2024. április 25., csütörtök

Egy sikeres pályafutás története

Putarich dr. Ivánszky Veronika nyugalmazott egyetemi tanárt a Magyar Tudományos Akadémia Arany János-életműdíjjal tüntette ki

Az MTA Magyar Tudományosság Elnöki Bizottsága márciusi ülésén a 2017-es évi Arany János-életműdíjat Putarich dr. Ivánszky Veronikának, az Újvidéki Egyetem nyugalmazott professzorának ítélte oda. A Magyar Tudományos Akadémia elnöke május 8-án nyújtja majd át a díjat az MTA Székházában. A jelenleg 81 éves, budapesti hölgy negyvenöt évvel ezelőtt jött Újvidékre. Magyarországon a Mezőgazdasági Egyetemen végzett, majd munkája mellett a Műszaki Egyetem általános építőmérnöki karán vízgazdálkodásból szerzett szakmérnöki diplomát, ami elmondása szerint egy igen komoly hároméves tanfolyam volt. Főmérnökként dolgozott a Vízügyi Igazgatóságon Budapesten, folyószabályozással, jégviszonyokkal foglalkozott.

Putarich dr. Ivánszky Veronika (kép: Dávid Csilla)

Putarich dr. Ivánszky Veronika (kép: Dávid Csilla)

– Még 1965-ben, mint fiatal mérnök, a pesti (KÖVIZIG) igazgatóságon dolgoztam. Amikor a 100 éves legnagyobb árvíz volt a Dunán, rettentő zűrzavar volt, mindenki árvédekezett, és nekem nagyon jó iskola volt, amikor embereket kellett menteni, az állatokról nem is szólva. A Szentendre-szigetre voltam beosztva, ahol 4 falut kellett kitelepíteni. Rendkívül megrázó élmény volt. Az első kitüntetést akkor kaptam, nevezetesen dicsérő elismerésben részesültem, és ezt a diplomát Dégen államtitkár írta alá. Ő legenda volt az árvíz idején – emlékezett vissza a tanárnő.

• Hogyan került Újvidékre?

– A balatonfüredi hajógyárban két jégtörő hajót készítettek az akkori Jugoszláviának. Én akkor már elváltam az első férjemtől, akinek a Vučevo és a Čakor jégtörő hajó átadása volt a feladata, amit a jelenlegi férjem nem akart átvenni. Rettentő nehezen ment az átadás. Az említett két hajót a Sió csatornán keresztül felhozták Pestre a Ganz hajógyárba. A fedélzetet, azaz a felső részt teljesen szétszedték és újraépítették, egyszóval teljesen átépítették. Az első férjem nem tudott németül, így a tolmácsolásnál kérte a segítségemet, hiszen a jelenlegi párom a szerb nyelven kívül csak németül beszélt. A hajókat sikeresen átadtuk, ezután még két-három évig szórakoztunk, mígnem egyszer közölte velem, hogy ő meggondolta és elvesz feleségül. Én két hét gondolkodási időt kértem tőle, majd igent mondtam. Együtt utaztunk le kocsival Újvidékre, és még a szüleim sem tudták, hogy férjhez megyek. Budiszaván esküdtünk meg mindenféle okmány nélkül, mivel nálam semmilyen papír sem volt.

• Úgy tudom, egy szót sem tudott szerbül.

– Eleinte természetesen nem tudtam szerbül, de akkor nagyon jól beszéltem angolul és németül. Egy szép napon felhívtak a Végrehajtó Tanácsból, hogy másnap 10 órára menjek be. Be is mentem, az illető jól beszélt magyarul, és megkérdezte tőlem, akarok-e dolgozni. Azt is közölte velem, hogy holnap a Mezőgazdasági Karon 10 órára várnak, vigyek be minden papírt, oklevelet, érettségi diplomát. Ezután az egyetem dékánja fogadott, és csupán három nap alatt nosztrifikálták minden papíromat és a diplomámat. Szeptemberben kezdtem el dolgozni, és decemberben megalakult az új Vízgazdálkodási Intézet, ahova engem fel is vettek. Nagyon jól éreztem itt magam, beiratkoztam az egyetem magiszteri fokozatára, ugyanis a már megszerzett szakmérnöki diplomámat itt nem akarták elfogadni.

• A magiszteri dolgozatában európai viszonylatban is újítást alkalmazott.

–  Mindenki azt gondolja, hogy csak a közgazdászok használják a magasabb statisztikát, pedig a hidrológiában sokkal több adat kerül feldolgozásra. A számítástechnika fejlődésével a hidrológiai statisztikában teljesen új módszerek, modellvizsgálatok kerültek alkalmazásra. Dr. Radmilo Marković 32 évet volt Amerikában, és sok új módszert ismert a hidrológiai statisztika terén. A magiszteri dolgozatomban Európában én alkalmaztam először a mozgóátlag módszert, az ARMA modellt. Feladatom volt meghatározni, hogy mennyi vizet kapunk a Tiszán a magyar területről, a szegedi határszelvényben. Letettem az összes vizsgát vízgazdálkodási szakmérnöki szakon. Szerencsém volt, hiszen sok tanár tudott magyarul, és megengedték, hogy anyanyelvemen vizsgázzak. Mivel a dolgozatom remekül sikerült, annak eredménye volt, hogy felvettek doktorandusznak a Belgrádi Építőmérnöki karra. Itt kicsit labdáztak velem, hol Dragutin Muskatirović, hol Slavoljub Jovanović volt a mentorom, végül 6 év után doktoráltam, és a disszertációmat (Jég előrejelzése a folyókon) szabadalmazták. Nagyon szép élményem van a doktori disszertációm megvédéséről: Budapesten a Műszaki Egyetem Építőmérnöki Karának Vízgazdálkodási tanszékén Kozák Miklós professzor volt a tanárom.1992-ben, amikor doktoráltam Belgrádban, Kozák tanár úr volt az opponensem. S nagyon meghatódtam, hogy 1992-ben, abban a zűrös világban – már érződött a háború szele – lejött Belgrádba Pestről, a védésemre.

• Milyen volt belgrádi doktorandusznak lenni?

Belgrádi tanulmányaimat megelőzően inkább vízgazdálkodási, öntözési, egyszóval a mezőgazdasági vonalon voltam. A doktori disszertációm témája viszont a jégképződés, a jégmozgás és a különböző jégformációk volt. Majdnem minden délután Belgrádba utaztam, mert akkor közlekedett egy autóbusz, ami a belgrádi egyetemi tanárokat szállította napi szinten, mivel nekünk Újvidéken nem volt elég előadónk. Én az említett busszal szinten mindennap kettőkor utaztam Belgrádba. Sokszor visszadobták a dolgozatomat, végül elfogadták és kitűzték a védés időpontját, ami természetesen az újságban is benne volt. Rettentő sok adminisztrációval járt. Nagyon sok adat volt a doktori dolgozatomban. Szerencsém volt, hiszen a Dunán több mint százéves adatok vannak, méghozzá három mérés eredményeként reggeli, déli, és esti hőmérséklet-adatokkal dolgozhattam, így óriási adatmennyiséggel rendelkeztem.

Két egyetemi tankönyv és több mint 160 tudományos munka szerzője

Két egyetemi tankönyv és több mint 160 tudományos munka szerzője

• Tanárként mire a legbüszkébb?

Miután ledoktoráltam, az Újvidéki Egyetemen kineveztek docensnek, és azután hidrológiát oktattam. Majdnem millió fiatal végzett nálam, évente körülbelül 10–15 diplomadolgozat-védésem volt, és közülük mind befutott szakember lett, rengetegen vannak külföldön. Véleményem szerint a tanár feladata, hogy segítse és megértse egyetemi hallgatóit. Én sosem csináltam azt, hogy beírtam az elégtelent, inkább visszaadtam az indexet, és javasoltam az illetőnek készüljön még, és jöjjön legközelebb. Próbáltam megérteni az embereket, mintha én is abban a helyzetben lennék. Legnagyobb elismerés számomra az volt, amikor egy hallgató a belgrádi környezetvédelmi szakról nálam vizsgázott hidrológiából. Magiszteri fokozaton hozzám küldték, ugyanis nem volt hidrológus előadójuk. Azt mondta, rettenetesen bánja, hogy nem nálam hallgatta az adott tantárgyat  – emlékezett vissza a nyugalmazott egyetemi professzor.

• Mindeközben tudományos kutatómunkával is foglalkozott.

– Tudományos dolgozataimnak, írásaimnak száma 160 felett van. Két egyetemi tankönyvet írtam és együttműködtem a Magyar Professzorok Nemzetközi Szövetségével. El kell mondanom, hogy a doktori diploma megszerzése előtt lényegesen többet dolgoztam. Már Magyarországon elkezdtem foglalkozni a három, illetve a két és fél dimenziós vízáramlással a talajban, és éppen ez volt a témája az első angol nyelvű nemzetközi előadásomnak, aminek később is nagy sikere volt. Ezután már nem a talajban levő vízmozgást vizsgáltam, hanem a folyókban a hőterjedést. Foglalkoztam a vízgazdálkodással, a megújuló energiaforrásokkal, továbbá a rizstermesztéssel és a halgazdasággal Vajdaságban. Nagyon sajnálom, hogy kevés a műszaki hidrológus, helyette egyre több a környezetvédő, ami sajnos nem ugyanaz. Mondok egy példát: a Dunkiliti (Duna szabályozás-tározó) tárgyalásokon egy hidrológus sem volt, és emiatt a magyarok milliárdokat fizettek kártérítést a nemzetközi bírósági végzés alapján. Az áramot meg a szlovákok vitték el.

• Magyarországról idetelepültként hogyan érzete magát Újvidéken?

– Szerettem dolgozni. Főleg oktatással foglalkoztam. Nagyon jól éreztem itt magam, soha egy percig sem volt olyan érzésem, hogy lenéztek volna amiatt, mert nem tudtam a nyelvet. 2001-ben mentem el nyugdíjba, amit hősiesen bevallom, nagyon hamar megszoktam. Nem sietek, amíg dolgoztam, akkor is megmondtam, ez nem lesz kész arra az időpontra, végtelelenül sajnálom, de jónak kell lennie. Két-három nap csúszás, nem érdekelt. Most is valahogy úgy vagyok vele, hogy mindent szép lassan megcsinálok.

• Hogyan fogadta a hírt, hogy a Magyar Tudományos Akadémia  Arany János-életműdíjjal tünteti ki?

– Nagyon örülök az elismerésnek. Meglepődtem, hiszen az Arany János-díj körül elég nagy előzetes propaganda-hadjárat van, ugyanis valakinek elő kell terjesztenie a jelöltet, azt egy bizottság felülbírálja, aminek kis millió tagja van. Meglepődtem, amikor mondták, hogy az idén én kaptam meg. Felmerült bennem azonnal a kérdés, vajon ki terjesztett elő, amit még mai napig sem tudtam meg. Örömmel fogadom, elvileg az MTA elnöke adja át, nem tudom milyen beszédet mond, arra majd válaszolnom kell. Ez egy nagyon szép elismerés, de bevallom, örültem volna, ha előbb ítélik nekem, amíg még tényleg tudok valamit dolgozni. Most már nagyon keveset csinálok, annyit azonban mindig megteszek, ha például egy adott külföldi konferenciára kapok meghívást, akkor azt továbbítom, hogy a nálam fiatalabbak értesüljenek róla, és minél nagyobb számban vegyenek részt a tanácskozáson. Eddig két emlékérmet kaptam: a Pro Universitate et Scientiat (2003), és a nemzetközileg elismert kutatómunkáért Fehér Dániel-emlékérmet. Madridban pedig, egy konferencia alkalmából, a madridi polgármestertől aranyérmet kaptam. A Magyar Tudományos Akadémia határon kívüli köztestületi tagja vagyok.