2024. március 29., péntek
LABDARÚGÁS – EURÓPA-LIGA

Bizakodhat az MU

A Manchester United az angol bajnoki listavezető Chelsea legyőzésével hangolt az Anderlechttel szembeni Európa-liga negyeddöntős párharc 1:1-ről induló visszavágójára. José Mourinho együttese önbizalmat szerezhetett a londoniak felett aratott sikerrel, főleg úgy, hogy legjobb gólszerzője, Zlatan Ibrahimović a mérkőzés nagy részét a kispadon töltötte, és csak az utolsó tíz percre állt be. A mai összecsapáson minden bizonnyal ismét a kezdőcsapatban kap lehetőséget a svéd támadó, aki eddig öt gólt szerzett a sorozatban – az idény során pedig összesen 28-at. A manchesteriek számára azért van különösen komoly tétje az összecsapásnak, mert hétvégi győzelmük ellenére sem biztos, hogy a Premier League-ben az első négy között végeznek, ezzel elérve a Bajnokok Ligája-részvételt. Ha ez nem sikerül, akkor az Európa-liga jelenthet reményt a számukra, melynek győztese indulhat a következő szezonban a legrangosabb európai kupában. A belga bajnokság listavezetője elleni párharc visszavágóján a manchesteriek a favoritok, már csak azért is, mert ebben az idényben, minden sorozatot figyelembe véve, mindössze egyszer veszítettek saját közönségük előtt.

A Besiktas–Lyon párharcban a törököket nem büntette zárt kapus meccsel az európai szövetség (UEFA), noha szurkolóik pirotechnikai eszközöket dobáltak a francia drukkerekre Lyonban, emiatt háromnegyed órás késéssel kezdődött a találkozó. Története során a Besiktas először juthat elődöntőbe európai kupasorozatban, ehhez azonban nyernie kell.

A német bajnokságban mindössze a 11. helyen álló Schalkéra nehéz feladat vár az Ajax elleni, hazai visszavágón, amelyet kétgólos hátrányból kezd. A hollandok az elmúlt nyolc összecsapásukból hetet megnyertek, így magabiztosan készülhetnek a találkozóra.

A negyedik párharcban a belga bajnokságban csak az alsóházban szereplő Genk helyzete nem reménytelen, idegenben ugyanis két gólt tudott szerezni a Celta Vigo ellen, így egyetlen találat elegendő számára a továbbjutáshoz.