2024. április 20., szombat

Robog a Fogat

Nyugat-Bácska öt településének műkedvelői az idén is közös műsorral állnak közönség elé. Az Ötösfogat az utóbbi évtizedben kizárólag a fiatalok rendezvénye volt, miként az idén is.

Az első föllépést az elmúlt pénteken tartották Nemesmiliticsen, szombaton pedig Zomborban, a Magyar Polgári Kaszinóban mutatták be műsorukat az amatőrök. A rendezvénysorozat április 28-án, pénteken Csonoplyán folytatódik. Május 5-én Bezdán lesz a közös bemutatkozás helyszíne, míg május 6-án Bácsgyulafalván ér célba a fogat. Az előadások minden településen este fél nyolckor kezdődnek.
A fogat vegyes műfajú rendezvényeinek tartalmát, dinamikáját, pörgős ritmusát immár évek óta az egyesületi vezetők által a fiatalokra ruházott szabadság formálja. Maguk találják ki, mit szeretnének színpadra vinni, majd azt maguk rendezik meg, ennélfogva élvezik, és vidámságuk, akarásuk hat a közönségre.
Az idei programban is van tréfás jelenet, modern tánc, hangszeres és vokális zene, és újra megjelent az éveken át hiányzó népdal és néptánc is.