2024. március 29., péntek

Tervezett munkálatok a városközpontban

Zomborban az elmúlt években igen sokat tettek a városközpont szépítése érdekében, hogy a polgárok és az ide látogatók gondozott, esztétikus és rendezett városmaggal szembesüljenek.

Leégett épület a Gimnázium utcájában (Fotó: Fekete J. József)

Leégett épület a Gimnázium utcájában (Fotó: Fekete J. József)

A látvány bizonyára közvetíti az igyekvő törődés szándékát, de akad még tennivaló bőven. Ennek érdekében a Venac helyi közösség megbeszélésre hívta a többi városi helyi közösség képviselőit, hogy közösen tekintsék át a szükséges munkálatokat a város egész területén, hogy meghatározzák a kivitelezés ütemét.
A városmagot szegélyező körutak esetében az Október 21., a Belgrád utca és a Stepa Stepanović körút hármas kereszteződése a legproblematikusabb, hiszen a forgalmi rend szabályozása már nem felel meg a közlekedés jelenlegi intenzitásának, a gépjárművezetőknek alaposan oda kell figyelniük, hogy a türelmetlenebbek ne rohanjanak egymásba. A Venacban úgy látják, a helyzet a kereszteződés körforgalommá alakításával orvosolható. Dušan Kontić, a helyi közösség tanácsának az elnöke ezzel kapcsolatosan azt nyilatkozta, hogy a körforgalom tervdokumentációja készen áll, a kivitelezésre kiírták a közbeszerzési pályázatot, és reményei szerint a munkálatok akár egy hónapon belül megkezdődhetnek. Az így nyert teret Sava Stojkov festőművészről kívánják elnevezni, és szobrot is állítanának a művész emlékére.
A helyi közösség intenzív kapcsolatban áll az illetékes városi hatóságokkal és bizottságokkal, ennek köszönhetően új közvilágítást kapott a Dositej utca, a Gimnázium utcája. Itt már egy évtizede szinte vaksötét uralkodott, este csupán az üzlethelyiségekből és az ablakokból kiszűrődő fény világított, noha a közvilágítás terve már négy éve készen állt. Végül a Zelenilo kommunális közvállalat fölszerelt tíz ideiglenes világítótestet, amelyeket napokon belül korszerű, energiatakarékos és esztétikus lámpákra cserélt.
Az utca látványát csúfítja egy ki tudja, mikor félbemaradt épület, ahová a polgárok előszeretettel szemetelnek, meg egy másik, leégett objektum, az egykori malom. Ezekkel is kezdeni kellene valamit.
A helyi közösségben 19 javításra szoruló épülethomlokzatot tartanak nyilván, ebből kettő életveszélyes, itt montázs alagutakkal óvják a járókelőket. Ezeket hamarosan elbontják, a homlokzatokról pedig eltávolítják az omlásveszélyes vakolatot. A városmag egyébként teljes egészében állami védelem alá tartozó műemlék, ezért Kontić úgy tartja, a szükséges javításokat is az államnak kellene fizetnie.
Új elgondolás, hogy a főutcán hirdetőtáblát állítanak fel, amire a fatörzsek helyett kitűzhetik a gyászjelentéseket, partecédulákat, de ezen kapna helyet a várostérkép, az idegenforgalmi információk, és hetente az újszülöttek névsorát is kiragasztanák rá.
Közismert, hogy Zomborban, különösen a központban, nehezen lehet parkolóhelyet találni. A város ezen a helyzeten egy új közparkoló kialakításával kíván enyhíteni, amit a Živojin Mišić körúton álló, egykori Prokupac lerakat udvarára tervez. A Venac helyi közösség lakosai egy részének egyébként problémát okoz, hogy az autójukkal nem hajthatnak be a sétálóövezetbe, így ha hajnalban kihajtják udvarukból a gépkocsit, késő estig kénytelenek fizetős parkolóban hagyni. Korábban a Kosta Trifković téren hagyhatták az autójukat, de ott az átépítés során megszüntették a parkolót.
A Venac helyi közösségben lakók egy része petícióban követelte, hogy a körutakat korbefogó kerékpárutat valami módon kössék össze, mert jelenleg a be- és kivezető utcák szakaszokra szabdalják, és a biciklisek olykor kénytelenek az úttesten haladni, ami balesetveszélyes. Az összekötésre nincsen mód, de fölmerült, hogy több magyarországi város mintájára az úttesten külön színnel megjelölnek egy 1,2 méter széles sávot, amit kerékpárútként használhatnak a biciklizők.