2024. március 28., csütörtök

Sokkal több, mint néptánc

Telt házas rendezvény Martonoson

A harmadik nemzetközi néptáncfesztivál zajlott vasárnap délután a martonosi művelődési otthonban, ahol megbizonyosodhattunk arról, hogy vannak még ezen a vidéken, akiknek fontos, hogy hagyományainkat tovább éltessük.

Az első ilyen találkozót Szécsi Zsolt szervezte meg, aki annak idején elhivatott néptáncosként Martonosra hozta tudását, hogy aztán továbbörökítse a gyerekekre.

– Martonoson történt egy vezetőségváltás, minek eredményeképp körvonalazódni látszik egy fiatal gondolkodású és pozitív hozzáállású közösség. Jólesik ide kijárni tanítani, egyre szaporodnak a gyerekek, jelenleg három tánccsoporttal dolgozunk, ez egy kis faluban nagy dolog.

A Testvériség Művelődési Társulat tagjainak kiváló szervezése nyomán színültig telt a művelődési otthon gyerekkel és felnőttel, akik a helybeliek mellett Kispiacról, Horgosról, Oromhegyesről, Tóthfaluból, Királyhalomról és a magyarországi testvértelepülésekről: Algyőről és Gátérről érkeztek. A község művelődéssel megbízott tanácsnoka, Nyilas Leonov Anita és a tartományi kormány alelnöke, a tartományi oktatási, közigazgatási és nemzeti közösségi titkár, Nyilas Mihály is megjelent a rendezvényen, ahol a magyar zene és tánc töltötte be a teret. A kéttagú zsűri minden kis táncost megdicsért, és hangsúlyozták a hagyományok éltetésének fontosságát, hiszen hogy lehetne jövője egy olyan nemzetnek, amely a múltját nem ismeri? A gyerekek mindegyike dicsérő oklevelet kapott bronz, ezüst és arany rangsorolással, de abszolút győzteseket nem hirdettek: nyertes volt mindenki, aki részt vett ezen a találkozón.

A helybeli asszonyok régi időket idéző édes és sós süteménnyel járultak hozzá a közösségi élmény otthonias hangulatának kialakításához, emellett az esemény létrejöttében sokat segítettek a martonosi székhelyű vállalatok, a helyi közösség és a község is.

A néptáncosok a bemutatott produkcióik után is ropták, táncházat tartottak, melyben idős és fiatal egyaránt részt vett.

Az egyesület emeleti termeit jelenleg újítják, amelyeket majd kisebb csoportfoglalkozásra is tudnak használni, tehát Martonoson megvan a törekvés a megmaradásra.