2024. március 28., csütörtök
KAJAK-KENU

„Ott szeretnék lenni Tokióban”

A bezdáni Holpert Ervin megnyerte az országos bajnokságot 5000 méteren. A tapasztalt versenyző nemrég igazolt Belgrádból az újvidéki Vojvodinába, ahol elmondása szerint minden feltétel rendelkezésére áll a jó felkészüléshez. A kajakossal edzésekről, versenyekről és hosszabb-rövidebb távú terveiről beszélgettünk.

Jelenleg Belgrádban tartózkodsz. Miről szól a következő időszak?

– Edzőtáborban vagyok az Ada Ciganliján a válogatott bővebb keretével. Május 6-án lesz az első válogató, gyakorlatilag arra készül mindenki, hogy bekerüljön a válogatottba. Három hetünk van addig, napi két edzéssel készülünk. Két evezésünk van, plusz egy kiegészítő edzésünk a konditeremben, vagy futás.

A Vojvodinában evezel. Hogy érzed magad Újvidéken?

– A tavasszal igazoltam a Vojvodina Kajak-kenu Egyesületbe, eddig a belgrádi Nautičkiban voltam. A Vojvodina sokkal nagyobb klub, mint a Nautički, sokkal jobban felszerelt egyesület, és profibban működnek az edzők. Létszáma tekintetében is nagyobb klubról beszélhetünk.

Országos bajnok lettél 5000 méteren. Hogyan értékeled a győzelmed?

– Örülök, hogy végre 5000-en is sikerült nyernem, eddig mindig második voltam. Jó verseny volt, sikerült jól elkapnom a rajtot. Ketten elszakadtunk a többiektől a mitrovicai Dragan Hančovskival, aki tehetséges fiatal versenyző. A táv háromnegyed részéig egymást váltva vezettünk, majd utána sikerült leráznom, és egyedül haladtam át a célvonalon, senki sem volt a közelemben.

Ezer és ötszáz méteren is indultál, amelyen 4., illetve 7. lettél. Minél hosszabb a táv, annál kedvezőbb számodra?

– Nekem inkább az állóképességi munkából adódó távok fekszenek, nem vagyok olyan gyors izomzatú. A rövidebb távú versenyekre gyors izomzat kell, a hosszabb távú versenyekre pedig inkább a kitartóbb. Én az utóbbival jobban állok, ezért a hosszabb versenyek fekszenek. Ötszázon is tudok jól teljesíteni, de most még nem gyorsítottunk annyit, inkább a téli alapozó munka zajlott. A májusi válogatókra már gyorsabban fognak működni az izmaim.

Hogy halad az edzésmunka, időben vagy vele?

– Elégedett vagyok, az időszakhoz megfelelő munkát végzünk. Egy hónapja jöttünk haza a tavaszi törökországi meleg vízi edzőtáborból, ahol elég sokat eveztünk. Én egy kicsit kevesebbet tudtam ott edzeni sajnos, mivel volt egy kisebb betegségem, lázas voltam az utazás utáni héten. Emellett itthon is volt egy kis megfázásom. De összességében jól halad a felkészülés, egyelőre a hosszabb edzések dominálnak, de lassan következnek majd a gyorsító, rövidebb, versenytáv jellegű edzések.

Mik a terveid, személyes céljaid az előtted álló versenyszezonra vonatkozóan?

– Szeretnék még fejlődni egyesben 1000 méteren, a következő válogatón előrébb szeretnék lépni, és ott jobb formában is leszek szerintem, mint most. Ezenkívül összeraktunk egy párost Dejan Pajićtyal, aki elég jó versenyző ehhez. Edzenünk kell még a válogatóig, tökéletesíteni szeretnénk a párost, de jól siklik alattunk a hajó.

Nem sikerült kvalifikálnotok magatokat a tavalyi riói játékokra. Hogy látod utólag ezt?

– Azzal a négyessel sokat készültünk a kvalifikációs világbajnokságra, de sajnos nem sikerült kvótát szereznünk. Akadtak problémáink az edzővel, olyan magánügyei voltak, amiket nem tudott szétválasztani a sporttól, és ezeket behozta az edzésekre, ami kihatással volt ránk, versenyzőkre. Az olimpián másik négyes indult, nem az, amelyikben én is benne ültem.

Van-e még erőd egy újabb olimpiai ciklust végigcsinálni?

– Ilyen hosszú időszakra még nem terveztem előre, ha úgy alakul, végig tudom csinálni. A motivációm és az energiám megvan hozzá. Egyelőre az idei évet kell megcsinálnunk, ahogy elterveztük, aztán lehet építkezni tovább. Ha tőlem függ, és meglesznek az eredményeim hozzá, ott szeretnék lenni Tokióban.