Schmidt Mária történész, egyetemi tanár tanulmányt közölt a Látószög című blogon a Soros-birodalom működéséről, ennek befejező részét közöljük mai számunkban.
A CEU
Amikor a Közép-európai Egyetem Budapestre költözött, alig néhány évvel a vasfüggöny lebontását követően, sokan, köztük én is, ezt a nyugatosodás, az amerikai egyetemi szabadság és színvonal Budapestre érkezéseként üdvözöltük. Annak bizonyítékát láttuk benne, hogy a hidegháborúban aratott amerikai győzelem következményeként a kommunizmus alatt egyneművé gyalult és kötelezően marxistává parancsolt egyetemi szféra számára is eljött végre a szabad gondolkodás ideje. Hiszen, főleg a társadalomtudományok területén, a pártállam rigorózusan ragaszkodott ahhoz, hogy világnézeti monopóliuma érvényesüljön.
Nagyon hamar kiderült azonban, hogy a CEU nemhogy nem járul hozzá a társadalomtudományi gondolkodás plurálissá válásához, hanem az amúgy is hatalmas helyzeti előnyből induló posztkommunisták egyoldalú támogatójává válva, mindösszesen annyi történt, hogy a marxisták újabb, most már nyugati képviselői is megérkeztek hozzánk. Minden kiszuperált amerikai, kanadai, izraeli és nyugat-európai marxista biztos pozícióra és néhány kellemes évre számíthatott a CEU társadalomtudományi tanszékein. Michael Ignatieff, a CEU rektora és harcostársai azt a tényt, hogy a magyar törvényeknek megfelelően kellene a CEU-nak is működnie, úgy próbálják feltűntetni, mintha a tanszabadság vagy az egyetemi autonómia került volna Magyarországon veszélybe. Erről szó sincs. Az azonban igaz, hogy az angolszász egyetemek iránti egykori rajongásunk megszűnt. Ennyi év tapasztalatával a hátunk mögött sokkal kritikusabbakká váltunk az irányukban. Az elmúlt negyedszázad alatt ugyanis jóval többen lettünk, akik beszélünk angolul, a világháló pedig lehetővé teszi számunkra, hogy széleskörűen tájékozódjunk. Ezt a vasfüggöny mögé zárva nem tehettük meg. Olvassuk, halljuk tehát, hogy az amerikai és brit egyetemeken nem tűrik az ellenvéleményt, hogy nem engedik szólni, előadni azokat, akikkel a militáns sorosisták nem értenek egyet.
Nálunk is ezt csinálták azok a militáns ifjúkommunisták, akik a kommunista párt támogatását maguk mögött tudva elüldöztek minden nem kommunistát a magyar egyetemekről, főiskolákról már a múlt század negyvenes éveinek végén. Nem akarjuk ezt újra megélni, még ha ma ez is a „fejlettség” kritériuma. Ahogy nem akarunk „safe spaceket” sem, ahova behúzódhatnak azok, pl. a CEU-n, akik nem akarnak meghallgatni másokat. Nem akarjuk, hogy szabotázsakciókra szakosodó politikai aktivistákat képezzenek egyetemeinken, ahogy azt a CEU-n és újabban a Harvardon is teszik. (http://www.dailymail.co.uk/news/article-4380842/Harvard-University-start-anti-Trump-Resistance-School.htm)
A mából visszanézve, Soros támogatása felért egy halálos öleléssel. Kifacsarta és a maga képére formálta az egyetemét is, ahogy a politikai baloldallal is tette. Először a magukat liberálisoknak nevező SZDSZ tűnt el a magyar politikai palettáról, most pedig az egykori szocialisták megmaradása is kérdésessé vált. De még mindig nem értik, milyen következményekkel jár Lendvai Ildikónak, a Magyar Szocialista Párt egykori elnökének kinyilatkoztatása: „Az ellenzék Soros oldalán áll.” Nem értik, hogy az a politikus, aki sorosistává válik, megpecsételi a sorsát.
Soros György idős ember, augusztus 12-én lesz 87 éves. Megélte a holokausztot, amiről egy helyen azt nyilatkozta: „1944 életem legboldogabb időszaka volt. Nagyon pozitív élmény volt. Hittem magamban, hittem apámban, és tudtam, nem történhet velem semmi.” Nem történt. Egy világbirodalmat gründolt össze. Teméntelen pénze van, hatalma szinte korlátlan. De semmi sem tart örökké. Egyszer minden véget ér.
Vége
