2024. április 20., szombat

Évadnyitó a Tájházban

Sárkányok, gyógynövények és népszokások jegyében telt a Szent György-napi program Topolyán

A topolyai Tájházban több mint tíz éve szerveznek különböző rendezvényeket. Ezt megelőzően sem csupán kiállítóhelyként működött, hanem helyszínt biztosított különböző nappali típusú gyermektáboroknak, valamint felnőttek részére szóló alkotótáboroknak.

Sárkányos maszkok, hűtőmágnesek, és színes papírsárkányok készültek (Sihelnik Ágnes felvétele)

Sárkányos maszkok, hűtőmágnesek, és színes papírsárkányok készültek (Sihelnik Ágnes felvétele)

2006-ban, amikor a tájház udvara a Dombos Fest vendéghelyszíne volt, látszott, hogy igény mutatkozik a családi jellegű programokra, amelyeknek a Tájház megfelelő helyszínt tud biztosítani. Ezt követően egyre több rendezvény megszervezésére került itt sor, évről évre bővítve, színesítve a kínálatot, alkalmazkodva az igényekhez.

Ezen rendezvények sorát nyitja meg immár hatodik éve a Szent György-napi program, amit az idei évben április 25-én, kedden tartottak meg.

Az évadnyitó rendezvény célcsoportját az óvodás és általános iskolás korú gyerekek képezték. Érdekes, színes programmal kedveskedtek nekik a szervezők.

A gyerekek elsőként megismerkedhettek az ősi állattartó mesterségek eszközeivel, amiket napjainkban már csak nagyon kevés helyen láthatunk használatban. Betekintést nyerhettek az egykori pásztorok mindennapjaiba, és az állattartó szokásokba is. Szent György napja volt ugyanis az a nap, amikor a tél elmúltával az állatokat először kihajtották a legelőkre. Ekkor, az állatokat a rontásoktól és betegségektől megvédendő, zöld vesszővel megcsapkodták őket, vagy láncon, seprűn, karácsonyról eltett hamun hajtották át őket.

Szent György napjához nagyon sok népi hiedelem fűződik, ami nem csak az állattartással kapcsolatos. Mivel eleink Szent György napján kezdték a népi gyógyászatban használatos gyógynövények gyűjtését, a programban részt vevő gyerekek megismerkedhettek különböző gyógynövényekkel is, amelyeket később tea formájában meg is kóstolhattak.

Tavaszi játékok a tájház udvarán (Sihelnik Ágnes felvétele)

Tavaszi játékok a tájház udvarán (Sihelnik Ágnes felvétele)

A Bambi iskoláskor előtti intézmény pedagógusainak koordinálása alatt a rögtönzött játszótéren a gyerekek népi gyermekjátékokat játszhattak, a kézművessarokban pedig papírsárkányt, sárkányos maszkot, és sárkányos hűtőmágnest is készíthettek.

Bár valódi sárkányok nem jelentek meg az évadnyitón, a gyerekek egy kis időutazáson vehettek részt, betekintve a múlt egy-egy kis részletébe.

Csípe Tímea, a Művelődési Ház igazgatónője a következőképp összegezte a Szent György-napi programot:

-Idén hatodik alkalommal rendeztük meg az Élő Tájház elnevezésű programsorozatunkat, amely a Szent György-napi évadnyitó rendezvénnyel veszi kezdetét. Mivel Szent György napja igencsak gazdag néphagyományok tekintetében, úgy határoztunk, hogy ez legyen az a nap, amely megnyitja a Tájház kapuit, illetve az itt tartott rendezvények sorát. Az elmúlt évek során ennek a programnak leginkább felnőtt résztvevői voltak, és maga a program is inkább verseny jelleggel bírt. Idén viszont a gyerekek kerültek a rendezvény középpontjába. Úgy gondoltuk, hogy a Tájház alkalmas arra, hogy a néphagyományóráknak is alternatívát adjon, ezért idén főként a gyerekeket szólítottuk meg a program keretében. Lehetőségük nyílik arra, hogy kicsit megismerkedjenek a régi állattartó mesterségek kellékeivel, magával az állattartással annak kapcsán, hogy Szent György napja volt az állatok első kihajtásának a napja. Megismerkedhetnek ehhez a naphoz köthető szokásokkal, néphiedelmekkel, legendákkal. A hagyományokból, néphiedelemből kiindulva a boszorkányságon át, a varázsláson át eljutunk a gyógynövényekig, amelyek nagy számban megtalálhatóak a Tájház udvarán. Négy gyógynövényt kiemelve a gyerekek megismerhetik nemcsak a növény külalakját, hanem a gyógyhatásait, alkalmazási lehetőségeit is. A teázóban pedig az ezekből a növényekből főzött teákat is megkóstolhatják. A kézművessarokban pedig a sárkányoké a főszerep. Itt sárkányos maszkok, hűtőmágnesek és színes papírsárkányok készülnek. Az előző évekhez viszonyítva az idei program a legszínesebb, és reméljük, hogy nemcsak a gyerekek, hanem a kísérők, felnőttek is találnak itt érdekességeket.

Az Élő Tájház programsorozat következő állomása a nyárköszöntő Szent Iván-nap lesz a topolyai Tájház udvarán.