2024. március 29., péntek

Ferenc pápa: a béke hírnökeként megyek Egyiptomba

A muzulmán és a keresztény közösségekhez intézett videóüzenettel köszöntötte Egyiptom lakosságát Ferenc pápa az észak-afrikai országban pénteken és szombaton esedékes látogatása előtt. A katolikus egyházfő hangsúlyozta, hogy a béke hírnökeként kíván Egyiptomba látogatni.

Az olasz nyelvű felvételen Ferenc pápa a "szeretett" egyiptomi néphez szólva kijelentette, hogy a béke hírnökeként és zarándokként érkezik majd oda, ahol kétezer évvel ezelőtt a szent család is menedékre talált.
Hozzátette, hogy látogatása vigasz és bátorítás kíván lenni a Közel-Keleten élő keresztények számára, barátság és elismerés az Egyiptomban és a térségben élők felé, a testvériség és megbékélés üzenete az iszlám világ felé, amelyben Egyiptom kiemelt szerepet tölt be. A katolikus egyházfő kijelentette, hogy látogatásával hozzá akar járulni az iszlámmal való vallásközi párbeszédhez és a kopt ortodox egyházzal való ökumenikus párbeszédhez. Ferenc pápa hangsúlyozta, hogy a "vak erőszak" dúlta világnak békére, szeretetre, irgalmasságra van szüksége, valamint a békéért tevő, szabad és bátor emberekre, akik képesek "a múltból tanulva a jövőt építeni anélkül, hogy előítéletekbe zárkóznának". Ferenc pápa egyiptomi üdvözlettel zárta a videóüzenetet.
Ez lesz a katolikus egyházfő tizennyolcadik külföldi útja. Az egyiptomi látogatás " A béke pápája a béke Egyiptomában" jelmondatot kapta. A látogatás programjának vatikáni bemutatásakor Greg Burke szentszéki szóvivő hangsúlyozta, hogy az egyiptomi útnak hármas üzenete van: pásztori út, mivel Ferenc pápa az országban élő katolikus közösséggel is találkozik, amely az egyiptomi lakosságnak 0,28 százalékát teszi ki. Ökumenikus látogatás, mivel az egyházfő a kopt keresztényeket is felkeresi, valamint vallásközi, hiszen Ferenc pápa az Egyiptom 89 százalékát képviselő muzulmánokkal is találkozik.
A harminchat órás látogatáson Ferenc pápa Ahmed et-Tajjebbel, a kairói al-Azhar egyetem és mecset nagyimámjával és II. Tavadrosszal, a kopt ortodox egyház pátriárkájával is találkozik. Az egyiptomi koptok elleni kettős terrorista támadásban virágvasárnap legalább negyvenöten életüket vesztették. A katolikus egyházfőt az útján I. Bartolomaiosz konstantinápolyi ökumenikus pátriárka is elkíséri.
Ferenc pápa Egyiptomban zárt, de szokása szerint nem páncélozott autóval közlekedik majd.