több mint 7,7 millióra nőtt ezeknek az embereknek a száma. 432 ezer tonna élelemre van szükség az év végéig" - tette hozzá.

Bár Etiópia gazdasága a leggyorsabban növekvők között van Afrikában, mégis jelentős részben támaszkodik a mezőgazdaságra, amely szektorban a több mint 90 milliós lakosú ország munkavállalóinak háromnegyede dolgozik.

Tavaly az el Nino időjárási jelenség által súlyosbított, elmaradt tavaszi és nyári esőzések 10,2 millió embert érintettek hátrányosan. Az ENSZ Humanitárius Ügyek Koordinációs Hivatalának (OCHA) adatai szerint összesen majdnem 13 millió embernek van szüksége humanitárius segélyre az Afrika szarván elterülő térségben, közülük 2,7 millióan Kenyában, 2,9 millióan Szomáliában és 1,6 millióan Ugandában élnek. A világszervezet figyelmeztetett: Szomáliában megismétlődhet a 2011-es éhínség, amely mintegy 260 ezer ember életét követelte.