2024. április 20., szombat

Ápolói képzést indítanak

A Regionális Akadémia megalapítása mellett megújul a városközpont nyugdíjasklubja is

Az Európai Unió IPA határon átívelő projektumának keretében megújul a szabadkai Gerontológiai Központ keretében működő Központ I. nyugdíjasklub. Petar Balažević, a Gerontológiai Központ igazgatója elmondta, az épület, melyben a nyugdíjasklub működik, igen rossz állapotban van, fel kell újítani a tetőszerkezetet, és mivel nedvesek a falak, meg kell oldani a szigetelést is.

– Az elmúlt években nem tudtuk elkülöníteni a felújításhoz szükséges pénzt, ezért úgy döntöttünk, hogy horvát partnerünkkel az EU-s alapoknál pályázunk egy közös projektummal. A projektumot nemrégiben jóváhagyták, a szerződés aláírására pedig már júniusban sor kerül, és elkezdődhet a munka, melynek során a klub teljes épülete megújul majd. A munkálatok idejére a Központ I. klub zárva lesz, az időseket ebben az időszakban a Žarko Zrenjanin és a Radić fivérek utcában működő klubok várják. A szabadkai Gerontológiai Központnak partnere még az apatini Gerontológiai Központ, valamint Horvátországból az eszéki és a đakovói Gerontológia Központ. A felújítási munkálatok mellett az észak- és a nyugat-bácskai körzetben, valamint Horvátország területén készül majd egy felmérés is, hogy mekkora az igény képzett ápolókra, a projektumnak ugyanis részét képezi egy Regionális Akadémia megalapítása is, melynek keretében ápolókat képeznek majd, ezáltal lehetőség nyílik a szolgáltatások standardizációjára is. Az akadémia központja Szabadka lesz.

Az igazgató elmondta még, hogy a projektum teljes értéke 600 ezer euró, az összeg felét Szabadka kapja, a projektum másik három partnere pedig fejenként 100-100 ezer eurót kap. A pénz legnagyobb részét az épület felújítási munkálataira költik. Máris folynak az előkészületek, kidolgozás alatt állnak a projektumok, és a közbeszerzési pályázaton már ki is választották a kivitelezőt. Petar Balažević hozzátette, reményeik szerint mire elérkezik a szerződés aláírásának a pillanata, az építési engedély is meglesz.

Nenad Ivanišević szociálpolitikai államtitkár, aki megtekintette a felújítás előtt álló klubot, örömét fejezte ki, hogy a szabadkai és az apatini gerontológiai központok megtalálták a módját, hogyan érjenek el egyéb forrásokat is, s hogy az uniós alapok igénybe vételével meg tudják oldani a problémáikat.

– A felújítás mellett nagyon fontosnak tartom, hogy megalakul a Regionális Akadémia, jelenleg ugyanis nincs egyetlen olyan intézményünk sem, ahol ápolókat képeznének, miközben nagy igény van rájuk. Az ápolók egyik hordozói a minőségi szociális ellátásnak, legyen szó akár gyermekotthonról, akár gerontológiai központról, sőt a szabadkai kórházról. A munkaerőpiacon nagy hiány van ápolókban, és egy ilyen akadémia segít abban, hogy ezt a hiányt pótoljuk, arról nem is szólva, hogy a képzési programot az EU-s standardok alapján dolgozzuk ki, így mindegyik ápoló, aki elvégzi ezt a képzést, bárhol tud majd munkát vállalni a régióban – mutatott rá az államtitkár.

A felmérést követően kidolgozásra kerül az oktatási program, amit összehangolnak a szerbiai és a horvátországi igényekkel is, s ezt követően akár már őszre elkezdődhet az ápolók képzése.