2024. április 18., csütörtök

Legfontosabb a jelenlét

Vajdasági kiadványok a 24. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon – Holnap mutatkozik be a Forum Könyvkiadó

Ma nyitja meg kapuit a 24. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál, amely e hó 23-áig várja a látogatókat a Millenárison. Idén 28 ország képviselteti magát, mintegy 150 kiállító, 500 program és 850 szerző, tudós és művész várja az olvasókat. A látogató csaknem 50 ezer kötet, köztük több száz újdonság közül válogathat.

Magyarország és a régió képviselői mellett számos nyugat-európai és ázsiai kiállító könyvtermésével ismerkedhetünk meg, 2017-ben a visegrádi négyek közelgő magyar elnökségének apropóján Csehország, Lengyelország és Szlovákia közösen mutatja be kortárs irodalmát és kultúráját, díszvendége pedig Orhan Pamuk Nobel-díjas török író lesz. A könyvfesztiválon évek óta rendszeresen jelen vannak a vajdasági magyar kiadók, a Forum Könyvkiadó igazgatóját, Virág Gábor igazgatót a fesztivál-előkészületekről kérdeztük.

– A könyvfesztiválon hagyományosan a külföldi szerzők műveit mutatják be, a Forum pedig ehhez alkalmazkodva fordításkötetekkel készült, de azokat a kiadványainkat is magunkkal visszük, amelyek az elmúlt időszakban jelentek meg. Az előbbiek között említeném Svetislav Basara A merénylet angyala című regényét Juhász Attila fordításában: szerzője egyfajta görbe tükröt tart a közép-európai népek és a történelem elé – a halott Ferenc Ferdinánd diktálja visszaemlékezéseit túlvilági írnokának, amelyben nemcsak a múltat, hanem a jelent is értelmezi.

A másik fordításkötet egy művelődéstörténeti regény, Boško Krstić Quasimodo című könyve, melyet Tolnai Varga Piroska ültetett magyarra. A Könyvfesztiválra készült el Bozsik Péter Jelenetek a Kór Házából című könyve, ami egyfajta e-mail regényként olvasható, a vajdasági szerzők könyvei közül pedig az elmúlt időszakban megjelenteket mutatjuk be Budapesten: Lovas Ildikó Rózsaketrec című, prózákat tartalmazó regényszövedékét, Bogdán József A szavak néha kövek című verseskötetét, Herceg János Szikkadó földeken című regényét, valamint a gyerekeknek szánt képes filozófiakönyv-sorozat első darabját, ami a Descartes és a Gonosz Szellem címet viseli. Emellett azok a kiadványaink is elérhetők lesznek a Vajdasági Magyar Könyvkiadók standjánál, amelyek tavalyi Ünnepi Könyvhét óta jelentek meg – emelte ki Virág Gábor.

A Forum Könyvkiadó holnap, április 21-én három helyen mutatkozik be a Millenárison: a Hess András-teremben az elmúlt időszak kiadványait mutatják be, majd Bozsik Péterrel legújabb könyve apropóján a kötet szerkesztője, Kelemen Emese beszélget; a Márai Sándor-teremben Lovas Ildikót Brenner János, a Rózsaketrec szerkesztője és Arany Zsuzsanna, a könyv rencenzense kérdezi; a Könyvtáros Klubban pedig az idén hatvanadik születésnapját ünneplő Forum Könyvkiadó elmúlt évtizedeiből kaphatnak ízelítőt az érdeklődők.

– 2018-ban Szerbia lesz a Könyvfesztivál díszvendége, mi pedig készülve erre az alkalomra a Belgrádi Könyvvásár standján is bemutatjuk azokat a kiadványainkat, amelyek valamiféleképpen kapcsolódnak mind a szerb, mind pedig a magyar kultúrához, vagyis a traN(S)akció sorozat fordításköteteit, a Szerb–magyar szótárat, a nyelvkönyveket, valamint a kétnyelvű képzőművészeti monográfiáinkat. A Könyvfesztivál számunkra bizonyos szempontból inkább szakmai jelentőségű, ugyanis alkalmunk nyílik találkozni a többi kiadóval, és tárgyalni a partnereinkkel. Fontosnak tartjuk az itteni jelenlétet, viszont a kiadványaink jellegéből adódóan inkább az Ünnepi Könyvhét az, amire erőteljesebben koncentrálunk. Erre az alkalomra tavaly körülbelül ugyanannyi címszót jelentettünk meg, mint a nagy magyarországi könyvkiadók, és bízunk benne, hogy az idén is így alakul ez az arány. Az idei könyvhétre elsősorban Vajdaságban élő magyar szerzők műveit visszük majd: lesznek közöttük elsőkötetesek, mint a versekkel debütáló Bíró Tímea, vagy Vázsonyi Csilla a kanizsai Népkertről szóló művelődéstörténeti kiadványával, több kötettel rendelkező, fiatal írók, mint Tékiss Tamás és Terék Anna, de a már jelentős életművel rendelkező szerzők művei is képviseltetik majd magukat: Bori Imre irodalmi levelezését, Jung Károly néprajzi tanulmányait, Csorba Béla és Dudás Károly publicisztikai kötetét, Losoncz Alpár filozófiai írásait, Várady Tibor dokumentumprózáit, az Újraolvasó sorozatban Schwalb Miklós Fiú a konyhában című újraolvasott regényét, és Makrai József első világháborús verses naplóját is kézbe vehetik majd az olvasók, és remélem, sok más érdekességgel elkészülünk addigra – összegezte a távlati terveket az igazgató.

 A zEetna kiadó eddigi kötetei megtalálhatóak lesznek a közös standon, de új kiadvánnyal a júniusi könyvhétre készülnek.

A Vajdasági Magyar Művelődési Intézet korábbi kiadványai szerepelnek a könyvfesztiválon, a könyvhétre pedig 3 új kiadvánnyal készülnek.

Az Életjel kiadó eddigi kiadványai is jelen lesznek a közös vajdasági standon.

(t.r.)