2024. április 18., csütörtök
PIROS

Mégis megtartották a kocsonyafesztivált

A pravoszláv egyházzal támadt nézeteltérések miatt egy hónappal ezelőtt elhalasztották a hagyományos, pirosi kocsonyafesztivált, de végül jól sikerült az idei rendezvény is. Az egyház azért tiltakozott, mert a nagyböjt idejére esett volna az időpontja. A hideg idő kedvez a kocsonyakészítőknek, így a hétvégén a rendezvénysorozat központi részét a kézilabdapályán és a kosárlabdapályán tartották meg.

A pirosi kocsonyát az egész régióban ismerik (Ótos András korábbi felvétele)

A pirosi kocsonyát az egész régióban ismerik (Ótos András korábbi felvétele)

– Az egyházzal támadt nézeteltérések miatt úgy döntöttünk, hogy elhalasztjuk a kocsonyafesztivál megrendezését, ezért nem is volt olyan sikeres, mint az előző években. Az időjárás azonban kedvezett a kocsonyafőzésnek, több mint 100 résztvevő érkezett, még Magyarországról is jöttek – mondta Branislav Popović, a szervezőbizottság elnöke. A kocsonyafesztivál keretében megtartották a hagyományos kocsonyafőző versenyt is, amelyen több mint 30-an mérettették meg magukat. A Dnevnik napilapnak Popović kifejtette, hogy a pirosi kocsonya branddá nőtte ki magát, kiváló a minősége. Erről megbizonyosodhattak a látogatók is, akik nagy számban érkeztek az egész régióból.

A híres pirosi kocsonyát 200 dinárért lehetett megvenni, ezenkívül friss töpörtyűt, házi pálinkát és házi kolbászt is vásárolhattak a látogatók.