2024. április 18., csütörtök

Elhunyt Raša Popov

Hosszú, súlyos betegséget követően 84. életévében Belgrádban elhunyt Raša Popov irodalmár, publicista, színész. Raša Popov 1933-ban született Mokrinban, tanulmányait Nagybecskereken, Belgrádban és Újvidéken végezte, újságírói pályafutását az újvidéki Dnevniknél kezdte, 1961 és 1964 között a Mladost című lapnál, majd a Belgrádi Rádió újságírójaként dolgozott. 1995-ig a Belgrádi Televízió munkatársa volt. 1975 és 1977 között szerbhorvát lektorként tevékenykedett Londonban, Birminghamben és Nottinghamben, a Matica srpka kiadójának főszerkesztői teendőit pedig 1983-tól 1985-ig látta el. 1967-ben a Belgrádi Rádió évi kitüntetését vehette át a Vidovi fašizma című sorozatáért. A Politika című napilap tárcaírójaként társadalmi kérdésekről írt. Felnőtteknek és gyermekeknek szóló verseskötetei 1963 és 2014 között jelentek meg. Narrátorként közreműködött számos tévésorozatban, a Fazoni i fore című gyermekműsorban 155 alkalommal szerepelt.