2024. április 20., szombat

Szabadka, a középiskolák városa

Megtartották az idei oktatási kiállítást – A szórólapok mellett ezúttal is helyet kaptak a termékbemutatók és az érdekes kísérletek is

Szerdán a zord időjárás ellenére is megtelt az Ivan Sarić Műszaki Iskola tornaterme nemcsak kiállítókkal, hanem érdeklődőkkel is, ugyanis az idei oktatási kiállításnak ez az intézmény adott otthont. Immár évek óta ide térnek vissza áprilisban minél érdekesebb tartalmakkal megtöltött standjaikkal a szabadkai és környékbeli középiskolák és főiskolák, egyetemi karok, hogy a pályaválasztás előtt álló diákoknak információkat adjanak, kedvet csináljanak az intézményükhöz.

(Fotó: Gergely Árpád)

(Fotó: Gergely Árpád)

A jelenlevőket üdvözlő Ivan Bajić, az Ivan Sarić Műszaki Iskola igazgatója és Borislav Staničkov, a Nyugat-bácskai és Észak-bácskai Közigazgatási Körzetek tankerületének vezetője is hangsúlyozta az oktatási kiállítás fontosságát, hiszen, mint mondták, a végzős nyolcadikosok számára fontos lépés a pályaválasztás, ez a rendezvény pedig nagyszerű alkalom arra, hogy a kiállító iskolák standjainál első kézből kaphassanak információkat az adott iskolában működő szakokról, elbeszélgessenek a tanárokkal és az ott tanuló diákokkal, megismerkedjenek az iskola előállította termékekkel.

Az oktatási kiállítás asztalain ugyanis ezúttal sem csak az iskola oktatási profiljairól információt adó szórólapokat találhatták meg az érdeklődők, hanem több standnál fénykép- és videó-összeállítással is bemutatták az intézményt, ahol az iskola valamilyen terméket is előállít, ott termékminták, ételkóstolók is sorakoztak az asztalokon, ám minden bizonnyal az nyerte el leginkább a látogatók tetszését, amikor az adott iskola diákjai élesben adtak ízelítőt az adott szakból: az Ivan Sarić Műszaki Iskola mechatronika szakos tanulói például Lego-robotokat vezettek végig labirintuson, az Egészségügyi Középiskola leendő szülésznői újszülött fürdetését, pelenkázását mutatták be műanyag babán, a Vegyészeti-technológiai Iskola diákjai kémiai kísérleteket vittek végbe, például „szellemet idéztek” palackból, magnéziumszalagot égettek.

(Fotó: Gergely Árpád)

(Fotó: Gergely Árpád)

Surányi Bencétől megtudtuk, hogy mechatronika szakos diákként a Lego-robotokkal szabadidejükben foglalkoznak, de olyan szinten, hogy hamarosan versenyre is viszik a két modelljüket, és a mechatronika szakon elsajátított ismereteik is segítik ezeknek a robotoknak a megépítését és a folyamatos tökéletesítését is. Csiszár Stefánia és Müller Nikolett az Egészségügyi Középiskola standjánál a szakjukat bemutatni segítő babát szorongatva elmondták az érdeklődőknek, hogy ez a középiskola azoknak való, akik szeretik a biológiát, az anatómiát, azoknak, akik az egészségügyben szeretnének dolgozni, és mint hangsúlyozták: azoknak, akik bírják a vér látványát.

Az oktatási börze ebben az évben is azt az érzést kelthette az idelátogatókban, hogy Szabadka a középiskolák városa, ahogyan ezt megnyitóbeszédében Petkovics Márta, a Magyar Nemzeti Tanács Végrehajtó Bizottságának tagja is elmondta.

– Szabadka a középiskolák városa, hiszen az itt működő két gimnázium és középiskolák több tíz szakon több ezer középiskolás számára adja meg a továbbtanulás lehetőségét. Ezzel a kínálattal Szabadka a régió legteljesebb kínálatát nyújtja, így a középiskolába indulók megtalálhatják azt a területet, azt a szakmát, amely felnőtt életük kiteljesedésének, egzisztenciájának alapja lehet – hallottuk Petkovics Mártától.