2024. március 28., csütörtök

Júniusban avatják fel a központot Óbecsén

Az ünnepségen Rúzsa Magdi, a Plavi orkestar és a Van Gogh lép fel

Legkésőbb június elejére elkészül Óbecse új főtere, június 17-én adják majd át rendeltetésének, de a fákat csak őszre fogják elültetni. Az ünnepségen Rúzsa Magdi, a Plavi orkestar és a Van Gogh együttesek fognak fellépni.

Dragan Tošić polgármester kijelentette: a rendezvényt ugyan az önkormányzat szervezi, továbbá infrastrukturális és logisztikai támogatást is nyújt, de a 35 ezer euróra becsült koncertköltségeket óbecsei vállalkozók fogják fedezni. A rendőrség becslése szerint a téren 10-12 ezer néző fér el – a szervezők azt remélik, a fellépők sok vidéki látogatót is Óbecsére vonzanak majd június 17-én.
Mint ismeretes, az óbecsei önkormányzat banki hitelből vágott bele a tavaly szeptemberben megkezdett beruházásba, és az UniCredit Bankkal 2014 szeptemberében kötött szerződés értelmében 135 millió dinár kölcsönt vett fel erre a célra. A kivitelezés fő vállalkozója a petrőci Put-invest PZP vállalat, amely ez ideig nagyjából a munkálatok 80 százalékát végezte el, és kijavította a korábban rosszul lehelyezett térkőburkolatot is a községháza épülete előtt. Az új téren két szökőkút is lesz, de ezeknek a kiépítése nem szerepel a tér átépítésével megbízott vállalkozó szerződésében, így a szökőkutak a tér befejezése után, június közepére készülnek majd el. Erre újabb közbeszerzési pályázatot kellett meghirdetnie az önkormányzatnak, s ezen ugyancsak a Put-invest nyert.
Az új térnek kiváló adottságai lesznek rendezvények lebonyolítására, ezért a község vezetőinek az elképzelése szerint a jövő évtől folytatni fogják Óbecsén a valamikori Tiszai napok rendezvénysorozatot, ami ismét többnapos, a község napja alkalmából szervezett esemény lesz a községben.